Tragikus balesetben elhunyt Tényi István filmrendező
Tragikus balesetben elhunyt Tényi István Balázs Béla-díjas filmrendező – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége hétfőn az MTI-vel. Az alkotó, aki péntek éjjel halt meg egy Margit körúti lakástűzben, 73 éves volt. Tényi István 1948. január 29-én született Nyergesújfalun. 1970-1971-ben a Thália Színház hangtechnikusa volt, 1971-től 1974-ig a Kőbányai Amatőrfilm Stúdió tagjaként dolgozott. 1979-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr-rendező szakán Fábri Zoltán és Illés György osztályában, mások mellett ifj. Jancsó Miklóssal, Xantus Jánossal és Sopsits Árpáddal együtt. A forint jövőjéről tart kerekasztal beszélgetést az MNB
Idén augusztus 1-jén ünnepeltük nemzeti fizetőeszközünk, a forint forgalomba kerülésének 75. évfordulóját, melyről az MNB egy eseménysorozattal emlékezik meg. Ennek egyik legkiemelendőbb programja a nemzeti fizetőeszközök jövőjéről, az előttünk álló évtizedek technológiai fejlődési lehetőségeiről szóló kerekasztal-beszélgetés, mely az MNB Youtube csatornáján élőben követhető. Ez sem jött össze Karácsonynak: "Gejgely" nem vétózhatja meg az atlétikai vb-t
„Mindenképpen el kell választani egymástól a politikai és a jogi valóságot” – ezt Lattmann Tamás nemzetközi jogász mondta az ATV híradójának azzal kapcsolatban, hogy (Karácsony Gejgely) a főváros főpolgármestere megvétózná az atlétikai világbajnokság megrendezését.
Hétfőn tárgyal Karácsony népszavazási kezdeményezéséről az NVB
A Nemzeti Választási Bizottság ma dönt a népszavazási kérdésekről, amelyeket Karácsony Gergely adott be. A főpolgármester pedig nem is lenne főpolgármester ha ezt nem tudatná az igen aktív Facebook-oldalán. Az esemény előzménye, hogy az NVB július 30-án ideiglenesen visszadobta a kérdéseket, az indoklásuk szerint azért, mert mivel magánszemély nyújtotta be a kérdéseket, nem volt elég egy hét a döntésre. Hollik: akik egyszer vörösek voltak, mindig azok maradnak
Az alkotmány legitimitása nem politikai kérdés, hanem tény – reagált Hollik István Karácsony Gergely kijelentésére, miszerint az alkotmány nem legitim. A Fidesz kommunikációs igazgatója posztjában elmondja, miközben jogállamiságról oktat mindenkit a baloldal, nyíltan vállalják az alkotmányos puccsot. Kétezer határsértő, több tucatnyi embercsempész - íme a múlt heti rendőrségi statisztika
Mintegy 693 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig, a múlt héten az ország területén 2033 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza. A Magyar Diplomáciai Akadémia első tanévének végzőseit köszöntötték
A Magyar Diplomáciai Akadémia első tanévének végzős hallgatóit köszöntötték a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) hétfőn. Pacsay-Tomassich Orsolya, a Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkár, a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke a diplomataképző program és a diplomáciai vezetőképző program tanévzáróján a végzett hallgatóknak okleveleket adott át.
Magyar részvétellel kezdődik NATO-hadgyakorlat Csehországban
NATO-hadgyakorlat kezdődik hétfőn Csehországban a szövetség nyolc tagállama légierejének részvételével. Az Ample Strike fedőnevű hadgyakorlaton a cseh légierőn kívül nyolc ország – Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Szlovákia – légiereje képviselteti magát. Március óta folyamatosan növekszik az egészségügyben dolgozók száma
Március elején a kormány javában megreformálta az egészségügyet: az új egészségügyi szolgálati jogviszonnyal együtt a radikális orvosi béremeléssel és a hálapénz kivezetéssel is sokat változott a hazai egészségügy. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Facebook-oldalán számolt be a jelentős változásokról. A baloldal pedig maradt a hangulatkeltő hazugságoknál. Ilyen az élet az Egyesült Királyságban a Brexit után
A 2030-ra vállalt 55 százalékos károsanyagkibocsátási cél elérésének módjáról még nagyon sok lesz a vita a tagállamok között. Az Egyesült Királyság ennek a vitának már nem részese. A Kossuth Rádió Európai idő című műsorának Richard Shakletont az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének helyettes vezetője volt a vendége. Koronavírus – Csaknem háromszázezren kapták meg a harmadik oltást
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírusnak hazánkban, így az elhunytak száma változatlanul 30 057 fő – írja a koronavírus.gov..hu. Az elmúlt három napban 521 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 227 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A mai napon megkezdődik az iskolai oltási akció, amelyre előzetesen 48 ezer diákot regisztráltak a szüleik. Kitüntetést kapott Novák Katalin Rómában
Rómában, a katolikus törvényhozók idei, több napos tanácskozása alkalmából Szent Mórus Tamás-díjjal ismerték el Novák Katalin munkájának eredményességét, amellyel a családok megerősítését és a házasságok népszerűsítését szolgálja hazánkban – tájékoztatta a miniszter sajtóosztálya az MTI-t. Novák Katalin a Facebook-oldalán köszönte meg a díjat. Ötszörösen körözött bűnözőt fogtak el a XIII. kerületben
Ötszörös körözöttet fogtak el a XIII. kerületi rendőrök, miközben egy újabb bűncselekményen is rajta kapták – írta honlapján a rendőrség. A rendőrök augusztus 26-án, csütörtökön délután igazoltattak egy autóst az V. kerületi Sörház utcában, ekkor derült ki, hogy a férfi ellen három bíróság is körözést adott ki. Szijjártó: megállapodás született a Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlás részleteiről
Megállapodás született az Oroszországtól való újabb hosszú távú gázvásárlási megállapodás minden részletéről - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hétfőn Szentpéterváron megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom igazgatótanácsának elnökével. Rakétákat lőttek ki a kabuli reptérre – Frissítés: Az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet
Ismeretlen támadók rakétákat lőttek ki Kabul repülőterére hétfőn, károkról vagy áldozatokról egyelőre nem tudni – jelentette a Tolo News helyi hírcsatorna. A CNN amerikai hírtelevízió amerikai kormánytisztviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy legalább öt rakétát lőttek ki a légikikötőre. Újabb bombázás Kabulban, az afgán válság Európát is megroppanthatja
Újabb bombázás rázta meg Kabult, sajtóinformációk szerint vasárnap délután és hétfőn is robbantottak az afganisztáni fővárosban. Az amerikai haderő dróntámadást indított, ennek több halálos áldozata - köztük gyermekek - is van. A török külügyminiszter közben jelezte: az Afganisztánból kiinduló migráció válságos, nemcsak a térség országait, hanem Európát is sújtani fogja. Annak ellenére, hogy az amerikai hírszerzés és különböző szolgálatok hónapok óta figyelmeztették a várható afganisztáni összeomlásra, az amerikai elnök nem tett semmit ennek elkerülése érdekében. Minden jel arra utal, hogy Biden szellemi képességei nem teszik lehetővé azt, hogy a világ egyik vezető hatalmát kormányozza, ezért már egyre többen az elnök lemondását követelik. Izgalmas évadnyitó epizóddal jelentkezett A Riporter a Tranzitról
Évtizedes múltra tekint vissza a Tranzit – Gondolatexpo. A tihanyi konferencián a látogatók számtalan rendezvényen, politikai vitán és közéleti beszélgetésen vehettek részt, sőt, még a PestiTV csapatával is találkozhattak. Megkezdődött a diákok tömeges oltása
Ma reggel kezdődik a diákok tömeges oltása. Péntekig csaknem ötvenezerrel emelkedhet meg azoknak a száma, akik megkapják az első oltást, így számuk elérheti az 5,8 milliót. Az iskolások oltása egy fontos lépés lehet a negyedik hullám elleni küzdelemben. A külföldi példák alapján az látszik, hogy ezekben a hetekben az új fertőzöttek 80-90 százaléka azok közül kerül ki, akik nem hajlandóak beoltatni magukat.