Pesti Srácok

Szánthó Miklós: A CPAC Hungary lényege, hogy megvalósítsuk a liberálisok rémálmát

PPestiSrácok.hu ‎PS Riport 2023 május 4.
"Ez a rémálom pedig a nemzeti erők nemzetközi összefogása" – mutatott rá a 2023-as budapesti CPAC első napján készített villáminterjúnkban Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, a neves rendezvény főszervezője. Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve így érvelt: "Ezért választottuk szlogenként, hogy együtt erő vagyunk. Ez az összefogás Mexikóvárostól Budapesten át Tokióig ér, átfogja az egész világot. A külföldi vendégek nemcsak kíváncsiak a magyar példára, nemcsak szeretnének róla hallani, hanem tényleg vágynak rá, hogy megtanulják és hazavigyék. Mert ez tényleg egy sikeres példa arra, hogy miként lehet szembeszállni a mainstreammel. Ezért frusztráltak a liberálisok, attól félnek, hogy a magyar példa ragadóssá válik!" Szánthó Miklósnak azt is felvetettük: tavaly még elsősorban az amerikai konzervatívokra épült a találkozó, de láthatóan egyre többen akarnak ennek a szövetségnek Európában is részesei lenni, hiszen most jóval több vendég és rangos felszólaló érkezett Közép- és Kelet-Európából, mint az elmúlt évben. Nézze meg a teljes beszélgetést!

Az ukrajnai korrupciómegelőzési ügynökség "nemzetközi háborús szponzornak" minősítette az OTP-t

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 4.
Az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot "a nemzetközi háborús szponzorok" listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal – közölte csütörtökön az ügynökség sajtószolgálata. A minősítés tényét az OTP Csoport is megerősítette, hangsúlyozva, hogy az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is.

Több incidens is történt Szerbiában a szerdai iskolai lövöldözés után

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 4.
Játékfegyverekkel sétáló gyerekekről, játékpisztolyt előhúzó általános iskolai diákról, halállistát író harmadikos tanulóról, valamint késsel egy tanárra és egy diákra támadó középiskolás lányról számoltak be a szerbiai hivatalos szervek és az iskolák csütörtökön, egy nappal azután, hogy egy hetedikes diák nyolc társát és az iskolaőrt megölte, egy tanárt, illetve hat további diákot pedig megsebesített.

Felfüggesztett börtönre ítélték a tettüket beismerő végrehajtókat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 4.
Ítélethozatallal folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a Schadl–Völner-per előkészítő ülése, amelyen a bíróság elfogadta tíz vádlott – köztük hat bírósági végrehajtó – korábbi beismerő nyilatkozatát. A bíróság a vádlottakra másfél és két év közötti, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, emellett a korábbi bírósági végrehajtókat öt évre eltiltotta a végrehajtói munkától, kettőjük esetében vagyonelkobzást is elrendelt. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nemrég lemondott elnöke és Völner Pál tárgyalására május 16-án kerül sor.

Kecskék ették meg egy ukrán osztag álcázását (Videó)

PPestiSrácok.hu ‎ Orosz-ukrán háború 2023 május 4.
Kecskék támadtak meg egy ukrán harcoló alakulatot valahol Kelet-Ukrajnában. A nyáj a katonákban ugyan nem tett kárt, de az osztag álcahálóját láthatóan jóízűen elfogyasztotta. Azt nem tudni, hogy a patásokat egyenesen Moszkvában képezték-e ki, az azonban sokat elárul az alakulat éberségéről, hogy több tucat kecske sétálhatott be közéjük, és ehette meg a harci felszerelést.

Sok millió amerikai áll a magyarok mellett – Részletes beszámoló a CPAC Hungary konzervatív fórumáról a PS-en

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2023 május 4.
Az idei CPAC Hungary fókuszában a liberálisok rémálma, a nemzeti erők nemzetközi összerendeződése fog állni. A rendezvényt immáron másodszorra hozza Magyarországra az Alapjogokért Központ. Elmondható, hogy a magyarországi az egyedüli európai CPAC, az egyedüli kontinentális csomópont, amely összevonzza Budapestre a világ jelentős jobboldali szereplőit. Az ellenzéki sajtó szerint persze nem érkeznek sztárok a CPAC Hungary-re. Kövesse velünk a konferenciát, és győződjön meg az ellenkezőjéről! A nyitóbeszédeket Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió elnöke és Irakli Garibasvili, Georgia miniszterelnöke mondja majd.

Szijjártó Péter: politikai okokból, jogi alap nélkül tartják vissza a Magyarországnak járó EU-forrásokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 4.
Politikai okokból, igazságtalanul, minden jogi alap nélkül tartják vissza a Magyarországnak járó európai uniós forrásokat; az Európai Bizottság újabb és újabb elvárásai kezdenek méltatlanná válni – emelte ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Brüsszelben.