A CNN most Szerbiával keverte össze Magyarországot
A balliberális amerikai CNN ismét bizonyította, mennyire szakértő kelet-európai kérdésekben. A csatorna egyik tudósításában, amelyben a lengyel határ közelében végrehajtott orosz támadásról számoltak be, nemes egyszerűséggel összekeverték Magyarországot Szerbiával. Tizenhat egyetem közreműködésével indul az űrszektorhoz köthető továbbképzés Magyarországon
Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben tizenhat egyetem vállalta az együttműködést. A konzorciumot bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára elmondta: bízik abban, hogy jól működő és rugalmas lesz ez a konzorcium, amely a KKM koordinálásában jött létre. Szlovénia is üzemanyagárstopot vezetett be
A szlovén kormány egy hónapra rögzítette az üzemanyagok árát, a rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik – jelentette be Zdravko Počivalšek gazdasági miniszter sajtótájékoztatóján. A Mol arra figyelmeztetett, hogy a szlovén kormány által március 15-én bevezetett árplafon miatt fennakadások lehetnek a szlovéniai üzemanyag-ellátásban – írja a Finance.
Tűz volt a Margit híd budai átjárójában
Kisebb tűz volt a Margit híd budai átjárójában, lom és fa égett, de a lángokat hamar eloltották – közölte a katasztrófavédelem szerdán az MTI-vel. Azt írták, hogy a Margit híd budai pillérénél található, negyven négyzetméteres átjáróban volt a tűz, amelyet egy vízsugárral eloltottak. A tűzoltók kiszellőztetik a füsttel telítődött átjárót – tették hozzá. Autójával több kerületen át száguldozó embercsempészt fogtak el Budapesten
Több kerületen át menekült a rendőrök elől egy szerb állampolgárságú embercsempész, aki eközben migránsokat szállító gépkocsijával két rendőrautónak is nekihajtott szerdán; végül a XVI. kerületben fogták el – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon. Kocsis Máté: Háborús Feri szerint a miniszterelnök tegnap nem beszélt a hazáról
Háborús Feri szerint a miniszterelnök tegnap nem beszélt a hazáról, nem nyújtott közös nemzeti célokat és egy szava sem volt a háborúról – írja Kocsis Máté Facebook-oldalán, miután a DK-elnöke a Békemenet után azt mondta: Orbán Viktor a közös eszmények összefoglalása helyett a nemzeti ünnepen primitív kampánygyűlést tart. Flashmobokkal hívják fel a figyelmet a Down-szindrómásokra
Az EU antidiszkriminációs politikája számos kisebbség jogaira hívta fel a figyelmet az utóbbi években, kivéve az egyik legfontosabb csoportot, a fogyatékkal élőket. Hiába, hogy az EU lakosságának közel húsz százaléka érintett valamely testi fogyatékosságban, sokkal kevesebb figyelmet szentelnek rájuk, mint például az egyre átláthatatlanabb LMBTQ-közösségekre. A Down-szindróma világnapja azonban jó alkalom, hogy a közösség javítson a nemzetközi politika hibáján.
Lapít az ellenzék, amikor Z. Kárpát karlendítéséről kérdezik őket (Videó)
Már szinte kínos, hogyan kerüli az ellenzék a kérdéseket, amelyeket Z. Kárpát Dániel karlendítése kapcsán kapnak. Portálunkhoz is eljutott az a felvétel, amelyen a Jobbik alelnöke félreérthetetlenül utánozza a náci Németország karjelzését. A Mediaworks Hírcentrum az ellenzék március 15-i eseményén kérdezte az összefogás politikusait a témával kapcsolatban. A hosszú hétvégén 4902 új fertőzött és 178 halott volt Magyarországon
Öt nap alatt 4902 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 819 264 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt öt napban elhunyt 178, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 831 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 663 907 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 110 526 főre csökkent. A beoltottak száma 6 399 413 fő, közülük 6 180 406 fő a második, 3 829 875 fő a harmadik, 236 168 fő már a negyedik oltását is felvette. A friss adatok szerint jelenleg 2259 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 101-en vannak lélegeztetőgépen – olvasható a koronavírus.gov.hu oldalon. Varga Mihály: A baloldal negyvenszer emelt adót, a kormány nyolcvanszor csökkentett 2010 óta
Szuperbruttó, ingatlanadó, egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási járulékok növelése, áfaemelés – csak néhány példa a baloldali kormány több mint negyven adóemelése közül – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter. Ezzel szemben 2010 óta Európa egyik legnagyobb adócsökkentését hajtotta végre Magyarország. Márki-Zay azt állítja, előbb volt konzervatív, mint Orbán Viktor
Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az M1 műsorában vendégeskedett, ahol el is panaszolta, mennyire nincs sajtószabadság és az egész baloldal el van nyomva. A jelenlegi kormány „diktatúrájának” ócsárolása mellett olyan kijelentéseket is tett, miszerint ő korábban volt konzervatív, mint Orbán Viktor. Gajda bizalmasát, Patek Gábort leplezi le hamarosan Anonymus (Videó!)
Anonymus nem pihen, újabb videót juttatott el a PestiSrácok.hu szerkesztőségéhez. Mint korábbi videójában ígérte, kerületi politikusokat fog leleplezni, és ma el is mondott három nevet, akik később fontosak lesznek a történetben. Patek Gáborról, Fischer Lászlóról és Deák Róbertről, illetve a III., a XVIII., és a XIX. kerületben végzett tevékenységükről fogok beszélni – fogalmazott Anonymus, aki bővebb információkkal nem szolgált az ügyről. Magyarok Nyilai: tizenhét év fegyházra ítélték Budaházy Györgyöt (Videóval frissítve!)
Tizenhét év szabadságvesztésre ítélte az úgynevezett Magyarok Nyilai-perben Budaházy Györgyöt a megismételt elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék. A másodrendű vádlott tizennégy évet, míg a harmadrendű terhelt tizenöt évet kapott. Budaházyt és két társát még az indokolás előtt letartóztatta, az ítélet miatt feldühödött hallgatóságot pedig kizavarta a teremből az eljáró bíró. A törvényszék azért hozott ilyen súlyos ítéletet, mert bizonyítottnak találta a bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmények vádját. Cikkünket frissítjük, továbbá a későbbiekben videós összeállítással is jelentkezni fogunk! Baloldali provokátorok is eljöttek a Békemenetre!
Közénk azért nem merészkedtek, egy emeleti lakásból kiabáltak lefelé megafonnal, illetve hangszóróból provokatívnak, esetleg szerintük viccesnek gondolt szövegeket is közvetítettek a számukra bizonyára rémisztő és értelmezhetetlen, hatalmas és békés tömegnek. A szokott „szellemességükkel” birkázták a Békemenet résztvevőit, illetve Putyint emlegették. Az emberek azon része, amelyik éppen elhaladt mellettük, persze folyamatosan skandált valamit, hogy elnyomja a zajukat: újra és újra felhangzott például a Ria, Ria, Hungária! Érdekes, hogy ezek a Starbucks-lakó iPhone-forradalmárok a szép vörös sállal a nyakukban nem a saját bensőséges kamararendezvényükre látogattak el, hanem egy kényelmes és nagyméretű lakásból (vajon melyikük szüleié lehet?) való ordítozást választották. Ők bizonyára így képzelik a kalandot, a bátorságot, a nagybetűs FORRADALMAT! És még két kép a menő ellenzéki, bizonyára fluid fiatalokról. A magyar családpolitika nemcsak a nemek, hanem a nemzedékek közötti egyenlőségre is figyelmet fordít
A magyar családpolitika nemcsak a nemek, hanem a nemzedékek közötti egyenlőségre is figyelmet fordít – mondta amerikai idő szerint kedden este New Yorkban Beneda Attila, a Miniszterelnökség családpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Ennek fényében vezettük be a 25 év alattiak személyi jövedelemadó alóli mentességét, adtuk vissza a gyermeket nevelő családoknak a tavalyi évből származó személyi jövedelemadót, vagy éppen vezetjük újra vissza a 13. havi nyugdíjat – fogalmazott a helyettes államtitkár a magyar családpolitikáról, a fiatalok támogatásáról és a tehetséggondozásról szóló rendezvényen, amelyet Magyarország állandó ENSZ-képviseletén tartottak. Potápi Árpád János: A jövő és a múlt között kell választanunk
Április 3-án a jövő és a múlt között kell választanunk – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden, Bonyhádon, az 1848-as forradalom évfordulóján rendezett megemlékezésen. Potápi Árpád János, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője és a Fidesz–KDNP képviselőjelöltje, hozzátette: az országgyűlési választáson azok között kell választani, akik megtagadták a magyarságot, a nemzetegyesítést és azok között, akik a békés, nemzetegyesítő munkát elvégezték az elmúlt 12 évben. Köves Slomó: érdemes végiggondolni, mennyire volt felelőtlen a Jobbik brand
Köves Slomó szerint érdemes végiggondolni, mennyire volt felelőtlen a Jobbik brand és ezen keresztül a közéletben általuk képviselt ideológia legitimálása a baloldali pártok részéről – mondta ezt Z. Kárpát karlendítéses videója kapcsán az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija. Kovács Zoltán: A legnagyobb rendben zajlottak az ünnepi programok
Több százezren hallgatták Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédét a Kossuth téren – írta Kovács Zoltán Facebook-oldalán. Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett információk alapján elmondható, hogy a március 15-i rendezvények biztonságosan véget értek. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.