Tovább nőhet az elektromos autók ára egy elemzés szerint
Tovább drágulhatnak az elektromos autók a Coface hitelbiztosító elemzése szerint, mert a járművekhez és azok akkumulátoraihoz használt fémek iránti kereslet felfelé húzza az árakat. A nemzetközi hitelbiztosító hétfői közleményében jelezte: az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint az idei második negyedévben az uniós autópiacon eladott új autók 7,5 százaléka volt tisztán elektromos meghajtású, míg három éve, 2018-ban 2,7 százalékos volt a részesedésük. Az elektromos autók szegmense folyamatosan nő globális szinten is, 2020-ban 13 százalékos volt a részesedésük a 2019-es nyolc százalékhoz képest.Buszbaleset az M7-esen – Drámai részletekről számolt be Győrfi Pál
Mint ismert vasárnap hajnalban felborult egy magyar autóbusz az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a főváros felé vezető oldalon. A balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben megsérültek. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta hogy, viszonylag gyorsan sikerült kiszabadítani a busz alá szorult túlélőket, de még így is több, mint negyvenen sérültek meg. A mentés szigorú protokoll szerint zajlott, így nagyjából 25-30 perc alatt sikerült mindenkit ellátnia a mentősöknek. Azt is elárulta, mit tud a két súlyos sérült állapotáról.Magyar Levente: Magyarország nem fogad be korlátlanul afgán migránsokat
Magyarország nem fogad be mindenfajta korlátozás nélkül afgán migránsokat – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a közmédiának. Magyar Levente emlékeztetett: az elmúlt időszakban mindenki nyomon követhette, hogyan következik be Afganisztánban a teljes katonai és politikai összeomlás annak nyomán, hogy az Amerikai Egyesült Államok vezette nemzetközi erők úgy döntöttek, 20 év után elhagyják az országot.Nógrádi György: a tálibok elfoglalták az országot, azt csinálnak, amit akarnak
Újabb komoly migrációs válság fenyegeti Európát az Afganisztánban kialakult helyzet miatt. Jelenleg is teljes a káosz az országban, a tálibok elfoglalták az elnöki palotát Kabulban, az elnök pedig elmenekült. Emellett a tálibok azt is bejelentették, hogy az elnöki palotából kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust, a jelenlegi köztársasági államforma helyett – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.A szakértő szerint valószínűleg kivédhetetlen volt a vasárnapi buszbaleset
Akár hirtelen rosszullét, akár durrdefekt volt a vasárnap hajnali, M7-esen történt, halálos buszbaleset oka, valószínűleg nem lehetett volna kivédeni – mondta Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. A szakértőt arról kérdezték, mennyire valószínűek a sajtóban felvetett okok: a sofőr elalvása, rosszulléte, illetve a busz műszaki hibája. Portálunk megkeresésére a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat ismeretlen tettes ellen eljárást az ügyben a rendőrség, erről itt írtunk részletesebben.A kormányra hárítanák a felelősséget Niedermüllerék az Örs vezér téri banda ügyében
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció erzsébetvárosi polgármestere Facebook-bejegyzésében a kormányt tette felelőssé az Örs vezér terén tapasztalható állapotok miatt, de egyúttal a sajtónak is odaszúrt a Gyurcsány-párti politikus, amiért beszámoltak arról, hogy a téren egy hírhedt banda terrorizálja a járókelőket.Nem lehet Trumpot hibáztatni a Biden-adminisztráció afganisztáni kudarcáért
A Biden-adminisztráció kudarcot vallott az afganisztáni csapatkivonással, és ezért nem lehet az előző elnököt hibáztatni – szögezte le Mike Pompeo, az Egyesült Államok volt külügyminisztere vasárnap a Fox News című amerikai hírtelevíziónak adott interjújában. Pompeo azt vetette Joe Biden amerikai elnök szemére, hogy a tálibok azért váltak agresszívvá és merésszé, mert a Biden-kormány nem tette meg a szükséges lépéseket az elrettentésükre.A nemzetek Európája mellett törnek lándzsát az olasz konzervatívok
Egy éven át zajlik az Európa jövőjéről szóló konferencia, amelyben a tervek szerint az európai polgárokat is bevonják a vitába. Francesco Giubilei, az olasz Fondazione Tatarella konzervatív alapítvány elnöke a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában beszélt a szervezet programjáról.Levonták az amerikai zászlót az Egyesült Államok kabuli nagykövetségéről
Levonták az amerikai zászlót az Egyesült Államok kabuli nagykövetségéről, amelynek szinte minden alkalmazottja a repülőtéren várja a kimenekítést – közölte vasárnap a washingtoni külügyminisztérium. Jelenleg számos intézkedést teszünk a kabuli Hamid Karzai nemzetközi repülőtér biztosítására, hogy lehetővé tegyük az Afganisztánban tartózkodó amerikai és szövetséges személyzet biztonságos távozását a polgári és katonai járatokon – derült ki a külügyminisztérium és a védelmi tárca közleményéből.Buszbaleset – van biztosítása az utazásszervező cégnek és a busztársaságnak is
Rendelkezik biztosítással a vasárnap hajnalban az M7-es autópályán balesetet szenvedett autóbuszt tulajdonló cég és az utazást szervező társaság is. Tamás Zoltán János, az utazást szervező Volmer-Tours Kft. ügyvezetője megerősítette az MTI-nek azt az információját, hogy az autóbuszt a Tamás-busz Kft.-től bérelték, amelynek szintén ő a cégvezetője. Elmondta, hogy három különböző biztosítótársaságnál rendelkeznek biztosítással, de a hivatalos vizsgálatra hivatkozva azt nem közölte, hogy melyek ezek. A hajnali baleset miatt javítják a szalagkorlátot Szabadbattyán térségében, így több kilométeres torlódás is várható az utakon.Soros György embere szemmel tarthatja Jakab Pétert?
Időről időre felbukkan a Jobbik rendezvényein Soros György egyik bizalmi embere, Teplán István, aki annak idején nemcsak a CEU alapításában vett részt, de a Gyurcsány-kormány fő személyzetise is volt. Teplán sürgölődése azért is érdekes, mert a Jobbik körüli 2017-es felbukkanása óta a párt gyakorlatilag az általa vázolt úton haladt. Ám világmegváltó gondolatok ide, néppártosodás oda, a jelek szerint több neonáci manapság is aktív a pártban, olyannyira, hogy több, fajgyűlölő eszméket hirdető személyt is rajthoz állt az előválasztáson.Koronavírus – Hárman elhunytak, több mint száznyolcvan új fertőzött lett regisztrálva
Három beteg meghalt, és újabb 188 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 677 606 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 500 193-an már a második adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 810 504-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 30 041-re. A gyógyultak száma 768 308. Kórházban 92 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 12 155. Hatósági házi karanténban 835-en vannak, a mintavételek száma 6 445 084. Közölték: a koronavírus delta variánsa több európai országban és már Magyarországon is terjed, ezért azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, tegye meg.Káosz alakult ki a kabuli repülőtéren, amerikai katonák a levegőbe lőttek
Több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, az ott lévő amerikai csapatok a levegőbe lőttek a tömeg oszlatására – közölte a Reuters hírügynökséggel hétfőn egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő. A tájékoztatás szerint a katonák azért használtak fegyvert, hogy úrrá legyenek a kifutón kialakult káoszon, az emberek ugyanis egy amerikai katonai repülőgépre szerettek volna feljutni. A tömeg irányíthatatlanná vált – tette hozzá a tisztségviselő.Georg Spöttle: Saigon 2.0, avagy menekülés Kabulból
Amerikai katonák sokkolva tapasztalták, hogy a CIA, a Pentagon és Washington DC iszonyatosan elszámolták magukat Kabul bevételét illetőleg. Az USA hírszerzésére támaszkodó németeknek és más nyugati országoknak hirtelen fel kellett számolniuk nagykövetségeiket, konzulátusaikat. A bevont amerikai lobogó és az épület tetejéről felszálló helikopterek Saigon elhagyását idézték.Imamozgalom indul Magyarország jövőjének megmentéséért
Az imamozgalom célja, hogy a maga szakrális módján elérjük, minél több olyan képviselő kerüljön az Országgyűlésbe, aki a tízparancsolatnak mind a tíz pontját erkölcsi normaként fogadja el, igyekszik aszerint élni mind közéleti, mind magánemberként – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a kezdeményezés ötletgazdája, Gál Péter. A zamárdi művelődési ház igazgatója azt javasolja, hogy augusztus 20-tól egészen jövő áprilisáig imádkozzunk azért, hogy ne az érdektelenségben és a közerkölcs megkérdőjelezésében érdekelt politikusok kerüljenek hatalomra.A buli helyett manapság már a könyvet választja a Tankcsapda gitárosa – Sidlovics Gábor portré (Videó!)
Rendhagyó helyszínen, a fonyódi RockBalaton fesztiválon beszélgetett Bohár Dániel Sidlovics Gábor (Sidivel), a Tankcsapda gitárosával. Az életút beszélgetésben szóba került a gyerekkor, a találkozás a rockzenével, a Zanzibár zenekar, majd a Tankcsapda. Az ország legsikeresebb zenekara rendkívül demokratikusan működik, árulta el a kulisszatitkot Sidi: minden komolyabb döntésről szavaznak és a többség akarata érvényesül. Koncertek, turnézás, koronavírus-járvány és a jogtalan kritikák. Sidlovics Gábor portré.Most hétvégén állították meg a legtöbb migránst a magyar határon
792 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 189, szombaton 312, vasárnap 281 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. Emellett a román, horvát és ukrán határszakaszon, valamint az ország belsejében tíz embert fogtak el, ellenük idegenrendészeti eljárás indult.Ajánljuk még

























