Már az Amerika Magyar Hangjához (Szabad Európa) szegődött ex-MSZP-s is nyíltan beszél arról, hogy Soros áll a baloldali dollárok mögött
Az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, az azóta a „Szabad Európának" csúfolt amerikás propagandaportálhoz szegődött Kerényi György is arról beszél, nagyrészt Soros Györgytől jöhetett a pénz a dollárbaloldalhoz. A felvidéki Pátria Rádiót is teljesen lezüllesztő Kerényi szerint Bajnai jó kapcsolatokat ápol Sorossal.Összehangolt támadást indítottak a szakszervezetek - Mindenki egyszerre követel mindent
Tizenharmadik havi juttatást és további bérfejlesztést követelnek a közszolgálatban dolgozó szakszervezetek - jelentette be Boros Péterné, az Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke az érdekvédők Állj ki magadért és állj le 5 percre január 31-én! címmel megrendezett hétfői, közös sajtótájékoztatóján, Budapesten.Szijjártó Péter: ha Svédország NATO-tag akar lenni, kicsit körültekintőbb lehetne és nem tekintené a szólásszabadság részének a Korán elégetését
Megkezdődött a tárgyalás a kiemelt stratégiai partnerségi megállapodás létrehozásáról Magyarország és Törökország között, minthogy a két ország együttműködésének kulcsszerepe van a hazánk előtt álló három legfőbb biztonsági kihívás kezelésében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.Novák Katalin: erős európai vezetőkre, közös stratégiai gondolkodásra és egymás iránti tiszteletre van szükség
A mielőbbi fegyvernyugvást nevezte célnak Ukrajnában Novák Katalin a Corriere della Sera olasz napilapban kedden megjelent interjúban. A köztársasági elnök Magyarország európai uniós tagságáról azt mondta, az ország a vállalt kötelezettségeket eddig is betartotta, ezután is betartja, a véleményünket pedig elmondjuk. Kitérve az orosz-magyar kapcsolatokra pedig azt hangsúlyozta az államfő, hogy ebbe nem kell romantikus kapcsolatot belelátni, a kőolaj és földgáz ellátottságunk miatt függünk az orosz féltől, de ezt a függést próbáljuk csökkenteni.Holland államtanács: a melegek "átnevelését" célzó terápiák betiltása jogokat sérthet
A homoszexuálisok "átnevelését" célzó, úgynevezett reorientációs vagy reparatív terápiák teljes tilalma sértheti a vallásszabadsághoz való alkotmányos jogot - jelentette kedden a Dutchnews hírportál, a legfelsőbb közigazgatási bíróság szerepét betöltő holland államtanács által kiadott véleményre hivatkozva.Nagy Márton vezetésével megalakult a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma
Megalakult és megtartotta ma első ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely a kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testületeként fog működni. A Fórum üléseire negyedéves rendszerességgel kerül sor.Meghalt a DK bér- és munkaügyi árnyékminisztere, Kordás László
Tegnap este váratlanul elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő, bér- és munkaügyi árnyékminiszter – a barátunk, harcostársunk. 53 éves volt – írja közleményében a Demokratikus Koalíció. Dobrev Klára a közösségi oldalán emlékezett meg párttársáról, akinek elvesztését nem tudja felfogni.Mestertolvajokról szóló film szereplőihez hasonlította magát a brüsszeli korrupciós botrány elsőszámú gyanúsítottja
Sokak számára ismerős a híres, 2001-ben készült film, az Ocean's Eleven, melyben a főszereplőt alakító George Cooney egy fifikás tolvaj szerepébe bújt és társaival egy kaszinó kirablására készül. A bandatagok szerepéhez hasonlította sajátját a brüsszeli korrupciós botrány elsőszámú gyanúsítottja, az olasz szocialista képviselő Antonio Panzeri. Mivel a belga ügyészség vádalkut kötött Panzerivel, hamarosan újabb EP-képviselő nevek látnak napvilágot, akik benne voltak a visszaélésekben.Orbán Viktor Törökország külügyminiszterével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert, aki magyar kollégája, Szijjártó Péter meghívására érkezett Budapestre - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.Az ukránok is használnak taposóaknát, ami szedi civil áldozatait
A jogvédők szerint az ukrán hadsereg több ezer, rakétával kilőtt taposóaknát, vagyis gyalogsági aknát használt a keleti Izjum városában és környékén, amikor az oroszok megszállták a területet. A Reuters arról ír, hogy a Human Rights Watch nevű jogvédő szervezet felszólította Ukrajnát, hogy vizsgálja ki a vádakat.Lebuktatta felesége, a híres magyar modell Korányi Dávidot
Az RTL Klub műsorában lényegében elárulta Mihalik Enikő modell, Korányi Dávidnak, a főpolgármester korábbi főtanácsadójának felesége, hogy a családjával több mint egy éve nem hagyták el az Egyesült Államokat. Ebből arra lehet következtetni, hogy Korányi több mint egy éven keresztül távmunkában végezte máig nem részletezett főtanácsadói feladatait a Városházán – havi kilencszázezer forintért.Rómában tárgyal ma Novák Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök Rómában tárgyal olasz kollégájával, Sergio Mattarellával, megbeszélést folytat Giorgia Meloni miniszterelnökkel és találkozik a szenátus, illetve a képviselőház elnökével - közölte a Sándor-palota kedden.Őrizetben van Macron miniszterének fia, mert a felesége azt állítja, hogy megverte őt
Őrizetbe vették Éric Dupond-Moretti francia igazságügy-miniszter fiát, aki ellen családon belül elkövetett erőszak gyanúja a vád. Állítólag megverte a feleségét. Emmanuel Macron államfő minisztere is megszólalt a történtekkel kapcsolatban; ő miniszterként elítéli az erőszakot, de azt kéri, hogy tartsák tiszteletben a magánéletét.Büszkén mutogatja az influenszer apuka kisfia első évét lányként
Az influenszer, Jonathan Saccone Joly egy videót tett közzé arról, hogyan telt kisfia első éve lányként. A transz gyerekre büszkén ad az apja lány ruhákat és a videóban, mint elkerülhetetlen szimbólum, a szivárványos zászló is feltűnik.Orbán Viktor közvetlen munkatársa elmagyarázta, hogy a kormányfő a frontszakaszt hasonlította Afganisztánhoz, nem pedig Ukrajnát
Orbán Viktor közvetlen munkatársa, Nagy János videóüzenetben magyarázta el, hogy a kormányfő nem Ukrajnáról, hanem arról a frontszakaszról beszélt, “ahol brutális és kegyetlen harcok dúlnak”, ezt hasonlította Afganisztánhoz, a senkiföldjéhez az MCC médiakonferenciája utáni háttérbeszélgetésen, amire Dnyipró polgármestere durván reagált a Telegram-csatornáján és emiatt a kijevi magyar nagykövetet is bekérették. Nagy János hozzátette, hogy megértik a polgármester lelkiállapotát, de politikai és erkölcsi példát kellene mutatnia.Terrorcselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került a spanyol sekrestyés gyilkosa
Múlt héten egy marokkói férfi megsebesített egy plébánost, majd átment az egyik algecirasi templomba és az esti mise után rendet rakó sekrestyésre támadt bozótvágóval. Az ügyben eljáró központi büntetőbíróság szerint az összegyűjtött bizonyítékok alátámasztják, hogy a 25 éves marokkói elkövető tette dzsihadista támadásnak minősíthető, amely "a katolikus egyház hitét valló papok", és "a Korán előírásait nem követő muszlimok ellen irányult".Késsel sebesítettek meg egy embert a brüsszeli metróban
Egy embert késsel megsebesítettek Brüsszelben, az uniós intézményeknek is helyet adó Schuman téri metróállomáson, a gyanúsítottat a rendőrség előállította - tájékoztatott hírportálján a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.Ajánljuk még

























