Pesti Srácok

Szijjártó: a magyar gazdaság teljesítménye másfél év alatt elérte a járvány előtti szintet

PPestiSrácok.hu Eco 2021 november 25.
Magyarországnak a 2008-as gazdasági világválság után öt évre volt szüksége a növekedési pálya ismételt eléréséhez, ezzel szemben most másfél évvel a koronavírus megjelenését követően sikerült elérni a járvány előtti szintet – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint.

Pár éve Jakab kabinetfőnöke még a családok egysége mellett kampányolt

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 25.
Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel mostanság egyre gyakrabban töltenek együtt munkaéjszakákat egy Csóka utcai lakásban, néhány éve még a Jobbik Ifjúsági Tagozata család- és gyermekvállalási kampányának egyik arca volt. Egy 2015-ös, "Anyaság, Boldogság, Öröm" felirattal ellátott Jobbik IT-s plakáton is helyet kapott; az akkor 24 éves nő a második gyermekét várta. A Barikádban és az Alfahíren megjelent pocakos képen az akkor hét hónapos kislányával pózolt a fiatal édesanya, és büszkén beszélt példaértékű családjáról. Határozott véleményét is kifejtette arról, hogy egy gyermeknek szerinte anyára és apára van szüksége, amit semmilyen pénzzel, vagyonnal nem lehet pótolni. Ki gondolta volna, hogy 2021-re a Jobbik-pártelnök kabinetfőnökeként gyermekeitől távol tölt majd hosszú éjszakákat a főnökével, akit közben valahol hozzá hasonlóan három gyermek vár haza.

Márki-Zaynak szúrja a szemét, hogy Gattyán György is bejelentkezett a választásokra

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 25.
Lapunk is beszámolt arról, hogy a milliárdos Gattyán György is bejelentkezett a 2022-es országgyűlési választásra. Az RTL ezzel kapcsolatban megkérdezte a baloldal jelöltjét is, aki szerint ennek hátterében is a Fidesz áll, és ezzel akarják megosztani a szavazókat, azonban meglehetősen furcsa logikával kikövetkeztette, hogy Gattyán kezdeményezése a kormánypártot gyengíti majd.

A család fontosságáról szóló kötetet mutattak be a Várkert Bazárban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 25.
Ötven ember – köztük író, költő, humorista, pap, sportoló, tudós, gazdasági- és közéleti szereplő – családról szóló írásait tartalmazó kötetet mutattak szerdán a Várkert Bazárban. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, az Ami a miénk című kötet szerkesztője szerint a közös nevező az írásokban a hit és a kegyelem.

Energiaválság Nyugaton – Tartható klímacélok és energiabiztonság Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 25.
Súlyos energiaválság Nyugat-Európában címmel jelentetett meg elemzést a XXI. Század Intézet, amelyben arra keresik a választ, milyen elhibázott energiapolitikai lépések vezettek a nyugat-európai rezsiválsághoz. A tanulmány szerint míg az EU „zöldadó” címén az elhibázott energiapolitikai lépéseit a szennyező cégekkel szemben a lakossággal akarja megfizettetni, addig a magyarországi példa ugyanakkor arra világít rá: teljesíthetőek a klímacélok úgy is, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar lakosság az uniós árak töredékéért juthat elegendő gázhoz, vagy villamosenergiához.

Koronavírus – Több mint tizenkétezer új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 25.
A koronavírussal foglalkozó kormányzati portál csütörtöki közleménye szerint az elmúlt huszonnégy órában elhunyt 185, többségében idős krónikus beteg, és újabb 12 165 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon. Eddig 6 072 192 embert oltottak be, közülük 5 816 050-en a második, 2 153 117-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 1 057 017-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 33 704 ember, a gyógyultak száma 857 451-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 165 862. Kórházban 6858 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 680-an szorulnak lélegeztetőgépre. Hatósági házi karanténban 64 002-en vannak, a mintavételek száma 8 249 524.

Elfogtak a rendőrök egy pedofilt, a bíróság hazaengedte

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 25.
A rendőrség kezdeményezésére indítványozta az ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, akit a ceglédi nyomozók kislányokról készült videók és fotók küldözgetésével gyanúsítanak. Az ötvenkilenc éves férfi egy tizenkét éves lány profilja mögé rejtőzött a közösségi portálokon. A bíróság egyelőre nem látta indokoltnak a férfi letartóztatását, ezért bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Tállai: saját jövőjükről voksolnak a családok 2022-ben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 25.
A családok a saját jövőjükről szavaznak 2022-ben: míg a kormány jelenleg a támogatások különféle formáival segíti a saját ingatlanra vágyó családok dolgát, ez a helyzet azonnal megváltozik, ha a baloldal kerül hatalomra – jelentette ki Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban, amelyet a Magyar Nemzet ismertetett csütörtöki számában.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.