Ötven dollárt adományozott egy ukrán gyerekeket támogató szervezetnek, tizenkét évet kapott hazaárulásért
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélte a jekatyerinburgi bíróság csütörtökön Kszenyija Karelina orosz-amerikai kettős állampolgárt, akit hazaárulásban talált bűnösnek, mivel egy Ukrajnát támogató jótékonysági szervezetnek juttatott adományt. Ezerkétszáz településen sikerült megállítani a népességfogyást
Az elnéptelenedés szempontjából veszélyeztetett magyarországi települések mintegy felében, 1200 helységben sikerült megállítani a népességszám csökkenését a Magyar falu program indulását követő majdnem négy évben - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Gyódon csütörtökön. A lengyel elnök szerint addig kell fegyverkezni, hogy senki se merje megtámadni Lengyelországot
A történelem és a mostani ukrajnai háború tanulsága az, hogy fegyverkezni kell, nehogy valaki meg merje támadni Lengyelországot - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerdán a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából megrendezett varsói katonai díszszemlén.
Megtagadhatják a holland menekültstátuszt azoktól a szíriaiaktól, akik ideiglenesen visszatérnek hazájukba
A holland bevándorlási hivatal (IND) megtagadhatja a menekültstátuszt azoktól a szíriai menedékkérőktől, akik ideiglenesen visszatérnek országukba, jóllehet továbbra is minden eset egyéni elbírálás alá esik - döntött az ország államtanácsa. Hajdúnánáson fonták, most már a Szent István-bazilikában csodálható meg az aratókoszorú
Csaknem egy hónapon át fonták Hajdúnánáson azt a díszes aratókoszorút, amelyet csütörtökön ünnepélyes keretek között helyeztek el a budapesti Szent István-bazilikában. A Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programnak 2018 óta hagyományos és kiemelt eleme a magyar gazdák összefogását jelképező monumentális aratókoszorú elkészítése. Vasárnapig még kitart a forróság, de a hosszú hétvége második felében enyhül a hőség
Vasárnapig még 33-40 Celsius-fok valószínű a legmelegebb órákban, majd egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. A csúcshőmérséklet a jövő hét elején már 28-34 fok között alakul. Kedden, augusztus 20-án többórás napsütés várható, de szórványosan előfordulhat zápor-zivatar, és a szél is többfelé megerősödik - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből. Felszentelték és megáldották a Kolozsvár belvárosába visszaállított Mária-oszlopot
Felszentelték és megáldották csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén a Kolozsvár belvárosába, a piarista templom elé visszaállított Mária-oszlopot, Erdély második legrégebbi köztéri emlékművét.
A rendőrség után már a NAV-ot is támadja a korrupcióvádtól bűzlő Demokratikus Koalíció
Nem ért véget a DK elleni kormányzati támadás Kiss László óbudai polgármesterünk tegnapi, érthetetlen őrizetbe vételével – írja a Demokratikus Koalíció meglehetősen kínos közleményében. Mint ugyanis kiemelik, csütörtökön a NAV 43 és félmillió forintot vont le, természetesen szerintük törvénytelenül a párt számlájáról, hogy érvényesítse az Állami Számvevőszék természetesen szintén törvénytelenül kiszabott közel 90 millió forintos bírságának második részét. Péterfy Sándor Utcai Kórház: Magyar Péter még a hőmérőt sem tudja használni
Valótlanságot állítanak a Tisza Párt képviselői látogatásukról, amit kórházunkban tartottak 2024. augusztus 14-én – írta közleményében a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet. Mint ismert, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kórházakba látogatva állította, hogy elviselhetetlen a meleg az intézményekben. Az ATV nem merte feltenni Magyar Péternek a kínos kérdéseket, nehogy végleg elszokjon a baloldali csatornától
Magyar Péter minden ellenállás nélkül saját kampányműsorává változtathatta az Egyenes Beszédet. Pedig nemrég még felháborodottan rohant ki az ATV stúdiójából – írja a Mandiner.hu, megjegyezve, Szöllősi Györgyi engedte, hogy Magyar elmondja szokásos monológját, ugyanakkor három fontos kérdést gondosan elkerült. A német lap nem érti, miért nem klimatizálják a kórházaikat
Komoly gondokkal küzdenek a németországi kórházak, ugyanis a Der Spiegel beszámolója szerint nincsenek klimatizálva az intenzív osztályok, a betegek hozzátartozóit pedig arra kérik, vigyenek be betegeiknek jégakkut - írja a Mandiner. Fitneszbérlet receptre? Mi az, hogy? Nagyon is!
Májusban hirdette meg a kormány a Mozgás Receptre programot, hogy aktivitásra ösztönözze a magyar embereket. Ma pedig már arról számolhatnak be a fitnesztermek tulajdonosai, akik a fővárosban és vidéken is csatlakoztak a programhoz, hogy már több helyen működik és elérhető a támogatott fitnesz bérlet. Gyurcsány ismét "okos": ezúttal Újbudát keverte össze Óbudával - Feri azt sem tudja, melyik kerület polgármesterének letartóztatása miatt háborog éppen
Mint lapunk elsőként számolt be róla, maffiaszerű korrupciós bűncselekménnyé kezd terebélyesedni az óbudai önkormányzati korrupciós botrány. Kiss László polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség. Ma Gyurcsány Ferenc ismét párttársa védelmére kelt, közösségi oldalán értekezett arról, hogy mennyire felháborítja Kiss László őrizetbe vétele. Azonban posztja végén a "mindig alapos és felkészült" DK-s vezető a következőket találta írni: "a kormány, a Fidesz, Orbán új választást akar Újbudán. Ez Kiss László bebörtönzésének indoka". László Imre vagy Kiss László? A DK-nál úgy tűnik egyre megy, amíg rendőrállamot lehet kiáltani, addig Óbudából is lehet Újbuda. Vádat emeltek a őrjöngő családirtó ellen
Több ember sérelmére, részben különös kegyetlenséggel, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki tavaly megölte feleségét és négy éves kislányát - olvasható az ügyészség honlapján. Politikai kutató: középtávon nem tűnik elképzelhetetlennek a szuverenista erők egyesítése
Június végén megalakult az Európai Parlamentben a Patrióták Európáért (PfE) politikai szövetség, amely rövid idő alatt 84 fős közösséggé duzzadt, és ezzel az EP harmadik legnagyobb képviselőcsoportja lett - írja Biró András, a XXI. Század Intézet kutatója elemzésében, amelyben középtávú perspektívába helyezi az európai parlamenti választások eredményeit, következményeit, valamint mélyebb összefüggéseit, kiemelt hangsúlyt fektetve a Patrióták Európáért pártcsalád szerepére. Lapértesülés: Zelenszkij tudott az Északi Áramlat felrobbantásáról
Törpék kerekasztala: Vona Gábor örömmel "vitázna" Magyar Péterrel
Több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai látványelem lesz a tűzijátékon, idén is akadálymentesen látogathatóak a Szent István-nap fő rendezvényei
A Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő, csaknem öt kilométer hosszú, úgynevezett látványtéren több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg augusztus 20-án; a tűzijáték mellett drónshow és fényfestés is lesz.