Pesti Srácok

Szabadfogás: minimum politikai hiba volt, hogy Gyurcsány nem mondott le az őszödi beszéd kiszivárgása után (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Kósa András, a Népszava újságírója, Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztő-helyettese, Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező, Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője, és Pesty László dokumentumfilm-rendező voltak hivatottak arra, hogy a csütörtök estét átdiskurálva ki-ki a maga igazáról próbálja meggyőzni a vitapartnerét. A szokott parázs hangulatú szópárbajok Huth Gergely műsorvezető moderálása mellett zajlottak.

Vádat emeltek a BAH-csomópontnál halálos balesetet okozó moldáv sofőr ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy moldáv állampolgárságú sofőr ellen, aki több, mint két éve egy ember halálát okozta Budapesten, a BAH-csomópontnál lévő felüljárón. A férfi nem ismerte a helyszínt, rosszul mérte fel a helyzetét, ezért mikrobuszával a szemközti sávba hajtott be szabálytalanul, ahol frontálisan karambolozott – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a vádhatóság vezetője.

A mohácsi Fidesz-frakció hat hónap múlva új választás kiírását szeretné

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Mohács új polgármestere, a posztért egyedüliként induló Csorbai Ferenc (MSZP) azt szeretné, ha a pénteken megalakult képviselő-testület minden tagja együttműködne vele a következő fél évben. Pávkovics Gábor, a Fidesz-KDNP képviselője azt mondta: a jogszabály alapján hat hónap múlva szeretnék feloszlatni a testületet új helyhatósági választás kiírása érdekében, addig pedig arra törekszenek, hogy biztosítsák a város működőképességét.

Decemberben már Czeglédyt hallgathatja meg a bíróság a hatmilliárdos csalás ügyében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Decemberben folytatódik a Human Operator Zrt. ügyének előkészítő ülése a Szegedi Törvényszéken; a bíróság ekkor várhatóan meghallgatja a céget irányító Czeglédy Csabát is. A Czeglédy elleni eljárást korábban a Gyurcsány Ferenc vezette DK által felkínált mentelmi jog – a párt EP-képviselőjelöltje lett – kellett felfüggeszteni, majd megszüntetni; az időhúzásnak a Szegedi Ítélőtábla vetett véget, amikor az eljárás folytatását rendelte el. Czeglédy Csaba az október 13-i önkormányzati választáson bekerült a szombathelyi képviselő-testületbe, az azonban nem biztosít mentelmi jogot.

Súlyos testi sértés és garázdaság miatt is Varju László mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Varju László országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtóosztálya. Varjut ezúttal garázdaság és súlyos testi sértés miatt vonnák felelősségre a hatóságok, mivel a vizsgálat adatai szerint decemberben nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott egy biztonsági őrnek, amikor ellenzéki képviselők akarták ellehetetleníteni a köztévé dolgozóinak munkáját az MTVA székházában. Mint arról beszámoltunk, az Országgyűlés hétfőn száznegyvenhat igen és huszonkilenc nem szavazattal felfüggesztette a DK alelnöke, Varju László mentelmi jogát. A legfőbb ügyész egy másik, folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, az ügyészség gyanúja szerint ugyanis Varju László a 2018-as országgyűlési választás előtt anyagi juttatást ígért egy függetlenként induló jelöltnek, illetve megzsarolta őt azért, hogy visszalépjen a javára.

Orbán Viktor: Arcátlanság és megalázó lenne, hogyha Tarlós Istvánt Demszky Gábor mellé állítanák

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió vendége volt, ahol a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban több témát is érintett. A miniszterelnök beszélt a családvédelmi, valamint a gazdaságvédelmi akciótervről, az önkormányzati választásról, a Demszky-korszakról, a Borkai-botrányról, a jelenleg is zajló beruházásokról, a brexitről és a török-szír konfliktusról is.

Kásler: Emelkedik a traumatológiai ellátás támogatása

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Az állami támogatás emelésével a betegek is érezni fogják, hogy szervezetté válik a traumatológiai ellátás – mondta az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán, pénteken. Kásler Miklós csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy emelkedik a traumatológiai ellátás állami támogatása: a fix díjakra ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre további tízmilliárd forintot fordít a költségvetés, 2020-tól pedig ezen ellátás finanszírozására 9,5 milliárdot adnak.

Hatalmas pofon: a libsi LIBE-bizottság döntését leszavazta az Európai Parlament

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Legális és biztonságos utak szükségesek az illegális bevándorlás és a halálesetek számának csökkentése érdekében – áll az Európai Parlament LIBE-bizottságának állásfoglalásában. Az előterjesztésre 34-en szavaztak igennel, 26-an elvetették és hárman tartózkodtak. A javaslattevők szerint az Európai Unió kikötőinek nyitva kell állniuk a nem kormányzati szervezetek hajói előtt, többek között azért, mert a líbiai migrációs út a leghalálosabb a világon. Az állásfoglalás-tervezetet azonban csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülése elutasította.

Schiffer András: Az ellenzéki konglomerátum nem kormányképes

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Sem az ellenzék, sem a Fidesz-KDNP nem könyvelheti el egyértelmű sikerként az önkormányzati választást Schiffer András szerint. Az LMP alapítója és egykori társelnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban a kormányoldal számára egyik legfontosabb figyelmeztető jelnek a legyőzhetetlenség mítoszának eltűnését nevezte, míg az ellenzéki „Frankenstein-koalíciónál” a kormányképtelenség lehet az egyik legnagyobb probléma.

Ha Lackner péntek délig nem adja vissza a mandátumát, kezdeményezik a kizárását az MSZP-ből

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Pénteken délig kapott határidőt az MSZP-től Lackner Csaba arra, hogy visszaadja a Kispesten szerzett önkormányzati képviselői mandátumát, ellenkező esetben a vezetőség kezdeményezni fogja a kizárását a pártból. Lackner volt az, aki a kispesti szocialisták drogos bulijairól kiszivárgott felvételek tanúsága szerint olyasmikkel hencegett, hogy aki képviselőként nem visz haza évente százmillió forintot, az hülye.

Liget Budapest Projekt – Az ingatlanszakma rangos díját nyerte el a Magyar Zene Háza, amelyre Karácsony Gergely szerint nincs szükség Budapesten

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Európa legjobb középületének járó díját nyerte el a Liget Budapest Projekt részeként megvalósuló Magyar Zene Háza, és a beruházás ezzel a világ legjobbjainak járó díj esélyesei közé is bekerült. Az elismerést Sághi Attila, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese vette át csütörtökön este az International Property Awards-on, a világ egyik legrangosabb ingatlanszakmai nemzetközi verseny londoni díjátadó gáláján. A Magyar Zene Háza egyike azoknak a világszínvonalú beruházásoknak, amelyekről Karácsony Gergely korábban úgy nyilatkozott, hogy főpolgármesterré választása esetén megakadályozza a megépítésüket.

Az ártalomcsökkentés mindannyiunk érdeke

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 október 25.
Köztudott, hogy a cigarettázás káros az egészségre. Az már nem ennyire nyilvánvaló, hogy a cigaretta égése során keletkező füstben lévő anyagok a dohányzással kapcsolatos betegségek elsődleges okozói, amelyek nem csak a dohányzók egészségére, hanem a környezetükben lévő nemdohányzókéra is károsak. Az ártalomcsökkentés tehát a társadalom, és így végső soron mindannyiunk érdeke.

Niedermüller jött, az önkormányzati hivatal pedig kiürült Erzsébetvárosban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 25.
Öt ember állt fel a Niedermüller Péter vezette új önkormányzati hivatalban Erzsébetvárosban: távozott a jegyző és irodájának munkatársai, valamint az előző városvezetői kabinet kilenc dolgozója, ami érzékeny veszteség az új polgármester szerint. Niedermüller a tavaszi álláspontjához képest remélhetőleg már nem tartja bohóckodásnak az önkormányzati munkát, rágyúrt már a feladatokra, és képes lesz áthidalni a nehézségeket.

A Fehér Ház lemondta a The New York Times és a The Washington Post előfizetéseit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 24.
A Fehér Ház lemondta a The New York Times és a The Washington Post című lapok előfizetését – jelentette be Stephanie Grisham, az amerikai elnöki hivatal szóvivője csütörtökön. Donald Trump elnök szerint az érintett lapok álhíreket közölnek, így akarják támogatni az amerikai közbeszédet. Grisham ugyanakkor arról beszélt, hogy az előfizetések visszamondása fontos takarékossági intézkedés az adófizetők számára.

Pénteken szabadon bocsátják és kiutasítják az Egyesült Államokból az orosz kémnőt, Marija Butyinát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 24.
Pénteken szabadon bocsátják és kiutasítják az Egyesült Államokból a kémkedésért elítélt orosz Marija Butyinát – jelentette be csütörtökön Bob Driscoll, az orosz nő amerikai ügyvédje Washingtonban. A harmincegy éves nőt idén áprilisban ítélte egy washingtoni szövetségi bíróság tizennyolc hónapos börtönbüntetésre, miután elismerte, hogy 2016-ban aktívan részt vett az amerikai választások befolyásolását célzó orosz kampányban. Ő volt az első orosz állampolgár, akit elítéltek a választásokba történt beavatkozásért.

A megtörhetetlen ellenzéki összefogás – Karácsony leállítaná a fővárosi sportberuházásokat, a kispesti Gajda pedig már az új Bozsik-stadion felavatására készül

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 24.
Gajda Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a XIX. kerület megválasztott polgármestere továbbra is támogatja a Budapest Honvéd FC számára létesítendő Bozsik Stadion megépítését. A szocialista kerületvezető ezt arra reagálva közölte csütörtökön, a klub honlapján nyilvánosságra hozott levelében, hogy a Budapest Honvéd FC cégvezetője, Gács Pál levélben érdeklődött nála a budapesti sportberuházások esetleges jövőjéről megjelent információk kapcsán az épülő stadion helyzetéről.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.