Pesti Srácok

Gyopáros Alpár: több mint 25 milliárd forint értékű fejlesztések valósultak meg az egészségügyben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
Már több mint 25 milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések valósultak meg a Magyar falu programban - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tállyán, ahol egy megújult orvosi szolgálati lakást adott át. Gyopáros Alpár hozzátette: ennek az összegnek a tíz százaléka jutott a vármegyének, összességében pedig már több mint 70 milliárd forintnyi támogatás érkezett Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe a Magyar falu programban.

A magyar rendőrség segítségével kaptak el egy tömeggyilkosságra készülő amerikai lányt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
A magyar rendőrök segítségével kaptak el egy tömeggyilkosságra készülő amerikai lányt - írja a Mandiner.hu a Blikk cikkje alapján. Ezzel párhuzamosan Magyarországon a lány levelezőpartnerét sikerült elkapni. A lap arról is tájékoztatott, hogy a Nemzet Nyomozó Iroda munkatársai nagyon komoly segítséget nyújtottak az FBI-nak. A magyar nyomozók jelzését követően az amerikai különleges ügynökök azonnal megjelentek a 22 éves S. R. P.-hez és bevitték a Mobile városában található szövetségi irodába.

Tagadja az Árpád hídi tragikus baleset okozója, hogy versenyeztek volna

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
Elismerte a bűnösségét annak a tuningolt, 690 lóerős Mercedesnek a sofőrje, amely július elsején hajnalban az Árpád hídon a szalagkorlátot átszakítva halálra gázolt egy kerékpárost - írja a 24.hu. A szemtanúk szerint a baleset helyszínén spontán versenyzés alakult ki a Mercedes és egy BMW között, ami a tragédia előzménye lehet. A 24.hu úgy tudja, a 33 éves sofőr, akit július 9-én vettek őrizetbe, vallomást tett. Tagadja, hogy versenyeztek volna a másik autóssal, állítása szerint azért ment gyorsan, mert túl gyorsan és túl közel jöttek mögötte.

Az ukrán parlament meghosszabbította a hadiállapotot és a mozgósítást

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2023 július 27.
Az ukrán parlament csütörtöki ülésén elfogadta a hadiállapot és az általános mozgósítás meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatokat - közölte Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A hadiállapotot és az általános mozgósítást újabb kilencven nappal, 2023. november 15-ig hosszabbították meg. A vonatkozó határozatokra 347, illetve 334 képviselő szavazott a 450 fős törvényhozásban.

Háború helyett emlékezetpolitikára költötte a pénzt – Az ukrán parlament megszavazta a kulturális miniszter menesztését

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
Az ukrán parlament csütörtöki ülésén támogatta Olekszandr Tkacsenko menesztését a kulturális minisztérium éléről - hozta nyilvánosságra Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon. Tkacsenko leváltását 321 képviselő támogatta a 450 tagú törvényhozásban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök javasolta Denisz Smihal miniszterelnöknek, hogy kezdeményezze a törvényhozásnál Tkacsenko menesztését a tárca éléről, és nevezzen ki mást erre a posztra. Tkacsenko később bejelentette, hogy benyújtotta lemondását - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Elrendelte a bíróság a hálapénzt elfogadó szolnoki orvos letartóztatását, akár 15 évet is kaphat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa 2023. július 26-án meghozott határozatával megváltoztatta az elsőfokon eljárt nyomozási bíró végzését, és egy hónapra elrendelte annak a szolnoki orvosnak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható 41 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntettével – olvasható a Bíróság csütörtöki közleményében.

NNK: emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyag-koncentrációja

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján. Mint írták, a 29. héten a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országos átlagban emelkedett. Hozzátették: a minták többségét emelkedő tendencia jellemzi, így emelkedés látható az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep ellátási területén.

Puccskísérlet történhetett Karácsony ellen, de a baloldal mélyen hallgat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
Nézze, szerintem erről azért kérdezze a főpolgármestert, mert én nem értettem ezzel egyet. Szerintem nem kellett volna megemelni a jegyárakat − mondta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a Hír TV-nek azután, hogy Karácsony Gergely drasztikusan, mintegy 30 százalékkal emelte a fővárosi tömegközlekedés jegyárait. A Magyar Nemzet elemzése szerint ennek fényében érdekes az a sajtóban megjelent feltételezés, hogy bizonyos ellenzéki baloldali körök Tüttő Katára akarták lecserélni Karácsony Gergelyt. Pár héttel ezelőtt legalábbis ellenzéki belharcokról cikkezett az Átlátszó.hu. A portál nem kevesebbet állított, mint hogy Karácsony Gergely megpuccsolására történtek kísérletek a baloldali értelmiségi körökben.

Vlagyimir Putyin az élelmiszer-ellátás biztosítását ígérte az afrikai vezetőknek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
Oroszország továbbra is megbízható élelmiszer-szállítója marad Afrikának - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Szentpéterváron zajló második Oroszország-Afrika-csúcstalálkozón, amelyet részben az orosz állami televízió is közvetített - írja az MTI. Musza Faki Mahamat, az Afrikai Unió Bizottságának elnöke sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború részben súlyosbítja az élelmiszerválságot.

Menczer Tamás: minél előbb tűzszünetre, békére és a "káros szankciók" befejezésére van szükség

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
Az Oroszország ellen bevezetett "káros" európai uniós szankciókat bírálta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Biatorbágyon csütörtökön. Menczer Tamás elmondta, hogy ezermilliárd forintos annak a pénznek a nagyságrendje, amelyet a háborús és szankciós környezet miatt nem tudnak fejlesztésekre fordítani.

Szijjártó Péter: különleges ipari övezetet hoz létre Üzbegisztán a magyar beruházók számára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
Különleges ipari övezetet hoz létre Üzbegisztán a magyar beruházók számára, ahol ezek kedvezményes szabályok között működhetnek majd, és ezáltal tovább erősödik az együttműködés a két ország között - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Hankó Balázs: 28 százalékkal nőtt a felvettek száma, a pedagógusképzésen is rekord született

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 27.
A felsőoktatásba felvettek száma 28 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, ez az elmúlt tíz év legmagasabb száma - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Hankó Balázs elmondta, hogy a pedagógus pályára több mint tízezer hallgatót vettek fel, ami az elmúlt hat év rekordja, de megtudhattuk azt is, hogy az idősek körében is népszerű a továbbtanulás. Az egyik legidősebb diák ugyanis 77 éves és germanisztikát fog hallgatni.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.