Elfogadta a szerb parlament a miniszterelnök lemondását, ügyvezető kormány alakult
Tudomásul vette a szerb parlament a miniszterelnök lemondását, ügyvezető kormány alakult Szerbiában, a képviselőháznak harminc napja van arra, hogy új kormányt válasszon, ellenkező esetben előrehozott parlamenti választást kell tartani a nyugat-balkáni országban.Ma tárgyalhat Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Helsinkiben közölte, hogy szerdán tárgyalni fog Donald Trump amerikai elnökkel.Az elmúlt években több mint egymilliárdot osztott szét balliberális, álcivil szervezeteknek az Ökotárs Alapítvány
A Móra Veronika vezette Ökotárs Alapítvány az elmúlt két évben több mint egymilliárd forintot "szórt szét" balliberális, álcivil szervezeteknek - közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdán a közösségi oldalán.Gyurcsánynak döntenie kellett: "Pride, vagy Orbán".
Szerkesztőségünk egy pillanatra azt hitte, Bruti a Kétfarkúaktól kapcsolt rá a humorfaktorra, de kiderült, Kapitányunk érkezett meg a fedélzetre. És úgy tűnik, hogy elfogyott közben a rum is, pedig még csak szerda van, és hátramaradt még négy nap a hétből. De mi már éreztük a kocsmatúra szagát, amint Gyurcsány bejelentette nagyratörő lakókocsis ötletét. És valahogy azt is, további kellemes perceket hoz majd puttonyában a DK vezére. Azt viszont nem gondoltuk, hogy ilyen hamar. Gyurcsány szerint ugyanis „Nincs középút. Vagy Pride, vagy Orbán". Nincs mese, választani kell. Ő maga megtette.Elveszítette az Államkincstár ellen indított perét az LMP, a Párbeszéd és a Momentum
Jogszerűen csökkentette az LMP, a Párbeszéd és a Momentum támogatását a Magyar Államkincstár a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett ítélete szerint. Az ellenzéki pártokat a 2022-es választás után bírságolták meg tiltott kampányfinanszírozás miatt, ők azonban vitatták annak jogosságát.Ijedtében a Pride betiltására szavazott a DK képviselője
Együtt szavazott a kormánypártokkal Komáromi Zoltán kedden a parlamentben, a DK képviselője is támogatta a Pride betiltását, a képviselő a mellette felgyújtott füstgyertyától ijedt meg.Az ukrán külügyminiszter állítja, Szijjártó Péterrel tárgyalt Ukrajna uniós csatlakozásáról
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter azt állítja, hogy „konstruktív beszélgetést” folytatott Indiában Szijjártó Péter külügyminiszterrel, és abban maradtak, hogy a jövőben kétoldalú megbeszéléseket tartanak aktuális kérdésekről.Oroszország továbbra is biztosítja a kőolajszállítást Magyarországnak
Oroszország továbbra is szállít olajat Szlovákiának és Magyarországnak a Barátság kőolajvezetéken keresztül, míg Csehország még nem fizette ki a szállítmányokat – jelentette be Nyikolaj Tokarev, a Transznyefty vezetője a Orosz Ipari és Vállalkozói Szövetség kongresszusán, vette észre az Index.Feljelentették a Momentumot a füstbombás mutatványuk után
A Momentumnak jogi következményekkel számolnia az Országgyűlésben előadott füstbombás mutatványuk miatt, amellyel a frakció a Pride betiltására vonatkozó törvényjavaslat elfogadása ellen tiltakozott.Ha lenne az EU gazdasági kinyírásához kisokos, Ukrajna felvétele lenne az első pont
Hiánypótló munkát végez az Európai Bizottság, ugyanis olyan tervet dolgozott ki, amit senki sem akart, senki nem kért, és ami a legfontosabb, senki nem jár jól vele. Persze néhány bőröndös készpénzfutáron kívül, akik másodállásban különböző brüsszeli sóhivatalok funkcionáriusai. A Tényellenőrezért leellenőrizte, hogy valóban alkalmas-e Ukrajna az EU-csatlakozásra, és arra is megtalálták a választ, hogy pontosan mit hoznak az asztalhoz keleti szomszédaink.A Fővárosi Törvényszék is kimondta a főváros jogellenes működését
Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) még decemberben fordult a bírósághoz annak érdekében, hogy megszüntesse a Fővárosi Önkormányzat törvényellenes működését tekintettel arra, hogy a Közgyűlésnek nem sikerült tagjai közül főpolgármester-helyettest választania. A Fővárosi Törvényszék most megállapította, hogy a főváros ezzel elmulasztotta a törvényen alapuló határozathozatali kötelezettségét.Szoros kapcsolat: nő az indiai cégek szerepe a magyar gazdaságban, Budapest és Mumbai között közvetlen légi járat lesz
Az indiai vállalatok egyre növekvő súllyal vesznek részt a magyar gazdaság működtetésében, ötven cég több mint tízezer embernek ad munkát hazánkban, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig januárban 34 százalékos bővülést mutatott - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető továbbá közölte, hogy még idén közvetlen légi járatot indít a Wizz Air Budapest és Mumbai között a hét minden napján, és ezt hamarosan a magyar és az indiai főváros közötti összeköttetés követheti.A CIA hozta létre, a CIA pénzelte, mégis függetlennek mondják magukat: kik is valójában a Szabad Európa Rádió munkatársai?
A Szabad Európa Rádió újságírói független médiamunkásokként határozzák meg magukat, azonban a rádió múltja és finanszírozása egészen más képet fest róluk. A Magyarországon is működő médium most a megszűnés szélére került, miután Donald Trump megvonta tőlük az amerikai kormányzati támogatást. A Tűzfalcsoport megnézte, hogy vajon honnan származott eddig a pénz, amelyből fenntartották magukat, és milyen szerepet játszottak Magyarországon és más közép-kelet-európai országokban?Szijjártó Péter: Mi már azelőtt Trump voltunk, mielőtt jött volna az igazi
A magyar kormány Donald Trump volt már jóval Donald Trump előtt azzal, hogy következetesen, régóta nemet mond a migrációra, a genderpropagandára és az ukrajnai háborúra, ami miatt számos támadás is éri Európában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Újdelhiben.Már a hétfői ellenőrzések igazolják, hogy a kereskedők elkezdték csökkenti az árakat
A kormány mindent megtesz a családok, idősek anyagi biztonságáért, védelméért, nem engedi meg, hogy a kereskedelmi láncok elvegyék az emberek pénzét, mert extraprofitot szeretnének maguknak - hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden a TV2 Mokka című műsorában.Visszavonta az egyik József Attila-díjjal kitüntetett férfi elismerését Hankó Balázs
Azonnali hatállyal visszavonja az egyik díjazott kitüntetését a kulturális és innovációs miniszter. Az érintett valótlan nyilatkozatot tett a tárca szerint, a rendőrség szerint a férfival szemben eljárást indítottak korábban.Nyilvánosságra hozza az eddig titkosított Kennedy-aktákat Donald Trump
Donald Trump bejelentette, hogy kedden nyolcvanezer oldalnyi módosítatlan aktát hoz nyilvánosságra John F. Kennedy elnök meggyilkolásáról.Ajánljuk még

























