Eddig tartott az árnyékkormányzás, új módszereket kell a DK-nak kitalálnia, hogy náluk kössenek ki a kormánygyűlölők (VIDEÓ)
Miután beigazolódott a választáson, hogy az emberek nem kíváncsiak a DK-ra és a vele összefogott pártokra, Dobrev Klára bejelentette, hogy a "hiánypótló" Árnyékkormány munkája ezennel véget ért. A donyecki Sztaromajorszke elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Sztaromajorszke települést az elmúlt nap folyamán, miközben hatból négy frontszakaszon előrenyomult, és 12 ukrán ellenrohamot vert vissza - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. A kutyapárt elnöke már bele is szállt Magyar Péterbe és a balliberális sajtóba is
Már megy is az adok kapok baloldalon, hogy ki kinek köszönhet és mit. Most, hogy nagy meglepetést okozott a kutyapárt vezetője, Kovács Gergely, már vette is a bátorságot, hogy beleálljon Magyar Péterbe. Szerinte ugyanis őt a balliberális sajtó építette fel. Nahát, azt hittük csak független, objektív sajtó van.
Orbán Viktor: Dolgozzunk, álljunk ki, és amikor eljön az idő, győzünk!
A vasárnapi választásokat követően Orbán Viktor már hétfőn késő délután interjút adott a közmédiának, amelyben értékelte a szavazások eredményeit és kitért arra is, hogy milyen kihívások várnak a magyar kormányra mind idehaza, mind pedig Brüsszelben. A kormányfő nem zárkózott el az ellenfeleire vonatkozó kérdések elől sem, és kitért a fővárosi, rendkívül szoros eredményekre is. Lemondott a spanyol baloldali Sumar pártszövetség vezetője a gyenge EP-választási eredmények miatt
Lemondott pártvezetői posztjáról a több baloldali politikai formációt tömörítő Sumar elnöke a pártszövetség gyenge EP-választási szereplése miatt hétfőn Madridban. Szijjártó Péter: a sikeres magyar-ír gazdasági együttműködés jó alap a politikai párbeszédhez
Bár több kérdést másként látnak, Magyarország és Írország sikeres gazdasági együttműködése jó alapot ad a politikai párbeszédnek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Dublinban. Magyar Péter elszámoltatható politikussá nőtte ki magát, aki el fogja árulni a szavazóit (VIDEÓ)
Menczer Tamás a Fidesz kommunikációs igazgatója úgy értékelte, hogy a tegnapi önkormányzati és európai parlamenti választást a Fidesz-KDNP megnyerte. Ezt azzal magyarázta, hogy majdnem 45 százalék az egyik legjobb eredmény Európában, másrészt azért, mert több mint kétmillió szavazatot kaptunk, ez rekord, soha nem kaptunk ennyit EP-választáson, harmadrészt pedig azért, mert hogyha ezt országgyűlési választásra vetítenénk, akkor megint kétharmadunk lenne. Magyar Péter sikeres szereplésének pedig abból a szempontból örül Menczer, hogy most elszámoltathatóvá vált és bizony el fogja árulni a szavazóit.
Németh Szilárd 35 milliárd forintot harcolt ki Csepelnek, de az ott élők többségének inkább a Fidesz-ellenes pártok kellenek
Németh Szilárd, mint Csepel választókerületi elnöke megköszönte a választóinak a szavazatokat és tiszteletben tartja, hogy annak ellenére, hogy 35 milliárd forintot harcolt ki a kerületnek és Csepel kapta a kerületek közül toronymagasan a legnagyobb kormányzati Covid- és energiaválság-kompenzációt, mégis a többség úgy döntött, hogy Borbély Lénárdra és új, Fidesz ellenes alakulatára szavaznak. Vitézy Dávidnak nem veszi fel a telefont Karácsony Gergely, az újraszámlálás viszont úgy tűnik, elkerülhetetlen
Tegnap este hétkor befejeződött a szavazás a főpolgármester-választáson, de a hivatalos végeredményt még mindig nem tudjuk - írja Vitézy Dávid a Facebook-oldalán. Az LMP főpolgármester-jelöltje kiemelte, hogy Karácsony 324 szavazattal vezet, az érvénytelen szavazatok száma pedig 24 592, tehát 76-szor annyi az érvénytelennek nyilvánított szavazat, mint a kettőjük közötti különbség. Ezért is kell újraszámolni a szavazatokat és ezt szerette volna elmondani Vitézy Karácsonynak is, de úgy tűnik a főpolgármester nem akar vele beszélni. Bóka János: 20 nap van hátra a magyar EU-elnökség kezdetéig
Eddig több mint 250 előkészítő megbeszélést folytattunk az összes tagállammal, tagjelölt államokkal, EU-s intézményekkel, európai ernyőszervezetekkel, ez példa nélküli az elnökségek történetében - olvasható Bóka Jánosnak, az európai uniós ügyek miniszterének Facebook-oldalán hétfőn 20 nap van hátra a magyar EU-elnökség kezdetéig címmel közzétett bejegyzésben. Kelemen Hunor: húsz év óta legjobb eredményét érte el az RMDSZ
Húsz év óta legjobb eredményét érte el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a vasárnapi romániai helyhatósági és EP-választásokon, és az erdélyi magyar EP-képviselet is biztosított - mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök hétfőn Kolozsváron, sajtótájékoztatón. Giorgia Meloni szerint az európai tengely elmozdult a baloldalt felváltó politikai erők felé
Az európai parlamenti választások üzenete világos: a tengely elmozdult a baloldal alternatíváját képviselő erők felé, és ez jó hírnek számít - kommentálta az eredményeket Giorgia Meloni kormányfő, a jobboldali Olasz Testvérek elnöke hétfőn. Menczer Tamás: Ha a tegnap leadott szavazatokat egy országgyűlési választáson adták volna le, akkor a kormánypártok kétharmados felhatalmazást kaptak volna
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója az Országgyűlés utolsó tavaszi ülésnapján leszögezte: teljesen mindegy, hogy ki a soros a baloldalon, le fogják győzni. Menczer Tamás éppen ezért kijelentette, hogy örül annak, hogy Magyar Péter viszonylagos sikert ért el a vasárnapi választásokon, hiszen így elszámoltathatóvá válik és szembe kell néznie a szavazóival, így végre eldől, hogy mégis hová tartozik. Ukrán teherautó tört át a magyar határon
Ijesztő esetről számolt be a Pravda: vasárnap egy fekete GAZ-66-os teherautó törte át a határt. Mint írták, a videókamerák rögzítették, hogy a teherautó a dűlőútról a szántón át a határ felé halad. Az autót később a magyar oldalon találták meg, de azt már az összes utas elhagyta. A magyar határőrök később 32 személy őrizetbe vételét jelentették be. Lemondott Donáth Anna a Momentum éléről
Tegnap még nagyon optimistán szólt híveihez a Momentum EP-ből kiesett pártelnöke, mert bár mandátumot az unióban nem kaptak, lett egy polgármesterük Zuglóban és maradt egy Terézvárosban. Most mégis azzal állt elő, hogy azért ez mégis kevés, inkább vállalja a felelősséget és lemond. A második világháború óta tavaly volt a legmagasabb a fegyveres konfliktusok száma a világon
A fegyveres konfliktusok száma 1946 óta tavaly volt a legmagasabb a világon, annak ellenére, hogy az ilyen konfliktusok sújtotta államok száma csökkent - derült ki az oslói székhelyű Békekutató Intézet (PRIO) hétfőn közzétett jelentéséből. Teljes tisztújítást ír ki a Jobbik – Konzervatívok
Teljes tisztújítást ír ki a Jobbik-Konzervatívok a vasárnapi választások eredményét értékelve - közölte a párt hétfő délben az MTI-vel. Szijjártó Péter: Európa nem tud biztonságos hely lenni anélkül, hogy Afrika biztonságos lenne
Európa nem tud biztonságos hely lenni anélkül, hogy Afrika biztonságos lenne, és Afrikának az egyik legsérülékenyebb területe éppen a Száhel-övezet, így elmondható, hogy az európai biztonság a Száhelben dől el - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a hétfőn Abdoulaye Dioppal, a Mali Köztársaság külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős miniszterével közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón.