Vége: megbukott az olasz kormány
A Mario Draghi olasz kormányfő koalíciójához tartozó három párt bejelentette, hogy nem vesz részt a miniszterelnök által kért bizalmi szavazáson szerdán az olasz szenátusban, és ezzel gyakorlatilag véget vetettek a nemzeti egységkormánynak."Ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő"
Növekvő és gyötrő bizonytalanságokkal terhelt mindennapjainkban van néhány megnyugtató bizonyosság mindannyiunk számára: az egyik ilyen az egyén, a család, a település, országunk és az európai földrész egészének sorsára nézve: ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő - fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Tökölön, ahol minibölcsődét adott át.Ukrajnába látogatott a magyar külügyminiszter-helyettes
Magyarország tettekre váltja ígéreteit - fogalmazott a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán az ukrajnai Bucsában egy iskola, valamint egy postával és önkormányzati hivatallal kiegészített kórház építését bejelentve.Németh Zsolt: Tiszteletre méltó módon harcolt a székely ifjak szabadulásáért idősebb Lomnici Zoltán
Inkább nem ment el a Bálványosi Nyári Szabadegyetemre idősebb Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke és az Emberi Méltóság Tanácsa jelenlegi vezetője. Attól kellett tartani, hogy a román hatóságok kitoloncolják az országból. Ismert, a román képviselőház egyik tagja, Mirela Adomnicai kezdeményezte, hogy a külügyminisztérium tiltsa ki az országból id. Lomnici Zoltánt, illetve Tóth Kálmánt, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnökét. A román politikus felháborodását az váltotta ki, hogy mint arról korábban beszámoltunk, id. Lomnici Zoltán és Tóth Kálmán május 20-án Vasvári Pál-díjjal tüntette ki a két, politikai okból meghurcolt székely fiatalembert, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Németh Zsolt fideszes politikus, a Tusványos alapító atyja a PS-nek nyilatkozva azt mondta: megérti Lomnici Zoltán döntését.Ukrán dróntámadás érte a zaporizzsjai atomerőmű területét
Ukrán drónok próbáltak meg csapást mérni a zaporizzsjai atomerőműre, a reaktorblokkok nem sérültek meg, a létesítmény rendben tovább üzemel - közölte Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye oroszbarát katonai-polgári közigazgatása főtanácsának tagja szerdai Telegram-bejegyzésében.Képviselője halálával elvesztette a Fidesz a többséget Szekszárdon
Több hónapos betegség után elhunyt Csillagné Szánthó Polixéna, Szekszárd 4-es számú körzetének önkormányzati képviselője, aki a Fidesz–KDNP színeiben 2006 óta dolgozott képviselőként a városban - írja a Teol.hu.Szijjártó: a globális minimumadó jelentené a kegyelemdöfést az európai gazdaságnak
A globális társaságiadó-minimum bevezetése a jelenlegi helyzetben gyakorlatilag a kegyelemdöfést jelentené az európai gazdaságnak, az intézkedés Magyarországot is rendkívüli próbatételek elé állítaná - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.Lavrov: a "különleges hadművelet" földrajzi koordinátái megváltoztak
Az Ukrajna elleni "különleges hadművelet" földrajzi koordinátái megváltoztak, Oroszország a nagy hatótávolságú nyugati fegyverek érkezése miatt távolabbra fogja tolni magától a jelenlegi harcvonalat - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz állami RT tévécsatornának és RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.Őrizetbe vették a pozsonyi labdarúgók buszát megrongáló férfit
A budapesti rendőrök egy fővárosi férfit gyanúsítanak azzal, hogy megdobta a Slovan Bratislava játékosait szállító busz ablakát - írja a police.hu.Zavart okozott a román politikai életben idősebb Lomniciék fellépése
Letelt a házszabályban rögzített harminc nap, viszont Marcel Ciolacu, a román képviselőház elnöke nem válaszolt Kulcsár-Terza József székelyföldi parlamenti képviselő és idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke közös levelére, amelyet az elnöki kabinet június 15-én iktatott – tudta meg a Magyar Nemzet.Csökkentené az európaiak gázfogyasztását az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság szerdán új javaslatcsomagot mutatott be, amelynek célja, hogy jövő tavaszig 15 százalékkal csökkenjen a gázfelhasználás Európában.A munkakerülő Hadházy talán azt sem tudja, merre keresse Zuglót
Naponta leplez le valamit a „korrupcióvadász”, de saját körzetének ügyeivel nemigen törődik. Pedig Borbély Ádám helyi fideszes képviselő szerint lenne mit csinálni Zuglóban is, Hadházy utánajárhatna pár gyanús ügynek és intézkedhetne helyi problémákban. Hadházy Ákos egyébként legkorábban ősszel teheti le az országgyűlési esküjét, de információink szerint erre egyelőre nincs konkrét időpont - olvasható a Mandiner oldalán.Az amerikai képviselőház elfogadta az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényjavaslatot
Elfogadta az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényjavaslatot az amerikai képviselőház, amelyet a demokraták kezdeményeztek azért, mert az abortusztörvény miatt azt gondolják, hogy a más jogokat is felülbírálhat a legfelsőbb bíróság, olyanokat, amelyeket a konzervatívok kritizálnak. A Szenátusban valószínűleg a törvényjavaslat már nem fog átmenni, mert ott már a republikánusok vannak többségben.Putyin: az Északi Áramlat-2 beindítása nem oldja meg a gázhiányt
Még az Északi Áramlat-2 gázvezeték azonnali beindítása sem lesz képes újabb nagy mennyiségű gázt eljuttatni az európai piacra, mert a vezeték kapacitásának felét már átirányították az orosz piacra a németországi szabályozó hatóságok késlekedése miatt - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a teheráni iráni-orosz-török csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján az Interfax hírügynökség szerdai beszámolója szerint.Kedvező uniós folyamatok indultak el a techcégek szabályozására
A techcégek piaci viselkedése eddig jobbára szabályozatlan volt, ám az utóbbi időben európai uniós szinten kedvező fejlemények vannak kibontakozóban - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amely a lap szerdai számában jelent meg.Ne bántsd a magyart: van gond és bajban vannak a kárpátaljai magyarok! (videó!)
A szomszédban zajló háború árnyékában rendezik meg Tusnádfürdőn az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetemet. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke, Tusványos alapító atyja rámutatott: van gond és ez mindannyiunkat; politikusokat és közéleti embereket arra kell kényszerítsen, hogy az örökkévalóság szempontjából vizsgáljuk meg dolgainkat. Dönteni kell, hogy mi az, ami fontos, és mi nem. A maradandó dolgokra kell koncentrálni. Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár leszögezte: 150 ezer kárpátaljai magyar most közvetlen fizikai veszélyben van a háború miatt. Félő, ha nem ér véget a háború, akkor mindannyian menekülni kényszerülnek szülőföldjükről. Jelmondatunk ebben a helyzetben csak egy lehet: Ne bántsd a magyart!A globális minimumadóról tárgyalt Szijjártó Péter Washingtonban
Washingtonban tárgyal szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a globális minimumadó bevezetésének veszélyeiről, amelynek keretében tíz fontos amerikai vállalat vezetőjével, két republikánus szenátorral és öt képviselővel is egyeztet a nap folyamán.Ajánljuk még

























