Pesti Srácok

Az anyagilag gondban lévő klubok erőltetik a legjobban a Szuperligát

Perutek János Sport 2021 május 9.
Egyelőre úgy tűnik, hogy amit az utolsó Szuperligáról szóló cikkünkben írtunk, hogy töredezik a Szuperliga teljesen igaz, annak ellenére, hogy a legnagyobb európai klubok még kitartanak. Ezek pont azok a csapatok, akik a leginkább el vannak adósodva. A Juventus, Real Madrid és Barcelona trió közös nyilatkozatot adott ki, amiben sok olvasnivalót találunk, de semmi érdekeset.

Angol házidöntő lesz a Bajnokok Ligájában – Chelsea – Real Madrid 2–0 (3–1)

Perutek János Sport 2021 május 5.
Hatalmas taktikai küzdelmet hozott a szerda esti Bajnokok Ligája-elődöntő, amelyben a Chelsea csapata fogadta a Real Madridot Londonban. A döntetlen állásról folytatódó párharcban végig jobban teljesített a hazai pályán játszó gárda, és ebbe bele kell számítani Mendy kapust is, aki legalább négy bravúrral járult hozzá a végeredményhez. Az első találatot Werner szerezte, aki egy kipattanó labdát értékesített az első félidőben. Meglepetésre a kékek voltak aktívabbak a folytatásban, amikor is a csereként beállt Pulisic passzolt remekül Mount felé, aki természetesen nem hagyta ki. Ezzel a két találattal és a sokkal összeszedettebb játékkal nyert Thomas Tuchel együttese, így házi rangadó lesz a döntőben, ahol a másik résztvevő a Manchester City lesz.

Az Újpesté a Magyar Kupa – UTE–Fehérvár 1–0

Perutek János Sport 2021 május 3.
Küzdelemben nem volt hiány a Magyar Kupa-döntőn, azonban a színvonalas, szórakoztató játék elmaradt. Mindkét csapat görcsösen játszott, és inkább a középpályán tartózkodott a labda, mint a kapu előtt. A rendes játékidőben nem született gól, a hosszabbítás pedig komoly fordulatokat tartott magában, ugyanis a játékvezető két fehérvári játékost is kiállított, így nagyon nehéz helyzetbe került Szabics Imre csapata. Kastrati a százegyedik percben, egy távoli, lapos lövéssel szerezte meg a vezetést, ami hétfőn este kupagyőzelmet jelentett az Újpestnek. Úgy tűnik, az égiek egyelőre azt szeretnék, hogy a Fradi és az UTE uralja magyar labdarúgást, Pakson pedig egészen biztosan nem örülnek, hiszen így bukott a nemzetközi kupaszereplés.

Győzelem végre drukkerek előtt, ráadásul az Üllői úton, mi kell még? - Ferencváros-Mezőkövesd 2:1

Perutek János Sport 2021 május 1.
Harcias csatában sikerült bizonyítania a Ferencváros csapatának, hogy nem véletlenül nyerték meg a bajnokságot. Az első félidőt remekül kezdték és Tokmac találatával meg is szerezték a vezetést a hazaiak. Azonban a félidőben szépen egyberakta csapatát Pintér Attila, és remek támadásokkal hozták zavarba a Fradi védelmet. A második félidő közepén már sikerült az egyenlítés is, de Tokmac újra betalált a mérkőzés utolsó perceiben, így a Ferencváros győzelemmel ajándékozta meg a hazai közönséget.

Ma este már nézők előtt játszik a Fradi labdarúgócsapata - VIP-vendégek az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók

Perutek János Sport 2021 május 1.
Eljött az idő, amire olyan sok szurkoló, sportrajongó vágyott. Végre megnyílnak a nézők előtt a stadionok, többek között a Fradi mérkőzései iránt érdeklődők számára is. Ma este fél nyolckor a Ferencváros már a szokásos és nagyon hiányolt szurkolótábor előtt játszhat Pintér Attila csapata, a Mezőkövesd ellen.

Újabb mélypont: Vadai Ágnes sportriporteri múltja miatt szállt bele Menczer Tamásba

Perutek János Sport 2021 április 30.
Az ellenzéknek, mint tudjuk, semmi sem szent. Olyan dolgok sem, amit még háborúban is kötelező lenne tabutémának tekinteni: ilyen a sport is. A liberálisoknak azonban nincsen olyan témájuk, ami miatt pironkodnának. A sportot is előszeretettel ekézik, mi több a sportriportereket is. Vadai Ágnes nem először hozza szóba Menczer Tamás sportriporter múltját, mint valamilyen pejoratív jelzőt. Azonban ismét kapufát rúgott. Magyarország sportnemzet és az is marad.

Hatalmas iramú mérkőzésen, egy góllal sikerült nyernie a Manchester Citynek a PSG ellen

Perutek János Sport 2021 április 28.
Fantasztikus iramú mérkőzést hozott a szerda esti Bajnokok Ligája-elődöntő, amit a Paris Saint-Germain és a Manchester City vívott egymással. A találkozó szó szerint olyan volt, mint egy teniszmeccs, az ember csak kapkodta a fejét a támadások között. Az első félidőben a hazai csapat volt meggyőzőbb és már negyedóra elteltével megszerezte a vezetést, a második játékrész azonban manchesteri győzelmet hozott. Pep Guardiola csapata jobban játszott és először De Bruyne egyenlített ki, majd nem sokkal később Mahrez is betalált, így alakult ki a 2–1-es vendéggyőzelem.

Lőrincz Tamás negyedszer is birkózó Európa-bajnok lett

Perutek János Sport 2021 április 24.
Idáig három biztos érmet szereztek a magyar birkózók a varsói Európa-bajnokságon. Sastin Marianna ezüstéremmel zárta a pénteki döntőt, míg a BVSC klasszisa, Kiss Balázs 97 kg-ban vasárnap küzdhet az aranyért. Lőrincz Tamás ma nagyszerűen szerepelt, hiszen magabiztos birkózással győzte le török riválisát, így a Honvéd olimpiai ezüstérmes versenyzője negyedszer is Európa-bajnoki címet szerzett, ezúttal 77 kg-ban.

Már töredezik a labdarúgók európai Szuperligája

Perutek János Sport 2021 április 21.
Napról napra változik a hangulat a Szuperliga körül, a téma folyamatosan foglalkoztatja a médiát, hiszen az angol klubok biztos kivonulásával elkezdett töredezni az ESL. A Juventus alelnöke úgy nyilatkozott, hiába dobta be a törülközőt több csapat, ők bizony vérszerződést kötöttek és mennek tovább, míg a szervezet és a Real Madrid elnöke már óvatosabban fogalmazott: szerinte át kell gondolni a következő lépéseket.

Azt beszéli már az egész város, hogy újra bajnok lett a Ferencváros! – Fradi – Újpest 3:0

Perutek János Sport 2021 április 20.
Annak ellenére, hogy üres lelátók előtt játszották a magyar rangadót, amelynek a Fradi bajnoki címe volt a tétje, parázs volt a hangulat a pályán, főleg a második félidőben, amikor is egy komoly balhé kerekedett a Népligetben. Szerencsére nem ez volt a mérkőzés legfontosabb pillanata, hanem az a három gól, amit a Fradi szerzett. A hazaiak végig jobban játszottak, a kezdetektől fogva érződött, hogy komoly nyomást helyeznek az Újpestre, ami gólokban is megmutatkozott. A Fradi három-nullra nyert az UTE ellen, így harminckettedik alkalommal nyerte meg a magyar első osztályú labdarúgó bajnokságot.

A magyar televíziós szakemberek szerint nem lehet megállítani a globalizációt, de egyáltalán nem biztos a Szuperliga sikere

Perutek János Sport 2021 április 20.
Rengeteg ember megszólalt már a Szuperliga ügyében, ami egy globalizációs folyamat a profi labdarúgás világában. Vannak olyan sportszakértők, akik még most is csak annyit mondanak az ügyre: blöff, azonban a Spíler TV szerkesztője, Bencsik Róbert, aki épp a spanyol bajnokságot közvetíti a magyar képernyőkön, már vészjóslóan nyilatkozott a Szuperligáról, amelyet 2000 óta terveznek a nagy klubok vezetői. Megkérdeztük a témáról Knézy Jenőt is, aki szerint vannak olyan csapatok, melyeknek nagyon jól jönne az új versenyrendszer.

Megint nem sikerült a bajnokavatás - Ferencváros-Kisvárda 0-0 – Az Újpest ellen nyílik esély az ünneplésre

Perutek János Sport 2021 április 17.
A Fradi csapata nem találta ma az ellenszert a Supka Attila által felkészített Kisvárda ellen. A mérkőzés olykor lassabb tempójú volt és nem kis meglepetésre az igazán nagy helyzeteket folyamatosan a hazai pályán játszó csapat alakította ki. Szerhij Rebrov megpróbálta felgyorsítani a Ferencváros játékát a cserékkel, de nem járt sikerrel, így a bajnokavatás elmaradt, illetve jövő hétre tolódik, amikor a Groupama Arénában az Újpest lesz az ellenfél.

Bajnokok Ligája – A szurkolók ellenzik a gazdag kluboknak kedvező reformtervet

Perutek János Sport expressz 2021 április 16.
Szurkolói csoportok ellenzik a labdarúgó Bajnokok Ligája készülő reformját, amely szerintük „egy maroknyi, már most is mérhetetlenül gazdag” klub érdekeit szolgálja. A témában az európai szövetség (UEFA) hétfőn tanácskozik, illetve akkorra várható, hogy ismertetik a BL 2024 utáni formátumát. A módosítások elfogadását élénk alkudozás előzi meg, például az európai klubokat tömörítő szervezetben (ECA).

Női kézilabda vb-selejtező: már az elején eldőlt a hazai győzelem – Magyarország–Olaszország 46–19

Perutek János Sport 2021 április 16.
Simán és magabiztosan nyert a női kézilabda válogatott Olaszország ellenében, így komolyabb izgalmak nélkül várhatjuk a visszavágót. Az Elek Gábor szövetségi kapitány által vezérelt gárda már az elején eldöntötte a mérkőzést és kétség sem férhetett a győzelemhez, amelyet hatalmas arányban, 46–19-re hoztak a hölgyek.

A Real Madrid csapata jutott a BL elődöntőjébe, miután 0–0-ás döntetlent játszott Liverpoolban

Perutek János Sport 2021 április 14.
Az utóbbi időkben a komplett védelem hiányzik a Real Madrid csapatából, mégis remekeltek és mindössze egy gólt kaptak a két mérkőzés alatt a Liverpooltól. Óriási nyomás alatt kellett az angol csapat ellen küzdeniük, de a Zidane vezette csapat remekül teljesített, így megérdemelten jutottak tovább. Legközelebb az elődöntőben lépnek pályára a Bajnokok Ligájában, május 4-én a Chelsea ellen.

Szoboszlai lassan visszatérhet, Kalmár ősszel sem biztos, hogy játszhat

Perutek János Sport 2021 április 13.
Rájár a rúd a magyar válogatottra, ami a középpályásokat illeti. A hazai futball legnagyobb tehetsége, Szoboszlai Dominik régebb óta sérült, és a legutóbbi válogatott meccsen Kalmár Zsolt is le kellett cserélni. Az ő esetében aggasztó hírek érkeztek, hiszen még az őszi vb-selejtezőkre sem biztos, hogy fel fog épülni. A magyar válogatott két legjobb középpályása jelenleg nincsen bevethető formában, és mivel még nem vagyunk világverő keret, ez egy aggasztó hír.