Benkő Tibor szerint az ukrán válságra csak a párbeszéd jelenthet megoldást
Benkő Tibor a honvédelem.hu-nak adott interjújában beszélt az ukrán válságról, és egyúttal cáfolta azokat a sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint ezer NATO-katona érkezne és állomásozna majd tartósan Magyarországon.Hatalmas a kavarodás a hétfői pedagógussztrájk körül
A hétfőre tervezett pedagógussztrájk körüli zavar tökéletesen leírja, hogy miért nem reprezentálja a PDSZ a magyar tanárokat. Az erősen a baloldalhoz kötődő szakszervezet nemcsak a szülők körében, de szakmai berkekben is felháborodást keltett.Pozitívan tekintenek Novák Katalinra a magyarok
A Századvég legfrissebb felmérésben azt vizsgálta, hogy hogyan tekint a lakosság Novák Katalin köztársasági elnökké jelölésére. A kutatás alapján a magyarok többsége pozitívan tekint a kinevezésére.A rendőrség visszautasítja a tizenhat éves ámokfutó vádaskodásait
Egy tizenhat éves ámokfutó, aki jogosítvány nélkül száguldozott a fővárosban, nemrégiben egy tévéinterjúban azt állította, hogy előállítása során "ólomkesztyűvel" verték a rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében utasította vissza az alaptalan vádakat."Mindent elmond a baloldal gondolkodásáról, amilyen gyalázatost kampányt folytattak a külhoni magyarok ellen 2004-ben" (Videó!)
Szombaton tartották a VIII. Budapesti Székely Bált a Pesti Vigadóban, ahol több száz vendég előtt tüntették ki Mága Zoltán hegedűművészt. A gálavacsorán fellépett többek között Keresztes Ildikó is. A marosvásárhelyi születésű énekesnővel interjút készített a Pesti TV, amelyben a művész elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy felléphet a VIII. Budapesti Székely Bálon, ugyanis apja révén ő is félig székely és ez nagy mértékben meghatározza az életét. A szombati program kezdeményezettje a Kelemen Levente, néhai oklándi unitárius lelkész által létrehozott Ábel a Székelyföldi Gyermekekért Alapítvány volt. Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója beszélgetett a Kelemen család tagjaival. Kelemen Éva, a lelkész özvegye úgy fogalmazott, hogy az alapítványt a tiszteletbeli székelyek alapították és céljuk a székelyföldi gyermekeknek olyan programokat nyújtani, amivel magyarságtudatukat lehet erősíteni. Bokor Gábor kollégánk többek között beszélt Vejkey Imre és Bánki Erik országgyűlési képviselőkkel, akik gyalázatosnak nevezték, ahogy a baloldal lassan húsz éve a külhoni magyarokat gyalázta a kettős állampolgárságukról szóló népszavazás során.Trudeau-t kimenekítették Ottawából – Elkezdődött a kamionosok tüntetése
Elérte Ottawát a kamionkonvoj, amelynek résztvevői a kanadai járványszabályok szigorúsága ellen tüntetnek. A kanadai kormány attól tart, hogy a demonstráció erőszakos irányba fordulhat, ezért kimenekítették a miniszterelnököt a fővárosból.Az Útinform is figyelmeztet a vihar miatti veszélyekre
Az Útinform figyelmeztetése szerint a viharos erejű szél sokfelé viszi a homokot, ezért több helyen csökkenhet a látótávolság, letöredezett faágakra is számítani kell az utakon.Nagy-Britannia fontolóra vette, hogy csapaterősítéseket küld Kelet-Európába
A Downing Street vasárnapi közleménye szerint Nagy-Britannia fontolóra vette katonai jelenlétének komoly mértékű növelését az európai kontinensen, mindenekelőtt Kelet-Európában. A londoni miniszterelnöki hivatal szerint ennek célja az európai határok megerősítése lenne "a fokozódó orosz agresszióval szemben".Marine Le Pen támogatására kérte a francia választókat Orbán Viktor
Sokáig kérdéses volt, hogy kit látna szívesen az áprilisi választást követően a francia elnöki székben a magyar miniszterelnök, aki végül a madridi csúcstalálkozón adott erre választ.Elfogták az erzsébetvárosi késelőket (Videó)
A budapesti rendőrök elfogták azt a két gyanúsítottat, akik január kilencedikén egy erzsébetvárosi szórakozóhely előtt megvertek és megszúrtak egy férfit. A harmadik társuk feladta magát.Deák Dániel: ilyen gyenge miniszterelnök-jelölt még a baloldalon sem volt soha a rendszerváltás óta
Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje bár jobboldali politikusként jeleníti meg magát, Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát és egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli a fontos társadalmi és politikai kérdésekben – erről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Nagy István: a családokat és az időseket segíti az élelmiszerárstoppal a kormány (Videó)
Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltett videoüzenetében jelentette ki, hogy a február elsején életbe lépő élelmiszerárstoppal különösen a gyermekes családoknak és az idős embereknek akar segítséget nyújtani a kormány.Országos figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat
Veszélyes lesz az időjárás vasárnap, figyelmeztetést adtak ki az egész ország területére. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában öt és tíz fok között alakul.Hétfőn kezdődik a választási értesítők kézbesítése
Hétfőn kezdik kézbesíteni a Magyarországon élő hétmillió-nyolcszázezer választópolgárnak az országgyűlési választásról és népszavazásról szóló értesítőt.Tíz éve szabadult a börtönből a viszkis rabló
Éppen tíz éve, hogy kiszabadult a börtönből a bűnügyi történelembe Viszkis rablóként bevonuló Ambrus Attila, akiről könyveket írtak és még filmet is készítettek. Ambrus már rég maga mögött hagyta a múltat, családot alapított és keramikusként dolgozik. A Mandinernek mesélt arról, mi kell ahhoz, hogy valaki felálljon a börtön után, arról, hogy miért nem lett hokiedző, és hogy mennyire fogadta el a szakma. Azt is megtudhattuk tőle, hogy eszébe jutnak-e még a rablások, illetve hogy mitől tart a legjobban. Az interjú itt elolvasható.Döntött az olasz parlament: Sergio Mattarella duplázik államfőként, marad a Draghi-kormány
A hétfőn kezdődött olasz elnökválasztás nyolcadik fordulójában a római parlament a szükséges 505 szavazatot túllépve, 759 vokssal az eddigi államfőt, Sergio Mattarellát választotta meg ismét köztársasági elnöknek.Márki-Zay romaügyi kabinetvezetője idegállapotba került – "Megvárlak, amíg kijössz, aztán agyon rugdallak b... meg"
Bohár Dániel kollegánk egy tanulságos videót töltött fel, amelyen Lakatos Béla – erősen kikelve magából – randalírozik. Lakatos Márki-Zay romaügyi kabinetvezetője, Ács volt polgármestere. Nem ajánljuk senkinek, hogy amikor a kabinetvezető úr felhevült állapotban van, valaki ellentmondjon neki.Ajánljuk még

























