Megközelítőleg negyedmilliárd forintot tüntetett el a Momentum politikusa, vagyonnyilatkozati vizsgálatot kezdeményeztek ellene
Összesen több mint 242 millió forintot vett ki a cégéből Molnárka Gábor vízivárosi momentumos önkormányzati képviselő úgy, hogy vagyonnyilatkozataiban azt nem tüntette fel – mutatott rá az I. kerület városfejlesztési bizottságának elnöke. Varga Dániel szerint az ügy annak fényében még visszásabb, hogy a momentumos képviselő büszkén hirdeti, munkája nyomán javult a budavári önkormányzat átláthatósága. A bizottsági elnök szerint azonban a kerület történetében példátlan, hogy egy képviselő százmilliókat igyekszik eltitkolni a nyilvánosság elől, ezért vagyonnyilatkozati vizsgálatot kezdeményeztek ellene – írta meg a Magyar Nemzet. Illés Boglárka: a kormány támogatja az önellátás erősítését az élelmiszeripar területén
Az utóbbi évek válságai megmutatták, hogy az önellátásnak rendkívüli fontossága van, különösképpen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén, ezért a kormány továbbra is kiemelten támogatja ezt a szektort – közölte Illés Boglárka külügyi államtitkár csütörtökön, Budapesten. Szijjártó Péter: Magyarországra európai súlyát növeli a BYD elektromosautó-gyára
Magyarország európai gazdasági súlyát nagymértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az első európai elektromosautó-gyárát is Magyarországra hozza – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Megrázó felvétel került elő az adácsi vonatbalesetről (18+ Videó)
Sem a jelzőlámpa, sem a félsorompó nem működött annál a vasúti átkelőnél, amelynél egy teherautó ütközött egy vonattal Adácson kedd reggel. A balesetről egy elég durva felvétel került a Tények birtokába – írja a Magyar Nemzet. Hivatalos: négy jelölt szerepel majd a főpolgármester-jelölti szavazólapon
Négy jelölt neve szerepel majd a főpolgármester-jelölti szavazólapon, miután csütörtökön délután 4 órakor – jogorvoslati igény hiányában – jogerőssé váltak a Fővárosi Választási Bizottságnak (FVB) a főpolgármester-jelöltek nyilvántartásba vételével kapcsolatos határozatai. Bóka János: az Európa-nap kontinensünk egységéről és békéjéről szól
Az Európa-nap kontinensünk egységéről és békéjéről szól – írta Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter Facebook-oldalán, csütörtökön. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség teljes átalakítása zajlik
A Magyar Honvédség teljes átalakítása zajlik: XXI. századi, NATO-kompatibilis, világszínvonalú haderő épül haditechnikai értelemben, amelyben kultúra- és szemléletváltás is zajlik – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön, a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
„Erős igazsággal az erőszak ellen” – így búcsúzott dr. Völgyesi Miklóstól a Nemzeti Jogvédő Szolgálat
Mint korábban beszámoltunk róla, életének 89. évében elhunyt dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája. A kiváló jogász a Szeviép-ügy, illetve a 2006-os atrocitások feltárásában is fontos szerepet vállalt. Temetése 2024. május 10-én 13.45 órától lesz Budapesten, a Farkasréti Temetőben. Parasztoknak hívja választóit a szigetvári polgármester (VIDEÓ!)
Bár a hatalmon lévők a választóknak köszönhetik, hogy ők lehetnek a porondmesterek, mégis vannak, akik a minimális tiszteletet sem adják meg az embereknek. Korábban a jobbikosok nevezték az időseket "farhátkommandósoknak", majd Márki-Zay Péter jelentette ki, hogy a vidékiek alkoholisták és/vagy tudatlanok, most pedig Szigetvár polgármestere nevezte a magyar választópolgárokat parasztoknak. A zöld átállás jelentőségére hívja fel a figyelmet a HUMDA által indított technológiai roadshow
A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogéntechnológiáról, az energiatárolásról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetve környezeti vonatkozásairól – írják az ügynökség közleményében. Kiemelték: a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld Életre Valók komplex e-mobilitási roadshow pécsi állomásán május 9. és 11. között számos közlekedésbiztonsági, elektromobilitási és interaktív programon vehetnek részt az érdeklődők. "Magyarország továbbra is kész arra, hogy hidat képezzen Kelet és Nyugat között" – így fogadta Sulyok Tamás Hszi Csin-ping kínai államfőt
A budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében fogadta Sulyok Tamás köztársasági elnök Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. Ukrajna leállította két vízerőművének működését
Ukrajna leállította két vízerőművének működését – számolt be csütörtökön az Ukrhidroenerho állami vállalat. A tájékoztatás szerint május 8-án jelentős károkat tapasztaltak a vízerőművekben, emiatt kivonták őket a termelésből – írta a vállalat a Telegramon. A szlovén kormány kezdeményezi Palesztina államként történő elismerését
A szlovén kormány csütörtökön kezdeményezte Palesztina államként való elismerését – közölte Tanja Fajon külügyminiszter az X-en. A holland miniszterelnök szerint a palesztinpárti egyetemi tüntetések átlépték a megengedett határokat
Az elmúlt napokban az Amszterdami Egyetemen és környékén zajló palesztinpárti tüntetések átlépték a megengedett határokat – hívta fel a figyelmet Mark Rutte holland kormányfő csütörtökön, az X-en. Menczer Tamás: Magyar Péter háborúpárti és ennél baloldalibb már nem is lehetne
Magyar Péternek "csak bal oldala van, nincs is más oldala, ennél baloldalibb nem is lehetne" – mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Vitályos Eszter: Azoknak, akik a dollárokat gurítják, csak az számít, hogy baloldali kormány legyen, amely nem mond nemet a háborúra, a migrációra, a genderügyre
Vitályos Eszter a Mandinernek adott nagyinterjújában mesélt arról, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie kormányszóvivővé való kinevezését követően, és hogyan tervezi eljuttatni és képviselni a kormány üzeneteit a közösségi térben és a médiában. A politikus kitért az új baloldali erőtérre és arra, hogy az ellenzék külföldi megbízói számára mindegy, hogy ki teljesíti a parancsaikat; a lényeg az, hogy az ő érdekeiket képviseljék. Irán változtat a nukleáris doktrínáján, ha fenyegetve érzi létezését
Irán megváltoztatja a nukleáris doktrínáját, ha Izrael fenyegeti létezését – közölte Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének egyik tanácsadója csütörtökön. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország nem akar egy háborúba sodródó, hanyatló EU keleti perifériájára szorulni
Nem áll Magyarország érdekében, hogy egy föderális, blokkosodó, elzárkózó, háborúba sodródó, túlszabályozott és hanyatló Európai Unió keleti perifériájára szoruljon – mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön, Budapesten, a Ludovika Fesztivál megnyitóján.