Pesti Srácok

Stefka István apjától még a zakót is elvették a kommunisták - Őszintén a Hír TV-ben (videóval)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 május 11.
Több, mint negyven éve újságíró, dolgozott a Magyar Televízió A Hét című műsorában is, műsorvezető, majd később főszerkesztő lett. Számtalan újságba írt és ír ma is. Munkájáért a Kádár-korszakban is kapott elismerést, emiatt pedig többen úgy gondolják, hogy akkor ő kommunista, pedig sohasem volt az. Jelenleg a PestiSrácok.hu internetes újság lapigazgatója és bloggere. Turda Adrienn ezúttal Stefka István egy napját mutatta be a Hír TV Őszintén című műsorában.

Űrkézilabda a Papp László Arénában: kiütéses győzelemmel BL-döntős a Győr!

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 május 11.
Tudtuk, hogy a Győr a toronymagas esélyese a Papp László Arénában megrendezett Bajnokok Ligája-elődöntőnek, de ezt egészen elképesztő teljesítménnyel nyomatékosította. A magyar csapat már az első félidőben tíz góllal (!) vezetett a norvég Vipers ellen, és végül simán győzött. Az örökifjú Görbicz Anita hat gólig jutott, a vasárnapi döntő ennél sokkal komolyabb feladatnak ígérkezik.

A PVSK nagyon kiakadt Mellár Tamásra, aki a Klubrádióban ócsárolta a sportklubot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 május 11.
Visszautasította a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) közössége Mellár Tamás független országgyűlési képviselő azon kijelentését, amely szerint "pénzelosztó helyként" működött volna bármikor is az egyesület. Az elnökség szombati közleménye szerint a PVSK közössége mély megdöbbenéssel értesült a kijelentésről, amelyet felelőtlennek és sértőnek neveznek.

Fegyveresek támadtak meg egy ötcsillagos hotelt Pakisztánban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 május 11.
Három, más sajtóhírek szerint négy fegyveres férfi támadt egy ötcsillagos hotelre a pakisztáni Beludzsisztánban szombat délután, helyi idő szerint 16 óra 50 perckor. Egyes hírek szerint a támadók elérték a szálloda első emeletét, a tartományi belügyminiszter pedig lehetséges áldozatokról beszélt. Később kiderült, hogy a fegyveresek tűzpárbajt vívtak a biztonsági erőkkel. Helyi tisztségviselők szerint a három fegyverest a biztonságiak megölték, ugyanakkor életét vesztette a szálloda egyik őre is.

Troll: A néppárti vezetők nem értik, hogy Orbán csak nyerhet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 május 11.
Úgy tűnik, hogy senki nem tud mit kezdeni azzal, mi történik az Európai Néppárt és a Fidesz között. Ami biztos, hogy dörzsölik a tenyerüket a „haladók”, amiért új szintre lépett a magyar kormányzó párt és a pártcsalád konfliktusa. A Hír TV-ben Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese rámutatott: a néppárti vezetők nem látják, hogy politikai csatározásból Orbán Viktor kormányfő nem kerülhet ki vesztesként.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."