Pesti Srácok

Egymásnak feszült Szerbia és Horvátország a szerb elnök jasenovaci látogatása miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 július 18.
Diplomáciai vita alakult ki vasárnap Szerbia és Horvátország között amiatt, hogy a szerb elnök előzetes bejelentés nélkül látogatott volna el Jasenovacba, a második világháborús horvátországi koncentrációs tábor helyén épült emlékhelyhez. Gordan Grlić-Radman horvát külügyminiszter szerint a zágrábi vezetés nemhivatalos csatornákon keresztül értesült arról, hogy Aleksandar Vučić szerb államfő ellátogatna a jasenovaci emlékműhöz, amit elfogadhatatlannak nevezett, és ezzel indokolta, hogy megtagadták a szerb elnök beutazását. Az üggyel kapcsolatban Aleksandar Vučić szerb elnök hétfő koraeste tart sajtóértekezletet.

A rendőrök érzékenyítését célozta meg Soros és Gyurcsány

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 július 18.
A rendőrök kerültek a Soros-hálózatok célkeresztjébe. Az NGO-k célja, hogy maguk mellé állítsák a hatóságokat, így aláásva a demokratikus folyamatokat. Az álcivil szervezetek nálunk is kitartóan próbálkoznak terveik megvalósításával, és ebben meg is találták helyi vezetőjüket: Gyurcsány Ferenc állt az élére a hatóságok behálózását célzó érzékenyítésnek.

Kedden fogadhatják el a képviselők a 2023-as költségvetést

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 július 18.
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely kedden elfogadhatja a 2023-as költségvetési törvényjavaslatot, emellett napirendre kerül még az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló országgyűlési határozati javaslat, amely egyebek mellett azt kezdeményezi, hogy az európai parlamenti képviselőket a nemzeti parlamentek delegálják.

Már a héten elkezdődnek a minimálbér-tárgyalások

PPestiSrácok.hu Eco 2022 július 18.
A vártnál korábban, már kedden elkezdődnek a minimálbér-tárgyalások. Az egyeztetések előhozatalának célja, hogy megalapozza az év vége felé esedékes bértárgyalásokat. A felek egy több évre szóló megállapodásról dönthetnek, amely a 2016-ban megkötött, idén lejáró egyezséget váltaná. A Liga és a Munkástanácsok javaslatot tett egy olyan eljárásrendre, amely a főbb gazdasági folyamatok figyelembevételével garantálná a legkisebb bér értékállóságát, és kiindulópont lehetne a minimálbérről szóló egyeztetéseken.

Békés Márton: Ki mint él, úgy tüntet

PPestiSrácok.hu Vezércikk 2022 július 18.
A kata-módosítás elleni demonstrációnak induló, kormányellenes tüntetésként folytatódó, végezetül céltalan bolyongásba torkolló megmozdulások egy hét alatt bebizonyították, hogy Magyarországon némi tartaléka legföljebb a zavart államellenességnek van, az ellenzéki pártoknak semmiképp. A demonstráció-sorozat jól rávilágít arra is, hogy ha egy ügy mellett megjelenik a Kutyapárt és Márki-Zay Péter, akkor az politikai hullafoltot jelent rajta. Míg korábban ez az idő fél év alatt érkezett el, most egy hét alatt sikerült ide eljutni. A tüntetések menetrendje és az azt „vezetők” karaktere több következtetés levonását teszi lehetővé. BÉKÉS MÁRTON vezércikke a PS-nek.

Itt a fotó: tényleg száz tüntető szívatja az egész fővárost a hétfő reggeli csúcsban

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 július 18.
Kezd kifulladni a lelkesedés a napok óta tartó tüntetéssorozat iránt – legalábbis erről tanúskodik az, hogy a hétfői demonstráción már szinte több újságíró jelent meg, mint tüntető, akik eleinte nem is tudták elfoglalni a Margit hidat, és közel egy órájukba telt, hogy sikerüljön lezárni azt. A tüntetők hétfő reggeli akciója már Karácsony Gergelyhez mérhető káoszt okozott a pesti közlekedésben, a Margit híd után ugyanis a Nyugati teret is elfoglalta a maroknyi demonstráló. Az olvasónktól kapott, kilenc óra után készült képen látható: százan, ha lehetnek a mai hídfoglalók.

A leváltott ukrán nagykövet ismét Magyarország orosz lerohanásáról beszélt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 július 18.
Ljubov Nepop ismét arról beszélt, hogy Oroszország meg fogja szállni Magyarországot. A leváltott ukrán nagykövet nem először hozakodik elő azzal, hogy ha nem szállunk be a háborúba azonnal, akkor mi leszünk a következők. Azt ugyan továbbra sem tudta megmagyarázni, hogy miért volna érdeke egy NATO-tagállam megtámadása Oroszországnak, ahogy azt sem, hogy hogyan akadályozná meg a háborúba keveredésünket az, hogyha mi is beszállnánk a hadianyagszállításba.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.