Maszkban, hátizsákkal mászkált a dortmundi stadion tetőszerkezete alatt, de csak fotózni akart
A hatóságok letartóztattak egy férfit a dortmundi stadionban, aki a tetőszerkezet alatt mászkált maszkban és egy hátizsákkal a hátán a szombati esti Németország–Dánia Európa-bajnoki nyolcaddöntő alatt. Később kiderült, hogy a férfi hátizsákjában csak egy fényképezőgép volt, nem bomba. Ettől függetlenül továbbra is kérdéses, milyen megfontolásból gondolta, hogy ez egy jó ötlet. Számszeríjjal sebesített meg egy csendőrt egy iszlamista Belgrádban
Két férfit őrizetbe vettek a hétvégi belgrádi számszeríjas támadással összefüggésben, és további házkutatásokat tartanak, a biztonsági készültséget vörös szintre emelték, és a fegyvertartási törvény szigorítását tervezik – jelentette be vasárnap Ivica Dacic szerb belügyminiszter a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS). És akkor a demokratikus ököl megmutatja, hogy az bizony vasököl: oda csap, ahova köll!
Mindig elkápráztat bennünket, hogy mennyire demokratikus, diktatúra ellenes módon működnek az ellenzéki pártok. Ennek a haladó és liberális hozzáállásnak talán a legjobb példája a Demokratikus Koalíció (hiszen a nevükben is benne van), és ahol egy valamit kell elkerülni: nem szabad szidni Gyurcsányt.
Súlyosan megsérült egy rendőr, akire az AfD elleni tüntetők támadtak rá
A rendőröknek kellett megakadályozniuk, hogy a tüntetők rátámadjanak az Alternatíva Németországért politikusaira a párt esseni kongresszusa előtt szombaton. Az erőszakos demonstrálók több rendőrt is megsebesítettek, egyiküket súlyosan. Tizenhét férfi illegális kiutazását akadályozta meg az ukrán határőrség a magyar határon
Tizenhét férfi illegális kiutazását akadályozta meg az ukrán határőrség a magyar határon – közölték vasárnap a kijevi hatóságok. Emelkedett az esőzések és földcsuszamlások áldozatainak száma Svájcban
Négyre emelkedett Svájc délkeleti és délnyugati részén a hétvégi heves esőzések és földcsuszamlások halálos áldozatainak száma – közölte a helyi rendőrség vasárnap délután. Magas a részvétel a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában
A választásra jogosultak 25,9 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát az előrehozott francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, míg két évvel ezelőtt az első fordulóban 18,43 százalék szavazott délelőtt – közölte a francia belügyminisztérium.
Az MNB felszólította a bankokat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által megkárosított ügyfeleik kártalanítását
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólítja a hitelintézeteket, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által okozott, technikai probléma miatt bekövetkezett jogosulatlan terhelésekhez kapcsolódó kártalanítást. Összesen egyébként mintegy 780 ezer jogosulatlan terhelés történt több mint 2 milliárd forint értékben az amerikai techóriás "hibájából" adódóan. Soltész Miklós: nem a halál kultúráját, hanem az életet üzenjük a világnak
A magyar keresztény közösségek és testvéreik az élet mellett teszik le voksukat, nem a halál kultúráját, hanem az életet üzenik a világnak – hangoztatta Soltész Miklós vasárnap Gyergyószentmiklóson, a FeltöltŐ című háromnapos keresztény zenefesztivál szabadtéri ökumenikus istentiszteletén. Orbán Viktor: Új korszak kezdődik Európában! (Videó)
Új korszak kezdődik – jelentette ki a Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Bécsben, ahol új európai politikai együttműködést jelentettek be Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével. Maradandó mozgásszervi károsodást szenvedett Robert Fico
Robert Fico szlovák miniszterelnök maradandó mozgásszervi károsodást szenvedett az ellene elkövetett merénylet miatt - minderről a szlovák Denník N friss jelentése ír, a lap szerint Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes arról számolt be, hogy Fico hasüregével is vannak problémák, szavai szerint „egy hasi lőtt seb után a szervek már nem úgy működnek, mint 17 vagy 30 éves korban”. Noha további konkrétumokat nem kívánt elárulni, Kaliňák megjegyezte, a miniszterelnök állapota jelenleg is „nagyon kiszámíthatatlan”. Ketten meghaltak Svájcban a heves esőzés okozta földcsuszamlás után
Svájcban két ember meghalt, és legalább egy eltűnt a délkeleti Ticino kantonban egy földcsuszamlást követően, amelyet az alpesi ország nagy részét szombat óta sújtó özönvízszerű esőzés okozott – közölte a rendőrség vasárnap. A hatóság már korábban előrejelezte többek eltűnését. Vitorlázó repülőgépek ütköztek össze Nagycserkesz közelében
Két vitorlázó repülőgép ütközött össze szombaton kora este Nagycserkesz közelében. A gép pilótái ejtőernyő segítségével kiugrottak a becsapódás előtt, így súlyos sérüléseket nem szenvedtek. Alkotmányjogi panaszt nyújtott be a főpolgármester-választás eredménye miatt Vitézy Dávid
Vitézy Dávid a június 9-ei választási eredmény miatt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panaszt. A korábbi főpolgármester-jelölt nem ért egyet az eredménnyel. Hétfőn zivatarok válthatják fel a hétvégi kánikulát
A HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzése szerint Vas, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében hétfőn hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt a hét vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Menczer Tamás: Manfred Weber egy feljelentőbajnok! (Videó)
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára feltöltött videójában hívta fel a figyelmet arra, hogy Manfred Weber elmondta, hogy nem Orbán Viktort és a Fideszt, hanem egész Magyarországot tekinti ellenfelének, talán ellenségének. Jövő héten találkozhat Orbán Viktor és Zelenszkij az ukránok szerint
A Jevropejszka Pravda az Olha Sztefanisina miniszteeelnök-helyettesre hivatkozva számolt be arról, hogy hamarosan találkozóra kerülhet sor a magyar kormányfő és az ukrán elnök között. Orbán Viktor, Andrej Babiš és az Osztrák Szabadságpárt elnöke közös patrióta kiáltványt fogadott el Bécsben
Patrióta kiáltványt fogadott el az európai jövőért Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap délelőtt Bécsben Herbert Kickl-lel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével közösen vasárnap délelőtt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, aki az aláírt dokumentumot is rendelkezésre bocsátotta.