Pesti Srácok

Két hónap után bedobta a törölközőt a legújabb osztrák kancellár

PPestiSrácok.hu Világugar 2021 december 2.
Csütörtökön bejelentette lemondását Alexander Schallenberg osztrák kancellár, aki alig két hónapja, október 11-én lépett hivatalba, Sebastian Kurz lemondása után. Schallenberg lemondását azzal indokolta, hogy úgy véli, a kancellári posztot olyan embernek kellene betöltenie, aki egyben a legerősebb kormánypártnak, az Osztrák Néppártnak (ÖVP) is az elnöke – írja az Index.

Megkötözték azt a megvadult utast, aki ki akarta nyitni a repülőgép ajtaját (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 2.
Megvadult férfi keltett pánikot a spanyolországi Sevillából Budapestre tartó repülőjáraton a napokban. A furcsán viselkedő utas megpróbálta kinyitni a repülőgép egyik ajtaját menet közben, a levegőben. Az agresszív férfit végül az üléshez kötözték, majd landolás után átadták a rendőrségnek a Liszt Ferenc repülőtéren – derül ki a femcafe.hu cikkéből.

Hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja is felmerülhet a Városháza-ügyben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 2.
Hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja is felmerülhet az Anonymus által kiszivárogtatott hangfelvételek alapján – tudta meg portálunk. Mint ismert, az ismeretlen álarcos alak olyan hanganyagot hozott nyilvánosságra, amely szerint Bajnai Gordon emberei dolgoznak Karácsony Gergely mellett, és az ő feladatuk az, hogy elintézzék, a többi főpolgármester-helyettes nehogy „beletúrjon” bizonyos ügyekbe. Kiderült az is, hogy a városháza eladásának tervén túl Berki Zsolt az egyik főpolgármester-helyettessel, a volt baloldali miniszterelnök Bajnai Gordon emberével, Kiss Ambrussal jutaléki rendszert működtet, és Gansperger Gyula fizetett is nekik valamilyen ügylet keretében. A sajtó által közölt információk alapján tett bejelentést Tényi István, mivel úgy véli, hogy mindez bűncselekmény gyanúját veti fel. Ez alapján a rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja miatt.

A Fidesz EP-képviselői továbbra is harcolni fognak a "jogállamiságinak" maszkírozott zsarolás ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 2.
Továbbra is mindent megteszünk a "jogállamiságinak" maszkírozott zsarolás ellen; az úgynevezett költségvetési kondicionalitási rendelet nyilvánvaló célja, hogy lehetőséget teremtsen az Európai Bizottság számára, hogy megvonja a költségvetési forrásokat azon tagállamoktól, amelyek nem felelnek meg az elfogult ideológiai elvárásaiknak – közölte az MTI-hez eljuttatott csütörtöki sajtóközleményében a Fidesz európai parlamenti delegációja.

Varga Mihály: idén 430 millió dollárnyi adósságot előtörlesztett Magyarország

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 2.
Idén 430 millió dollárnyi adósságot előtörlesztett Magyarország – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában, csütörtökön. Kiemelte: ezzel csaknem tíz milliárd forintos megtakarítást ért el az ország, javult az államadósság futamideje és erősödött Magyarország pénzügyi stabilitása. Varga Mihály elmondta: a lépéssel rövid futamidejű devizakötvényeket vásároltak vissza, kedvezőbb kamatozású, hosszú futamidejű forrásra cserélve azokat.

Budai Gyula feljelentést tett a kelenföldi városközpont ügyében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 2.
Most már jól látható az a jutalékos rendszerrel működő hálózat, amely a fővárosi ingatlanokat igyekszik értékesíteni – jelentette ki Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő Kelenföldön tartott sajtótájékoztatóján. Szerinte Újbudán is e hálózat tagjai bukkannak fel, ugyanis a kerület DK-s vezetése és a főváros pályázat útján értékesíteni akarja a Kelenföld-városközpontban álló szolgáltatóházat.

Lázár János: a Continental visszafizeti a munkahelymegtartó támogatások egy részét

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 2.
A makói gumigyár előre menekült, ahelyett, hogy teljesítette volna, amit vállalt; inkább visszafizeti a munkahelymegtartó támogatások egy részét, csak szabadon kirúghassa az embereket – közölte közösségi oldalán csütörtökön Lázár János. A térség fideszes országgyűlési képviselője azt írta: Magyarország kormányától azt a tájékoztatást kapta, hogy a Continental makói gyára – hivatalosan a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. – kezdeményezte az állammal kötött szerződés felmondását, mert nem tudja, nem akarja megtartani az érintett munkahelyeket.

Újabb rangos elismerést kap Karikó Katalin

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 2.
Élettudományok kategóriában Karikó Katalin kapja kutatótársával, Drew Weissmannal megosztva a 2022-es Benjamin Franklin-érmet – jelentette be a philadelphiai Franklin Intézet. Az intézmény honlapján olvasható méltatás szerint a két szakember munkája lehetővé teszi az mRNS biztonságos, hatékony és életmentő vakcinaplatformként történő használatát a fertőző betegségek, köztük a Covid-19 megelőzésére.

Milliárdos költségvetési csalással bukott le több mint tíz őrző-védő cég vezetője

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 2.
Tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás; a gyanú szerint a vállalkozások több mint 2 milliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője. A gyanúsítottak a számlákkal trükköztek, céghálót hoztak létre annak érdekében, hogy ne kelljen a munkavállalók után a közterheket befizetni.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.