Német választások - Merz a bukott szocikkal készül koalíciós tárgyalásokat folytatni
A német választáson a Keresztényszociális Unióval (CSU) közösen győzelmet arató Kereszténydemokrata Uniót (CDU) vezető Friedrich Merz bejelentette hétfőn, hogy a harmadik helyen végzett szociáldemokratákkal akar kormánykoalíciót alakítani.Most már hivatalos: Brüsszel "nyilatkozathatalommá" vált!
Alighogy megírtuk, Brüsszel elfogadta a tizenhatodik szankciós csomagot, újabb gyöngyszemre leltünk a dokumentumok között. Az uniós vezetők ugyanis nyilatkozatot tettek, hogy elítélik Oroszországot. Az ember ezt hallva úgy érezheti, mintha újra átélné az ukrajnai háború kirobbanását, és még mindig kétezerhuszonkettőben járnánk.Orbán Viktor a baloldalnak: Több tiszteletet az egészségügyben dolgozóknak! (videó!)
Megkezdődött az Országgyűlés tavaszi időszaka Orbán Viktor parlamenti felszólalásával. Ahogyan a néhány nappal ezelőtti évértékelő beszédében is, most is Európa legnagyobb adócsökkentési programját hirdette meg. Ennek részeként bevezetik a két- és háromgyermekes anyák teljes jövedelemadó-mentességét életük végéig. A háromgyermekes anyák jövelemadó-mentessége már októbertől, a kétgyermekeseké 2026-tól lép életbe. Ezen kívül áfa-visszatérítést kapnak a nyugdíjasok, áprilistól ötszázalékos kamatplafon jön a lakáshiteleknél, program indul az infláció letörésére és meghirdetik a száz új gyár programot. Az áruházláncoktól elvárják az árak letörését, ellenkező esetben újra bevezetik az árstopot.Miközben a világ a békére készülődik, Brüsszel újabb szankciós csomagot tolt az oroszok nyakába
Miközben Donald Trumpék és Vlagyimir Putyinék közel állnak az ukrajnai háború lezárásához, Brüsszel még mindig szankciózza Oroszországot.Lejáratta a honvédséget, kirúgta Ruszin-Szendi Romuluszt a közszolgálati egyetem
Kirúgta Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). Az intézmény közölte, azért döntöttek tudományos munkatársuk felmentése mellett, mert kijelentései csorbították a Magyar Honvédség és annak vezetői jó hírnevét.Lehet, hogy nem lesz gyors tűzszünet Ukrajnában?
Az orosz vezetés határozottan elutasította az Egyesült Államok gyors tűzszünetre irányuló törekvéseit az ukrajnai háborúban - írja az Index.hu a horvát Index alapján. Mint a lap fogalmaz, Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta, hogy bár érzékelik az amerikai szándékot a tűzszünet mielőbbi elérésére, Moszkva számára ez elfogadhatatlan, mivel hosszú távú megoldás nélkül csak a harcok újbóli kiéleződéséhez vezetne.Ma kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka
Ma, Orbán Viktor felszólalásával kezdődik el az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, amelynek első ülésnapján mandátumigazolás, határozathozatal, interpellációk és azonnali kérdések elhangzása is várható.Német ügyészség = Monty Python? | Hardcore Hobbista
Ha nem tudnánk, hogy ez halálosan komoly, azt hinnének, a Monty Pythont nézzük. Német állami ügyészek elmagyarázzák, hogy miért vonul ki a rendőrség azokhoz, akik a Facebook-on csúnyát mondanak valakire (például egy politikusra), vagy hamis információkat osztanak meg. Vida Ákos évtizedek óta ott él, saját szemével nézte végig a német jólét és jogállam leépülését. Hajmeresztő történeteket mesél...Zelenszkij jövő héten megállapodhat Washingtonnal?
Szijjártó Péter: Magyarország az amerikai békehatározatot támogatja
Magyarország az amerikai békehatározatot támogatja, sőt abban társszerzőséget is vállal - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán. Hozzátette: az elmúlt három év összevetésében most vagyunk a legközelebb az ukrajnai háború lezárásához, köszönhetően a Rijádban megindult amerikai-orosz tárgyalásoknak.A CDU/CSU győzött Németországban, nagykoalíció jöhet az SPD-vel
Lezárult a szavazás a németországi előrehozott szövetségi parlamenti választáson. A szavazóhelyiségek 8 órától 18 óráig voltak nyitva. Az urnazárás után kiadott exit poll felmérések szerint a CDU/CSU megnyerte a választásokat, de a kérdés nem az volt, hogy ki lesz a következő kancellár, hanem az, hogy Friedrich Merz képes lesz-e stabil koalíciót összeeszkábálni. Az FDP várható kiesésével erre minden esélye megvan, az elmúlt 20 évben 16 évig együtt kormányzott az SDP a CDU-val.Kocsmai igazságok – Marad-e bármi Ukrajnából a "végső győzelem" utánra? Avagy mit lehet még elvenni az ukránoktól?
Ukrajna 1991 előtt nem volt semmilyen formában önálló ország, nem rendelkezett saját nemzeti identitással bíró politikai, katonai, kulturális, tudományos és legfőképpen politikai elittel. Csak a cári és a bolsevik hatalomgyakorlási módszereket ismerték a gazdagok és a szegények egyaránt. Kívülről úgy látszik hogy az ukrán identitással nem, vagy csak alig rendelkező oligarchák a nemzeti identitást és a nacionalista szélsőségeseket használják és használták mindig is a politikai és a gazdasági játszmáikhoz. Olyan politikai vezető, és olyan elit sem bukkant fel a háború alatt, amelyre bárki józan ésszel rá merné bízni a maradék ország, ha lesz olyan, újjáépítését. Ukrajna még sokáig a problémánk marad. Dezse Balázs és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Meghalt Harkányi Endre Kossuth-díjas színész
Kilencvenéves korában elhunyt Harkányi Endre Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész – számolt be a szomorú hírről az Index.Puzsér és a pedofília: a baloldali publicista még mélyebbre süllyed és továbbra is magyarázza a megmagyarázhatatlant
Puzsér Róbert, a Magyar Hang publicistája ismét hosszú bejegyzésben magyarázta el közösségi oldalán, hogy szerinte a pedofília, és a gyermekmegrontás jelenségének értelmezésének visszautasítása nem oldja meg ezeket a problémákat. Ezt követően pedig a Büntető Törvénykönyvből idézve támasztotta alá állításait, miszerint a „hajlam és tett korántsincs egy lapon”.Nem hagynák magukat: a Sokszínű Magyarországért szerint a választók "tűréshatárának tesztelése" lenne a Pride betiltása
A DK képviselőcsoportja szerint a "jóérzésű magyarok" minden bizonnyal döbbenten hallgathatták a miniszterelnök évértékelőjét, ahol szerintük Orbán Viktor több "őrült ötlete mellett egyértelmű támadást intézett a gyülekezési szabadság és az LMBTQ-közösség ellen is".A Tisza Párt az új SZDSZ
Menczer Tamás emlékeztetett rá, hogy mit gondol Magyar Péter új munkatársa az illegális bevándorlásról.Nagy Márton elárulta a tegnap bejelentett áfa-visszatérítés és az adómentesség részleteit
Azok az ágazatok fognak leggyorsabban beindulni, ahol a belső kereslet a legfontosabb. Nagy Márton részletes jövőképet vázolt fel és ismertette Orbán Viktor bejelentéseinek eddig nem ismert részleteit - írja a Világgazdaság.Ajánljuk még

























