Ferenc pápa imára szólította fel a keresztényeket Afganisztánért
Kötelezettségvállalást szorgalmazott az Afganisztánban szenvedők segítése érdekében Ferenc pápa, aki a keresztényeket arra kérte, imával és böjtöléssel is kérjék Istent, hogy vigyen békét és együttélést Afganisztánba. A Szent Péter térre néző ablakból vasárnap elmondott beszédében az egyházfő hangsúlyozta, hogy nagy aggodalommal követi az afganisztáni helyzetet. A paralimpikonok ellen uszít Dobrev egy újabb álhírrel
Dobrev Klára ezúttal a paralimpikonokról kitalált hazugsággal hergelte követőit, amikor néhány napja azzal vádolta a kormányt egy Facebook-bejegyzésben, hogy a 2012-es londoni olimpiai játékok előtt az Orbán-kormány csökkentette a paralimpiai jutalmakat. Az igazság ezzel szemben az, hogy a baloldali kormányok idején egy paralimpiai aranyérem húszmillió forintot ért a baloldalnak, míg 2012-ben az Orbán-kormány már huszonhárommillióval díjazta a paralimpiai győzelmet, tehát Dobrev állításával ellentétben növekedett a paralimpikonok díjazása. Megint nincs hova tenni az Olaszországba átcsónakázó migránsokat
Mintegy félszáz, migránsokkal teli csónak érkezett augusztus utolsó hétvégéjén Lampedusa szigetére; a háromszorosan túlzsúfolt táborban szállásolták el őket. A többségében békés, háború által nem sújtott országokból érkezőket már az ügyben vizsgálódó olasz ügyész szerint is szervezetten vándoroltatják be Európába. A hatóságok a tábor zsúfoltsága miatt egészségügyi és biztonsági veszélytől tartanak, miközben a koronavírus miatt a migránsok számára felállított karanténhajók fenntartása további durva költségeket jelent.
Varga Mihály: a Corvinus Egyetemen nemzetközileg elismert tudást szerezhetnek a hallgatók
A Budapesti Corvinus Egyetemen folyó kiemelkedő oktatási és kutató munka kiváló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy az itt tanulók nemzetközileg elismert, piacképes tudást szerezhessenek – mondta a pénzügyminiszter a felsőoktatási intézmény tanévnyitó ünnepségén, vasárnap, Budapesten. Bidenék üzenete a transznemű gyerekeknek: köpjétek be szüleiteket, tanáraitokat
Ismét LMBTQ-propagandával tömik az iskolába visszatérő fiatalok fejét. Most egy videóban beszélnék rá a gyerekeket, hogy „nyugodtan pereljék be szüleiket, ha ők nem képesek elfogadni újdonsült szexuális irányultságukat”. A GDP-ről, a beruházásokról és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a KSH-tól a jövő héten
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a bruttó hazai termék (GDP) és a beruházások második negyedévi, valamint a kiskereskedelem júliusi mutatói. Novák Katalint Szent Mórus Tamás-díjjal tüntették ki Rómában
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert Szent Mórus Tamás-díjjal tüntették ki Rómában – tájékoztatta a miniszter sajtóosztálya vasárnap az MTI-t.
Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
„Most éppen Tóth Gabi a kiszemelt áldozat, aki nem mellesleg, véleményem szerint, az egyik legszebb hangú magyar énekesnő, és persze az egyik legmegosztóbb egyéniség is. De éppen ettől az, aki, éppen ettől más. Különleges.” Nem bírják a terhelést a brüsszeli kórházak
Meredeken emelkedik Belgiumban a koronavírus okozta szövődményekben elhunytak és a súlyos tünetekben szenvedők száma. Az intenzív osztályok telítettsége miatt a brüsszeli kórházak hétfőtől más régiók egészségügyi intézményeibe szállíthatják át a koronavírussal fertőzött betegeket. Újabb merénylet a kabuli repülőtérnél
Rakétatámadást követtek el ismeretlenek vasárnap délután a kabuli repülőtér mellett. A közösségi médiában terjedő beszámolók szerint a reptértől néhány kilométerre következett be a robbanás. Sérültekről, illetve halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett hír. A Dunába csúszott egy rendőrök által üldözött autó
Lopott autót üldöztek a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság emberei. Az autótolvaj azonban menekülés közben elvesztette az uralmat a jármű felett és a Dunába csúszott. Újraindult a magyar kézifegyver-fejlesztés
A Magyar Honvédség újabb fejlesztési projektjéről számolt be Maróth Gáspár a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón. A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos szerint a külföldi fegyvergyártók magyarországi beruházásai mellett a hazai cégek is lehetőséget kapnak a hadászati fejlesztésekben, példaként pedig kiemelte a magyar kézifegyvergyártás újraindítását. Ízekre szedte Jakab Péter szegénylegény-figuráját a népszerű humorista, Somogyi András (Videó!)
A karakterparódiáiról ismert humorista, Somogyi András ezúttal Jakab Péternek mutatott görbe tükröt. A Showder Klubbal berobbant Somogyi tökéletes érzékkel mutatott rá a Jakab-jelenség olcsó, klisés valóságára, tudniillik a Jobbik nevű baloldali párt görcsösen próbálja egyben tartani a Jakabnak tákolt kétfilléres színpadi karaktert, a jakabság összetevői pedig szépen visszaköszönnek a humorista videójából. Kövér László: a kisebbségi sors Európa többségi nemzeteit is fenyegeti
Kövér László a marosvásárhelyi vártemplomban, a Vásárhelyi forgatag kulturális fesztivál nevű rendezvény fővédnökeként tartott beszédében szólt a kisebbségi sorsról és Európa jövőjéről. Az Országgyűlés elnöke szerint a kisebbségi sors immár nemcsak az európai nemzeti kisebbségeket, hanem az európai többségi nemzeteket is fenyegeti. Babiš: csak Orbán Viktor védte meg a schengeni határokat
Andrej Babiš cseh miniszterelnök a Pravo című lapnak adott interjújában fejtette ki véleményét a közelgő új migrációs válságról. A kormányfő amellett, hogy bírálta a schengeni rendszert, kitért arra is, hogy az európai vezetők közül egyedül Orbán Viktor volt képes kezelni a 2015-ös bevándorlási krízist. Egy kaliforniai tanárnő arra kötelezte diákjait, hogy esküdjenek fel az LMBTQ-zászlóra
Az Egyesült Államokban régi hagyománya van a nemzeti zászlóra tett iskolai eskünek, hazafias kötelessége volt ez minden kisiskolásnak és gimnazistának – eddig. A nemzeti gondolkodás helyét az USA-ban ugyanis már teljesen átvette a genderpropaganda, a csillagos-sávos lobogó pedig a múlté. Erről tanúskodik annak a kaliforniai iskolának az esete, ahol a gyerekeknek már a szivárványos zászlóra kellett esküt tenniük. Oltásellenesek tízezrei tartottak újabb hisztitüntit Franciaországban
Ismét tízezrek tiltakoztak szombaton Franciaország-szerte a koronavírus-járvány miatt bevezetett védettségi igazolás használata ellen. A védettségi igazolás bevezetésével párhuzamosan az oltási hajlandóság is erősödött a francia társadalomban: eddig a teljes lakosság 74 százaléka, a felnőttek 86 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, a teljes lakosság 64 százaléka, a felnőttek 77 százaléka pedig már mindkét dózist. Nem volt bekötve a 10 éves kislány – Újabb szomorú részletek az M7-esen történt szombati balesetről
Nem volt bekötve, ezért kirepült az autóból az a 10 éves kislány, aki életét vesztette az M7-esen történt szombati balesetben – tudta meg a Bors.hu.