Kocsis Máté üzent Dobrev Klárának: Tudom, hogy most idegesnek tetszik lenni
Fáj az igazság az ellenzéknek a Tisza-adóról, ezért inkább kilopkodják a szórólapot mások postaládáiból
Újabb fegyveres fotók kerültek elő Ruszin-Szendi Romuluszról
Salis mentelmi jogának védelme – politikai üzenet Brüsszelből, az EU intézményei a terrorizmust támogatják?
Szijjártó: az egészségügynek és az emberi életek védelmének semmi köze a geopolitikához és az ideológiákhoz
Lázár beszéde a digitális polgári körök tökéletes közös hitvallása egyben
Döbbenetes megállapítások a Tuzson-jelentésben a Szőlő utcai javítóintézeti botrány kapcsán
Nincs kis-, vagy gyerekkorú szereplője a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban kirobban botránynak. Nincs politikusi, vagy éppen miniszteri érintettség. Ám brit titkosszolgálati szála is lehet a kormánypárti politikusok besározásának.
Sztrájkolnak reggel óta a fővárosi szemétszállítók
Sztrájkolnak a rákospalotai hulladékégetőben, az Ecseri úton és a II. kerületi telepen. A dolgozóknak állítólag nem jut elég tisztasági csomag, munkaruha, bakancs, valamint nem kapnak alkatrészeket a kukásautóikhoz. Ígérgethet Péter a nyugdíjasoknak mindent, ha a hívei közben a halálukat várják - Ilyen a tiszás gyűlöletcunami
Itt az újabb tiszás ötlet: kevesebb pénz kell a sportra, vallásra és a kultúrára
Kocsmai igazságok – Ezt a hétvégét sem élvezte Magyar Péter
Semjén Zsolt aljas rágalmazásával kiiratkozott a DK a tisztességes emberek közül
Semjén Zsolt aljas rágalmazásával kiiratkozott az ellenzék a tisztességes emberek közül. Rágalmakat szórtak kormánytagokra az ellenzékiek a parlementben, Orbán beszédére reagálva
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt elmondott értékelését az ellenzék igyekezett semmitmondónak beállítani, sikertelenül. Csak rágalmakra futotta. Az agresszív Ruszin-Szendi akar erkölcstant tartani a magyaroknak
A folyamatos idegállapotban lévő és a fegyverekhez gyengéd szálakkal fűződő tiszás Toka tábornok villámgyorsan áttért a fennkölt szavakra, hogy azokkal kápráztassa el a magyar választókat, megkísérelve meggyőzni őket, hogy benne, Ruszin-Szendi Romuluszban bizony nincs az erőszaknak és a hatalomvágynak nyoma sem, mert azt csak a "mocskos" propaganda találja ki. Nem őserdőben élünk, vadak módjára - mondta Orbán Viktor a Parlamentben, Toka Tábornokra utalva
A Pesti Srácok bemutatja Orbán Viktor beszédének főbb sarokpontjait az ukrajnai békétől, az EU vezetésének csődjén és a migráción és energiapolitikán át a magyar emberek megsegítéséig. Országgyűlés: háromnapos üléssel kezdődik az őszi ülésszak
Hétfőn megválaszthatják a parlamentben az alapvető jogok biztosát, és a tervek szerint húsz mentelmi ügyet is megvitatnak a képviselők. Elsöprő FIDESZ-fölény: így ünnepelték a józsefvárosi győztest
Mutatjuk, így ünnepelték a józsefvárosi győztest, Fájdalmas pillanat a gyűlölködő liberálisoknak, elsöprő fölénnyel győzött Józsefvárosban a Fidesz jelölte, Kozma Lajos. Szijjártó Péter: mi minden olyan kezdeményezést támogatni fogunk, ami közelebb visz a béke ügyéhez
Az elmúlt néhány hónapban több háborús konfliktust is sikerült a megoldás irányába vinni a világban. Az orosz-ukránt nem. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. A strasbourgi bíróság szerint szabadon tombolhat az ellenzék a magyar parlamentben
A szaftos botrányok és tekintélyes büntetések Brüsszeltől sem idegenek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút.