Veretlenül vonult vissza Nurmagomedov
A legnagyobb ketrecharcos vonult vissza a hétvégén, ebben a műfajban a tökéletes rekord ritka mint a fehér holló, azonban az orosz sportolót senki nem tudta legyőzni pályafutása során, így veretlen mérleggel hagyta abba az MMA-versenyzést. Khabib Nurmagomedov az Egyesült Arab Emirátusokban megrendezett UFC 254. gálán húzott utoljára kesztyűt, az amerikai Justin Gaethje ellenében, akit a második menetben sikerült legyőznie.A Ferencváros nem ismert kegyelmet, simán legyőzték az Újpestet!
A BL-ben még nem tud uralni egy egész meccset a Fradi, de a hazai bajnokságban ez már messze nincs így: kifejezetten egységes különítmény benyomását keltve hozta a kötelezőt a Ferencváros. Az Üllői úti derbit kétgólos győzelemmel zárta Rebrov csapata.80 éves a brazil legenda, Pelé
Pelét már csak azért is szeretnünk kell, mert jó labdarúgó volt, persze ha ez nem elég nekünk, rátehetünk egy lapáttal: imádja a magyar futballt és Puskást! Így már érthető, hogy miért kell kiemelten kezelni hazánkban a sportág egyetlen háromszoros világbajnokának születésnapját. Pelé holnap, azaz pénteken lesz nyolcvan éves, de mivel a PS-en ugyanezen napon egy hazai legendáról fogunk megemlékezni, így egy napot előre sietve köszöntjük fel a "Fekete Gyögyszemet"!Nem történt csoda: Barcelona - Ferencváros 5:1
A magyar sport nagyon várta ezt a napot és talán az eredményjelző láttán szomorkodhatunk, de a mutatott játék és maga tény miatt, hogy ott vagyunk a BL-ben mindenki büszke lehet a Fradira. Sajnos a mai napon hiába került emberelőnybe a Ferencváros csapata, az emberfeletti teljesítmény elmaradt, a tisztes helytállás azonban nem, de ki kell jelentenünk: négygólos vereséggel kezdődött számunkra a csoportmérkőzések sorozata.Koeman keretet hirdetett, Messi helyet kapott!
Pontban este kilenckor kezdi meg a Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportköreinek küzdelmét. Az ellenfél csapatának vezetőedzője délután kihirdette bő keretét, melyben az argentin sztár Lionel Messi is helyet kapott. Az FC Barcelona futballistáinak nevét olvasva kijelenthetjük, kevés esély van arra, hogy tartalékos felállásban lépjen pályára a katalán csapat.Bertók Róbert: Őszintén hiszek a magyar ökölvívó-válogatottban!
Az eddigi szokásokhoz képest korábban, már október végén tető alá hozzák a felnőtt ökölvívók magyar bajnokságát. A Papp László női és férfi országos bajnokságot ezúttal Győr városában rendezik meg. A PS sportrovata Bertók Róbert szövetségi kapitányt kérdezte meg a válogatott jelenlegi helyzetéről és a legjobb hazai férfi ökölvívó cím várományosairól.Közeleg a síszezon, már működnek a hazai tanpályák!
Hazánkat jelen pillanatban a futball tartja lázban, de nem mindenki van így ezzel, ezt be kell látnunk. Sokan a téli sportágak szerelmesei, és sok gyermek választja inkább a síelést, ahol a legfontosabb a megfelelő képzés. Gyermekeink számára már elérhető harminc tanpálya, ahol megkezdődtek a síoktatások. A következő kis videó kedvet csinálhat a csemetéknek, szülőknek egyaránt, úgyhogy ajánljuk mindenkinek!Knézy Jenő: Egy dolog volt biztos az életemben, hogy soha nem leszek sportkommentátor! (PS-interjú)
Egy igazi legenda fiának lenni és továbbvinni az örökséget nem egyszerű feladat. Knézy Jenő érzésem szerint sikerrel viszi tovább édesapja nevét, munkásságát. Régóta ismerem őt, és abban mindig sorstársamnak éreztem, hogy egy nagyon erős személyiség fiaként, mellette, árnyékában kellett kibontakoznia, felnőnie. Gyorsan jegyezzük meg, hogy ezt a hatalmas terhet sikerrel cipeli a vállán, rengeteg jó közvetítést köszönhetünk neki. Az Eurosporton ismerhettük meg, később az M4 sportcsatornához került, most pedig a Győr Plusz Média vezérigazgatója lett. Knézy Jenő nem hiszi, hogy jobb kommentátor lenne, mint amilyen apja volt, de biztos benne, hogy a legendás sportriporter nagyon örülne a mostani sportsikereknek, futballfejlesztéseknek.Izlandnak nem megy a játék a Nemzetek Ligájában
Amíg a magyar válogatott jól muzsikál, sőt, meglepő eredményekre volt képes a Nemzetek Ligájában (NL), addig az izlandi válogatott folyamatosan bukdácsolt. A szigetország csapata tegnap hazai pályán szenvedett vereséget, de az előző két NL-mérkőzését is elveszítette. Ettől még nem kell elbízni magunkat, de figyelmen kívül sem hagyhatjuk a történteket.Kiharcoltuk a döntetlent Moszkvában! Oroszország–Magyarország: 0–0
Az utóbbi évek legharciasabb, legkeményebb magyar válogatott mérkőzésén vagyunk túl a moszkvai kirándulást követően. A nemzeti tizenegy szó szerint megküzdött a döntetlenért, nem volt egy haszontalan magyar játékos sem a pályán, izgalmakban sem volt hiány, úgyhogy remek estét zártak Rossi mester tanítványai. Ráadásul nem várt helyen állunk a Nemzet Ligájában! Oroszország–Magyarország: 0–0!Nemzetek Ligája – Az orosz kapitány intenzív mérkőzésre számít
Intenzív mérkőzésre számít szerdán a magyarok ellen Sztanyiszlav Csercseszov, az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Nemzeti tizenegyünk holnap este lép pályára Moszkvában, ahol ismételten nagyon nehéz feladat vár rájuk. Az oroszok rutinos játékosa, Mirancsuk szerint tökéletes állapotban várják a magyar válogatottat.A legjobb magyar harcosokkal folytatódik Superfight Series
Hazánk legkiválóbb K-1 versenyzői vívnak egymással mérkőzéseket november 7-én a Madárfészek Akadémia csarnokában. Kiss Balázs vívja majd a főmérkőzést, aki a szakág új csillaga, azonban érdemes tisztázni: K-1-et fogunk látni vagy ez kick-box? Mert nem mindegy, hogy nevezzük ezeket a mérkőzéseket. Írásunkban azon túl, hogy bemutatjuk a következő hazai rendezvényt, tisztázzuk a kérdést: K-1 vagy Kick-box?Bombameglepetés: Magyarország legyőzte Szerbiát a Nemzetek Ligájában!
A mai esti mérkőzést nem vártuk, pedig ha tudtuk volna, hogy ez lesz a vége, biztosan mindenki a szerb csapat neve hallatán dörzsölte volna a tenyerét leginkább, hiszen magabiztosan, okosan játszva sikerült egy góllal nyerni Belgrádban. Nemcsak az eredmény a meglepetés, hanem a mutatott játék is az volt, az utolsó perceket kivéve harapósan és összeszedetten játszott a nemzeti tizenegy. Szerbia- Magyarország 0:1!A karantén ellenére tartalékosan is nyertek a Ferencváros női kézilabdázói Dániában
A koronavírusos megbetegedések miatt tartalékos Ferencváros 24-21-re győzött a dán Esbjerg otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában vasárnap. Az FTC elhalasztotta a norvég Vipers Kristiansand és a francia Metz HB elleni mérkőzését, és vasárnap sem akart játszani, ám ezt az európai szövetség már nem engedélyezte.Végig hitegettek minket a vezetők – Növényi Norbertnek máig fáj, hogy nem tudott duplázni Los Angelesben
Növényi Norbertet bajnoknak ismertük meg, az a kép maradt meg bennünk, amikor 1980-ban önfeledten ugrált a szőnyegen, miután legyőzte ellenfelét az olimpiai döntőben. Az ikonikus jelenet utáni években színészkedett, diszkót vezetett, ringben bunyózott, és nyugodtan mondjuk ki: nagyon menő arc lett. Azonban az élet nevű játékban sokszor állt a vesztes oldalon. Sportolóként vagy vállalkozóként sem bánt vele mindig kesztyűs kézzel az élet. Máig nem tudja elfelejteni, hogy 1984-ben a többiekkel együtt őt is átverték és végül nem mehetett az olimpiára, Barcelonában pedig hiába készült, hatvan fokos buszba zárták a meccse előtt.Izland ellen játszunk legközelebb – C. Ronaldo állandó vendége lehet a Puskás Arénának!
Nagyon erős csoportba kerülhet a magyar labdarúgó-válogatott, amely csütörtökön este hatalmas sikert aratott Bulgária ellen. A 3–1-re megnyert találkozót követően kiderült: nem a román válogatott, hanem az izlandi lesz az ellenfél a Puskás Arénában. Amennyiben ezt az akadályt sikerrel vesszük, lehetséges, hogy C. Ronaldo hozzánk fog járni sírni.PestiTV – Trollfoci: Komolyan veszik a viccelődést!
Szeptemberben indult a PestiTV – talán minden olvasónk tudja, sőt, nézi is a csatorna különböző műsorait. A rengeteg közéleti téma mellett Horti Gábor és a Trollfoci csapata kifejezetten a sporttal és természetesen a labdarúgással foglalkozik minden vasárnap este. Interjúk, bajnoki összefoglalók, és rengeteg önfeledt, laza pillanat vár minden nézőre, aki őket választja.Ajánljuk még