Az andorrai könnyek őszinték voltak, de Dzsudzsák nem akar szánalomból válogatott lenni
A magyar válogatott és a PSV egykori sztárja, Dzsudzsák Balázs kendőzetlenül és őszintén beszélt egy friss interjúban arról, hogy mi történt Andorrában, és azt is megemlítette, hogy nem szeretne kegyelemből vagy szánalomból újra válogatott lenni. Dzsudzsák nagy valószínűséggel visszajut majd a Debrecennel az élvonalba, de tudja, hogy nagyon jól kellene futballoznia ahhoz, hogy bekerüljön a nemzeti csapatba. Hatvan mérkőzés óta veretlen a Fradi a Groupama Arénában! FTC–ZTE 2:0
Nagy volt a tétje a szombat délutáni a Fradi–ZTE labdarúgó mérkőzésnek a hazai bajnokságban, hiszen 2017 áprilisa óta nem sikerült senkinek sem legyőznie a zöld-fehéreket az Üllői úton. Ennek rendje és módja szerint nagy kedvvel kezdte a találkozót a vendég csapat, mindenképpen bizonyítani szerettek volna. Azonban hiába okoztak komoly fejtörést az első félidőben, röpke két perc alatt a második etapban megváltozott a meccs képe és állása. A rövid idő alatti két gólra nem tudott reagálni a zalai csapat, így a 60. tétmeccsén sem tudták legyőzni hazai pályán a Ferencvárost. Véget ért a nemzetközi kupamenetelés, köszönjük Ferencváros! Dinamo Kijev – FTC 1:0
Hatalmas iramú, rengeteg küzdelmes pillanatot tartalmazó mérkőzésen próbálta kiharcolni a Bajnokok Ligája (BL) csoport harmadik helyét a Ferencváros a Dinamo Kijev otthonában. Rebrov csapata sokat tartotta a labdát, több remek helyzetet is kialakított azonban a gól végig elkerülte a nagy lendülettel játszó Fradit. Így negyedik helyen zárva, el kell búcsúzni a nemzetközi kupaszerepléstől és az Európa-Ligában a Dinamo folytathatja a mérkőzéseket tavasszal. Azt azonban már most meg kell jegyezni, hogy minden dicséret megilleti az népligeti gárdát: egy percig nem adták fel, és mindvégig nagy akaratról tettek tanúbizonyságot, valamint rengeteg élménnyel gazdagították az egész magyar sportot az ősz folyamán. Bár a Kijev elleni mérkőzések eredményei nem úgy sikerültek, ahogyan azt a találkozók képe mutatta, meg kell köszönnünk a Ferencvárosnak, amit letett az asztalra.
Albánia, Anglia és Lengyelország is helyet kapott a magyarok VB selejtező csoportjában!
A magyar válogatott az "I" jelű csoportba került a világbajnoki selejtezőket tekintve, ahol többek között Anglia és Lengyelország ellen is pályára kell lépjünk. Az első kettő jut tovább és ha ezt az eredményt produkálni tudja a magyar csapat, akkor nem kell a Nemzetek Ligájára hagyatkozni a világbajnoki szereplést illetően. Női kézilabda-Eb – Magára talált a magyar válogatott, simán legyőztük a szerbeket!
A Bonaventura ikerpárnak köszönhetően a legjobb kezekben volt a Szerbia–Magyarország mérkőzés, már ami a játékvezetést illeti. Persze semmilyen bírói segédletre nem volt szükségünk, bár ha Bíró Blanka teljesítményét vesszük alapul, akkor ez a mondat bizony sántíthatna is egy kicsit. Azonban a hazai csapat teljesítménye nemhogy nem sántított, de hatalmasat ugrott a pénteki, a horvátok elleni mérkőzéshez képest, és simán, olykor egy gálamérkőzés hangulatát idézve győztük le a szerb válogatottat, életben tartva ezzel továbbjutási esélyeinket is. Lányaink fantasztikusan és felszabadultan kézilabdáztak, túlszárnyalták a szurkolók és a szakma elvárásait is. Hrutka János ismeretlen arca: „Én már kizárólag olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, melyek lelkileg felemelnek” (PS-interjú)
Volt egyszer, hol nem volt a legendás 1995-ös Fradi. Nemcsak a magasságával, de bomba szabadrúgásgóljaival is kitűnt abból az együttesből Hrutka János, akit sokan csak Rudinak becéznek. A PS sportrovata exkluzív interjút készített a Bajnokok Ligája-sikert követően a Bundesliga bajnokcsapatához igazoló egykori védővel. Természetesen felidéztük a kezdeti lépéseket a gyógyszergyári Lombik csapatában, de szóba került a Fradi és a Kaiserslautern is. Ahogyan az is, hogy milyen változásokat élt meg, miért gondolja, hogy most már olyan dolgokkal akar foglalkozni, amik lelkileg felemelik. Kultúra, művészet, lelki megújulás – a visszavonult válogatott labdarúgó másik, ismeretlen arca. Mick Schumacher a Haasban!
Fantasztikus hírre ébredtek a Forma-1 rajongói, hiszen a tehetséges Mick Schumacher megkapta a várva várt versenyülést, hogy jövőre őt is a rajtrácson láthassuk. Sokáig arról szóltak a hírek, hogy a legenda fiát az Alfa-Romeo csapatában láthatjuk majd először versenyezni, azonban az állandó pilótagondokkal küszködő Haas lesz az első csapata.
Messi nélkül érkezik Budapestre a Barcelona
A legfrissebb híradások szerint a holnapi Bajnokok Ligája csoportkör mérkőzésén több nagy nevet is nélkülöz az FC Barcelona: Lionel Messi mellett a kapus Ter Stegen és Coutinho is otthon marad Katalóniában. Az argentin futballsztárnak nem ez lesz az első pihenője, a Dinamo Kijev elleni mérkőzésre sem utazott el a csapattal, így egész tekintélyes lesz a hiányzók száma és ha a Fradi a Juventus elleni mérkőzését vesszük alapul, kifejezetten izgalmas lehet a holnap este mindkét fél számára. „Apám szúrta ki Kokót, akit végtelen szorgalma repített a csúcsra” – Exkluzív interjú Szántó Öcsi bácsival, az edzőlegendával
Édesapja a legendás Kajdi Jánost, ő Kovács Istvánt vezette a csúcsra ökölvívásban. Exkluzív interjút készítettünk Szántó Öcsi bácsival, akit a fél ország ismer, de kevesen tudják, hogy Imrének hívják. Beszélgettünk a régi időkről, amikor a magyar boksz a legszebb korszakát élte és egymás után jöttek az Eb-érmek, és persze a jelenről is, ami kevéssé rózsás. Szántó Öcsi bácsi elmesélte, hogy édesapja szúrta ki a hihetetlenül tehetséges Kokót, akit ő vitt el az olimpiai aranyig. Na, de ki volt az a Virslis és mi köze volt Kokóhoz? Ez is kiderül az interjúból. Julio Pablo Chacón a PS-nek Maradonáról: Egy nagyon jó embert, egy barátot veszítettem el, egész Argentína gyászol
Az olimpiai bronzérmes Julio Pablo Chacón két fronton is összenőtt a hazai profi ökölvívó élettel, hiszen hazánkban lett WBO-világbajnok, de később Nagy "Csonttörő" Jánossal is emlékezetes mérkőzéseket vívott. Az argentin olimpikon remek kapcsolatot ápolt Diego Maradonával, így a PestiSrácok.hu megkereste az egykori bajnokot, hogy mit is jelentett hazájában a labdarúgók legnagyobb ikonja és hogyan viseli a gyászt a nemzete. Dél-Korea Északkal együtt rendezné a 2024-es téli ifjúsági olimpiát
A Koreai Köztársaság hivatalosan indítványozta a Koreai NDK-nak, hogy közösen bonyolítsák le a 2024-es téli ifjúsági olimpiai játékokat. Közel volt a bravúr! Juve - Fradi 2:1
Hatalmasat menetelt Torinóban a Ferencváros a Juventus ellenében. Sokáig úgy tűnt bravúros döntetlennel érkezhetnek haza a magyar csapat tagjai, azonban az utolsó pillanatban egy szerencsétlen góllal kikapott a Ferencváros. A végeredménytől függetlenül meg kell emelni a kalapunkat az FTC csapatának játékosai előtt, akik derekasan küzdöttek a világsztárok ellen. A védelme lesz a legsebezhetőbb pontja a Juventusnak!
Amióta tart a Fradi második BL-menetelése, arról ábrándozok, hogy valahogy azért csak sikerül kicsikarni egy jó eredményt, netán egy döntetlent valamelyik sztárcsapat ellen. Nyilván tisztában vagyok vele jómagam is, hogy erre nem túl sok esély van, de nem árt, ha elkezdjük számításba venni, hány darab szalmaszálba kapaszkodhat az FTC futballcsapata a holnapi mérkőzésen a Juventus ellen. Tatán zajlik a súlyemelő országos bajnokság – nyolc aranyérem talált gazdára!
A súlyemelő országos bajnokság első napján már több aranyérem is gazdára talált. Egy méltatlanul elfelejtett sportág lett a súlyemelés a sportszeretők körében, pedig rengeteg szép eredménnyel gazdagították a magyar sportot. Az OB most a tatai edzőtáborban zajlik, ahol már négy-négy aranyérem talált gazdára a női és férfi kategóriákban. Cselgáncs-Eb – Karakas Hedvig Európa-bajnok!
Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig bejutott a döntőbe a prágai cselgáncs Európa-bajnokság nyitónapján. A csütörtökön utolsó magyarként versenyben maradt, olimpiai kvótás helyen álló dzsúdós harmadik mérkőzésén az Európa-bajnoki ezüstérmes Ivelina Ilievával szállt szembe, akivel 2006 óta már nyolcszor találkozott, és ebből hatszor megverte a bolgár dzsúdóst. Karakas a döntőben, nem kis bravúrral legyőzte Telma Monteiro-t, így a magyar lány nyakába akasztották ma este az aranyérmet. Törökverés, újabb bravúr: feljutott az elitklubba a magyar válogatott!
Öt mérkőzés óta volt veretlen a magyar válogatott a mai este előtt, de a legnagyobb hazai ászok nélkül kellett harcba szállni a csoportelsőségért. Az idei év utolsó válogatott mérkőzésén azonban minden összejött, törököt vertünk, NL-csoportkört nyertünk és két gólt rúgtunk. Bacskai Balázs: Mostanra lett kész a csapatom - Kokó szerint szintlépés következik
December 11-én hazánk egykori olimpikonja a WBO Interkontinentális címéért lép majd a szorítóba a német Nick Klappert ellenében. Bacskai Balázs természetesen kőkeményen készül már a csatára, de szorított időt arra, hogy exkluzív interjút adjon a PestiSrácok.hu-nak. Lapunknak természetesen Kovács Kokó István is kifejtette véleményét arról, mit gondol a találkozóról, valamint "Benji" karrierjéről. A WBO alelnöke szerint a budapesti, 10 menetre tervezett ütközeten a profi Magyar-bajnok szintet léphet. Tokió 2020 - Bach: A NOB is segíthet a résztvevők beoltásában
Thomas Bach felvetette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hozzájárulna a jövő évre halasztott tokiói játékok résztvevőinek beoltásához. A NOB-elnök jelezte, hogy a szurkolók számára valószínűleg szükséges lesz a vakcina, ugyanakkor cáfolta, hogy az országba való beutazáshoz ez előírás lenne.