Orbán: nekünk nem migránsokra, hanem több gyermekre van szükségünk
Nekünk több gyermekre van szükségünk, nem pedig migránsokra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap Bicskén, ahol az áprilisi parlamenti választást megelőző kampánykörútját folytatva pártja ottani képviselőjelöltje, Tessely Zoltán mellett korteskedett.Házhoz ment a székely pofonért Marosvásárhelyen Vona
Ellenségesen fogadták szombaton Vona Gábort, a Jobbik elnökét Marosvásárhelyen, ahol a politikus utcai fórum keretében próbált párbeszédet folytatni az érdeklődőkkel. A Spinoza házas, szemforgató porszívóügynököt csúnyán megalázták Erdélyben az elmúlt időszakban bemutatott politikai vargabetűi miatt.Helyretette a migránsokról álmodozó Karácsony Gergelyt Simicskó István
Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem lesznek betelepítések sem laktanyákba, sem más középületekbe – jelentette ki a honvédelmi miniszter vasárnap reggel a Kossuth rádióban. Simicskó Istvánt a Vasárnapi Újság című műsorban ezt arra a kérdésre reagálva mondta, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje korábban nyilvánosságra hozták javaslataikat, amelyekben az szerepel, hogy meg kell nyitni a nem használt laktanyákat a bevándorlók előtt. A tárcavezető megdöbbentőnek nevezte ezt az elképzelést.Harmadik nagykoalícióját vezetheti Angela Merkel
Kétharmados többséggel jóváhagyta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést – jelentették be az SPD vezetői vasárnap Berlinben. Angela Merkel, a CDU elnöke gratulált az eredményhez.Negyvenéves lett Süsü – feltárulnak a mesefilm kulisszatitkai
Több mint negyven éve láthatták első ízben a nézők a szeretnivaló egyfejű sárkány, Süsü kalandjaiból készült zenés bábfilm-sorozat első részét, a jubileum alkalmából kiállítás látható péntektől a Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyen Budapesten – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtóirodája az MTI-vel.Tóth Norbert: Nyugat-Európában szándékosan keverik össze a bevándorlókat a nemzeti kisebbségekkel
A tudományos életben a kilencvenes évek óta érzékelhető, hogy a nyugati világban, elsősorban Nyugat-Európában egyenlőségjelet próbálnak tenni a 20. században érkezett bevándorlóközösségek és a hagyományos nemzeti kisebbségek közé – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász, az Alapjogokért Központ kutatója vasárnap az M1 tévécsatornán.Áprilisi választás: hétfőn lejár az ajánlásgyűjtés határideje
Bő egy napjuk maradt a választáson indulni szándékozóknak, hogy összegyűjtsék az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson induláshoz szükséges legalább ötszáz érvényes ajánlást. A jelölteknek hétfő délután 16 óráig kell leadniuk az országgyűlési egyéni választókerületi bizottságoknál (oevb) az összegyűjtött ajánlásokat tartalmazó íveket, és addig lehet bejelenteni az indulási szándékot is.Lázár: az áprilisi választás fő kérdése a bevándorlás
Az áprilisi parlamenti választása fő kérdése a bevándorlás, vagyis az, hogy Magyarország bevándorlóország lesz vagy megmarad magyarnak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz hódmezővásárhelyi egyéni képviselőjelöltje a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Nyerésre áll Berlusconi, de nehéz lesz kormányt alakítani Olaszországban
Több mint negyvenhatmillió választópolgárt várnak Olaszországban az urnákhoz vasárnap, akik három nagy pólus, a Matteo Renzi vezette balközép, a Silvio Berlusconi vezette jobbközép és a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelöltjei közül választhatnak tagokat a parlamenti alsó- és felsőházba, miközben elemzők hosszú és nehéz kormányalakítási időszakot jósolnak, és a szakértői kormány lehetőségét sem zárják ki.Kínai figura – Trump is hisz az örökös elnökségben
Méltatta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, amiért Kína örökös elnöke akar lenni; viccelődve arra is utalást tett, hogy egyszer majd az Egyesült Államokban is be kéne vezetni ezt a rendszert.Az Európa Tanács emberi jogi biztosa prosztatáig benyalt Soros Györgynek
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa problematikusnak tartja, hogy a „Stop Soros” törvénycsomag korlátozásokat vezetne be a migrációval foglalkozó civilek munkájával kapcsolatban. A homo sorosensus létrehozását célul kitűzött Nils Muiznieks az M1-nek adott interjúban úgy felsorolta a legszélsőségesebb migránssimogató toposzokat, hogy arra az Amnesty International is megnyalná a tíz ujját, Soros Györgyről pedig olyan határtalan áhítattal nyilatkozott, mintha a tőzsdespekuláns fizetné őt.Budai Gyula: A baloldali vezetők mondják meg, találkoztak-e az egy napra kiengedett Czeglédy Csabával!
A Fidesz szerint Molnár Gyula MSZP-elnöknek, Karácsony Gergelynek, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének és Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének válaszolnia kell arra, hogy kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával, amíg az ügyvéd szabadlábon volt.Gyurcsány begőzölt Czeglédy második lecsukásán
Gyurcsány Ferenc változatlanul ragaszkodik Czeglédy Csabához, és szívhez szóló, majd harciasba forduló Facebook-bejegyzésben állt ki az ügyvédje mellett. „Csabát visszavitték” – írta a DK elnöke, mintha valami óriási igazságtalanság történt volna. Nagyobb, mint 6 milliárd forint adó és rengeteg dolgozó bérének elsikkasztása.Balog Zoltán: Nyugat-Európának jobban meg kéne értenie Kelet-Közép-Európát az ítélkezés helyett
Ki kell alakítani a párbeszéd új kultúráját az Európai Unióban, hogy a kontinens nyugati része jobban megértse a kelet-közép-európai térséget és eltávolodjék a „moralizáló ítélkezés” gyakorlatától – mondta Balog Zoltán szombaton egy németországi tanácskozáson. Az emberi erőforrások minisztere a nemzetközi migrációs válsággal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy mindent el kell utasítani, ami veszélyezteti a biztonságot.Holnap reggelre kiderül, lesz-e újabb nagykoalíció Németországban
Nemcsak Németország, de kis túlzással egész Európa is a német szociáldemokraták (SPD) pénteken véget ért belső szavazására figyel: mintegy 464 ezer párttag kezében van Angela Merkel negyedik kormányának, egyben a nagykoalíciónak a sorsa. Az eredmény annál is sürgetőbb, mert a tavaly szeptemberi Bundestag-választások után csaknem fél évvel is ügyvezető kabinet irányítja az EU vezető hatalmát.A koszovói Hasani góljával győzte le a Diósgyőr a Fradit (videókkal)
Kikapott a Ferencváros a Diósgyőrtől, amely Debrecenben fogadta a magyar labdarúgó-bajnokság listavezetőjét. Bár a Fradi Böde góljával vezetést szerzett, a Diósgyőr fordított, a győztes gólt a télen igazolt koszovói Hasani szerezte. A Videotonnak esélye sem volt a Ferencváros megelőzésére, miután a Honvéd elleni rangadóját elhalasztották.Ismét győzött, csoportmásodikként jutott tovább a Veszprém a Bajnokok Ligájában
Megszerezte a Veszprém kézilabda-csapata csoportjának második helyét a Bajnokok Ligájában, így könnyebb ellenfelet kap a nyolcaddöntőben. A magyar bajnok a szlovén Celjét győzte le hét góllal.Ajánljuk még

























