Pesti Srácok

Tudomásul vette az ügyészség Kaleta Gábor ítéletét, nem kell börtönbe mennie a gyermekpornográfiával vádolt volt nagykövetnek

null

Tudomásul vette a gyermekpornográfiával vádolt volt magyar perui nagykövetre, Kaleta Gáborra kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést az ügyészség, így a volt diplomatának nem kell börtönbe vonulnia, igaz, ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ez a döntés megfelel a bíróságok korábbi gyakorlatának. Az persze nem kérdés, hogy a volt diplomata tette botrányos és gyomorforgató, de változást igazán a jogszabályok szigorításával lehetne elérni.

– válaszolta megkeresésünkre Gasz Péter szóvivőt helyettesítő ügyész.

Az ügyészség hozzátette:

PestiSracok facebook image

Ismert, Kaleta Gábort egy év, végrehajtásában két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte múlt hét szerdán gyermekpornográfia miatt a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB). A vád szerint Kaleta számítógépén, telefonján és egy merevlemezén csaknem húszezer gyermekpornográf felvétel volt, köztük rengeteg olyan, amelyeken 14 év alatti gyermeket lehetett látni meztelenül, valamint olyan fotót is találtak, amelyen szexuális erőszak volt látható. Megírtuk azt is, a korábbi diplomatát az a Mester Csaba védi, aki tagja a Fehér Liliom Egyesület nevű, kizsákmányolt gyerekeket segítő szolgálatnak. Azt persze hozzátesszük: egy ügyvédnek az a dolga, hogy az ügyfelét védje, mindenesetre érdekes, mennyire lehet ezt a két dolgot összeegyeztetni. Megjegyezzük azt is, hogy azt a cselekményt, ami miatt Kaletát elítélték, egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntetni, és ilyen esetekben nem szoktak a bíróságok felfüggesztettnél súlyosabb büntetést kiszabni, ha az illető büntetlen előéletű és beismeri a bűnösségét. A volt diplomata tette persze felháborító és gyomorforgató, ám ez ellen a jogszabályok szigorításával lehetne tenni.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.