Így tárgyaltok ti – Magyar Péter tárgyalásnak nevezi, hogy prosztó stílusban üvöltözött a gyermekvédelmisekkel, majd kiszaladt a hátsó ajtón
Nevetséges színvonalra süllyedt az ellenzéki politizálás, de még így is meg tudja lepni az embert a baloldal éppen aktuális epizódszínésze, Magyar Péter. A Tisza elnöke ugyanis pellengérre állította az általa tegnap meglátogatott miskolci gyermekvédelmi intézmény vezetőjét, amiért az nem hagyta neki, hogy a gyerekeket és azok lakhelyeit kamerázza. Mindezt megfejelte azzal az arcátlansággal, hogy „tárgyalásnak” nevezte azt az üvöltözést, amit a felvételkészítés megtiltása után művelt. „Ennek k…rva nagy következményei lesznek” – Durva stílusban fenyegette meg a miskolci gyermekotthon szociális dolgozóit Magyar Péter (videó!)
Megint csak nem sikerült uralkodnia magán Magyar Péternek, miután kiabált és trágár hangnemben beszélt a miskolci gyermekotthon dolgozóival, és többször váltott át Márki-Zay Péterbe. Ha egyszerű politikusként valaki így viselkedik, mi lesz akkor, ha megválasztják pártját, és vele együtt őt is? A balos foglalkozás elérte célját – Hollandiában tombol az antiszemita erőszak
Párizs, London, Nizza, Berlin, Bécs. Ez nem egy utazási iroda last minute csillagtúra-ajánlata, hanem azok a városok, ahol az elmúlt években bevándorló hátterű személyek terrorcselekményt hajtottak végre. 2015 óta már több száz ember halt meg az illegális migrációval (és a probléma kezeletlenségével) összefüggésbe hozható késeléses, gázolásos, robbantásos merényletekben. A milliószámra érkező muszlimok importálták az antiszemitizmust és a homofóbiát is a kontinensre, olyan szinten, hogy annak mértékén még a 2012-es Jobbik is elpirulna.
Hiába leplezte le magát von der Leyen, továbbra is kettős beszédet folytat Brüsszel az uniós források ügyében
Brüsszel nem hagyja abba a takaródzást a hazánknak járó uniós forrás ügyében. Most éppen sejtelmesen "reformok elmaradásával" magyarázzák a csaknem 20 milliárd euró ki nem fizetését. Persze már Ursula von der Leyen is elkottyintotta, hogy ez mindössze a gyermekvédelmi törvény visszavonását és az illegális migránsok beengedését jelenti. Az egyetlen "Trump elől menekülő" celeb is csak a botrányok elől fut el
A Yahoo értesülése szerint, a homoszexuális műsorvezető, Ellen DeGeneres és felesége végleg elhagyták az Egyesült Államokat, és Angliában kezdtek új életet. Egy, az egykori műsorvezetőhöz közel álló személy szerint a döntésük elsődleges oka Donald Trump újraválasztása volt. Kövér László: Magyarország változatlanul a béke, a biztonság és a normalitás szigete
Magyarország változatlanul a béke, a biztonság és a normalitás szigete a vészterhes világban - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ez évi ülésének résztvevői előtt szerda este, az Országház Vadásztermében mondott beszédében. Orbán Viktor: Közép-Ázsia a világ egyik leggyorsabban fejlődő térsége
Közép-Ázsia a világ egyik leggyorsabban fejlődő és egyik legversenyképesebb térsége, Kazahsztán pedig ennek a régiónak a legerősebb országa - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel folytatott tárgyalást követően adott sajtónyilatkozatában.
Elszigetelődés: Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cége hazánkban építi fel az első gyárát a régióban
Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cége Magyarországon építi fel első közép-európai gyárát, kétszáz új munkahelyet teremtve ezzel Dunavarsányban - jelentette be szerdán Szijjártó Péter. Magyar Péter annyira félt, hogy a hátsó ajtón át menekült el a gyermekotthonból (videó)
Ahogy azt korábban megírtuk, Magyar Pétert a nem létező testőrei is alig tudták megvédeni a dühös tüntetőktől Miskolcon. De van még egy felvétel is a messiás mai napjáról: Magyar Péter a meglátogatott gyermekotthon folyosóján cirkuszol és mérgesen kiabál a gyermekotthon dolgozóival, hogy nyissák ki neki a hátsó ajtót. Szijjártó Péter: Donald Trump alatt ismét új dimenzióba léphetnek a magyar-amerikai kapcsolatok
Donald Trump régi-új elnök januári beiktatásával ismét új dimenzióba, egyféle "aranykorba" léphetnek a magyar-amerikai kapcsolatok az utóbbi évek ellenséges viszonyát, a mostani mélypontot követően - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. Kocsmai igazságok – Háborút kapunk karácsonyra?
Egyre inkább az a kép bontakozik ki, hogy a Biden kormányzatnak és az angol munkáspárti kormánynak elment az esze. Ezek még gyorsan eszkalálni akarják az orosz-ukrán háborút, más indokot nehéz találni arra, hogy az oroszok által világosan felfestett vörös vonalakat léptetnek át a maguktól is elég hülye ukránokkal újra és újra. Szerintem minket rohadtul nem érdekel az, hogy kinek van igaza ebben a háborúban, mert a harmadik világháborúban senkinek sem lesz. A modern háború ugyanolyan pokol, mint az összes azt megelőző volt. Tényleg megéri ezt a kockázatot Ukrajna nyugati orientációja? Atomháborút is hajlandóak kockáztatni a nyugati politikai elitek? Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Kocsmai igazságok – Vidám beszélgetés a baloldali értelmiség impotenciájáról
Eredetileg inkompetenciát akartunk írni, de így sikerült. Az ellenzéki értelmiség képességeit meghaladta és meghaladja egy kicsit is normális baloldali párt életre lehelése. Amikor Rákosiék annak idején kicsinálták a magyar szociáldemokratákat, végleg végeztek minden kicsit is normális baloldallal Magyarországon. A rendszerváltás óta azon vergődnek az ultrabalos értelmiségiek, hogy valami baloldali tartalommal töltsék meg az MSZP-t, de hát impexesekkel, és a nemzeti vagyonból nagykapitalistává lett rablókkal csak nem lehetett igazi baloldali pártot csinálni. Magyar Péter látványosan csinálja ki az óbaloldalt, ami a sikerei csúcsán lévő Jobbikhoz hasonlóan vonza azt a szavazót, aki az aktuális indulatai alapján szavaz. Kertész Dávid és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Magyar Péter majd megmondja Debrecen vezetésének, hogy neki hogyan lenne jó
Komolyan gondolja Magyar Péter és csapata, hogy bármely eseményt is el kell halasztani, mert ő Debrecenben politikai gyűlést akar tartani? Teszi fel a kérdést sajtóközleményében Debrecen polgármestere. A közleményből kiderül, hogy Magyar azután feszült neki az önkormányzatnak, hogy becsődöltek a párt szervezői. Későn ébredtek, így már a tervezett nagygyűlés időpontjára nincs szabad csarnok a civis városban. Magyar már úgy viselkedik, mint aki mindekinek dirigálhat Magyarországon, pedig ez közel sincs így. Gyöngyösi lehúzhatja a listájáról Pressmant – Távozik az amerikai nagykövet
A torok összeszorul, a szív görcsbe rándul, mikor ilyen szomorú híreket hallunk, de mégis, búcsút kell vennünk David Pressmantől. Az amerikai nagykövet ugyanis beadta a lemondását, szomorú dolog ez lazacozni vágyó balos politikusok és influenszerek számára, különösen talán Gyöngyösi Márton keseredhetett el, aki ha ismét származás szerint listázna Magyaroszágon tevékenykedő politikusokat, most már nem mehet széder-estre neveket gyűjteni. Huth Gergely: A pöcegödör legalján
A messiás itt áll meztelenül előttünk, és tényleg csak az a kérdés: milyen mélyre hatol el az igazság? Érzik-e már a Tisza-hívők a keserűséget, a szorítást a mellkasukban, hogy valami nagy átverés áldozatai? Hiszen csak rákattintanak azokra a hanganyagokra, és csak elgondolkodnak „a büdösek és agyhalottak”, hogy Magyar Péter tervében ők csupán a hasznos idióták. És elgondolkodnak az amúgy is roskadozó háttérhatalom berkeiben is: tényleg ebbe a szánalmas csődtömegbe invesztálunk, tényleg ő fogja elzavarni Orbán Viktort? - írta Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában. Bepillantást adott a Telex Magyar Péter fejébe, ahol Vogel Evelin és Rogán Antal felváltva írják a ChatGPT-t
A Telex nagyon magára vette, hogy Magyar Péter őket is "leköcsögözte", és míg a 444 bocsánatkérően anyázott vissza a Tisza elnökének, a nagyobbik testvér más stratégiát választott: elkezdett érdemben foglalkozni azzal, hogy vajon mi folyik a rájuk immáron nyilvánvalóan nem számító messiás háza táján. Ebből az kiderül, hogy minden bizonnyal Vogel Evelin üzemelteti a ChatGPT nevezető nyelvi modellt, hiszen a Telex úgy hivatkozik rá, mint "Magyar beszédeinek írója". De akkor mi köze Rogán Antalnak az AI-hoz? Daniel Freund biztosan dühös – a német szurkolók Orbán Viktornak mondtak köszönetet tegnap
A tegnapi meccs kezdete előtt a német szurkolók a Hősök terén egy molinóval jelentek meg, amelyen ez a két felirat szerepel: „Orbán Viktor fortress europa”, valamint „Köszönöm Magyarország”. Ez biztosan nagyon rosszul esik most Daniel Freundnak. Szijjártó Péter: Európában is egyre többen beszélnek az észszerűség hangján az illegális migrációról
Miközben Európában egyre többen beszélnek az észszerűség hangján az illegális migrációról, jól látszik, hogy a brüsszeli elit mind a mai napig támogatja azt, és megpróbál nyomást gyakorolni a tagállamokra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Koppenhágában.