Matolcsy György számba vette a gazdaságpolitika elmaradt eredményeit
Magyarország elérhette volna az 1936-os, az európai átlaghoz viszonyított fejlettségi csúcsát a 2010 utáni gazdaságpolitikával – írta Matolcsy György a magyarnemzet.hu-n hétfőn megjelent írásában, amelyben a jegybankelnök saját bevallása szerint az elmaradt eredményeket összegezte és számszerűsítette. Varga Judit: Magyarországot és az európai határokat meg fogjuk védeni
A kontinens érdekeit is szem előtt kell tartanunk, hiszen nem segíthetünk úgy, hogy a problémát európai területre hozzuk – mondta Varga Judit az afganisztáni események kapcsán egy portugál lapnak adott interjújában. Az afganisztáni eseményeket követve újra az európai napirendre került a migráció témaköre, ezért is fejtettem ki hazánk ezzel kapcsolatos álláspontját a portugál Expresso hetilapnak – írta hétfőn délután a közösségi oldalán Varga Judit. Tizenkét hónapos versenysorozatot hirdetett a jegybank
Idén ünnepeljük nemzeti fizetőeszközünk bevezetésének 75. évfordulóját, mely alkalomból az MNB Forint75 címmel egész augusztusban ünnepi programsorozatot tart. Ez alkalommal ünnepélyes keretek között jutalmazta az évforduló alkalmából meghirdetett kreatív pályázat győzteseit és egyúttal egy 12 hónapon át tartó versenysorozatot is hirdetett Forint Hősök Tere címmel.
Varga Judit beszámolt, milyen újítások történtek a Miskolci Egyetemen
A Facebookon a követőinek is beszámolt Varga Judit arról, hogy az egyetemi modellváltás utáni időszakban mi minden történt a Miskolci Egyetemen. Az igazságügyminiszter, aki a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumi elnöke, az írta: az elmúlt időszakban bebizonyítottuk, hogy az egyetemi modellváltás olyan megújulást hoz, amely a hallgatók előtt álló lehetőségek bővülését és az intézmény versenyképességének növelését egyaránt szolgálja. Fidesz: Karácsony már nem is próbál úgy tenni, mintha dolgozna Budapestért
Karácsony Gergely már nem is próbál úgy tenni, mintha dolgozna Budapestért – írta a Fidesz Budapest hétfői Facebook-bejegyzésében. A poszt a főpolgármester ma reggeli videójára utal, amelyben a hosszú hétvégét követő hétfő reggel fél 10-kor arról beszél, hogy a baloldali előválasztási bohózat keretében ezentúl minden délelőtt bejelentkezik majd hírt adni az aktuális eseményekről. Afganisztán már húsz éve a nyugati szerepvállalás kudarca
Ezeknek a heteknek az egyik legkomolyabb geopolitikai és külpolitikai kihívása az afganisztáni helyzet kezelése. A Kossuth Rádió Európai idő című műsorának Marsai Viktor a Migránskutató Intézet kutató igazgatója volt a vendége. A magyar és a horvát határvédelem megerősítése miatt megváltozott az afgán menekültek útvonala, és már a megengedőbb Románián keresztül próbálnak bejutni Európa területére. Megfenyegették a tálibok az Egyesült Államokat
Az Egyesült Államok és szövetségesei következményekkel néznek szembe, ha késleltetik az augusztus 31-re tervezett távozásukat Afganisztánból – figyelmeztetett hétfőn a tálibok egyik szóvivője. Szohail Sahín a Sky News brit hírtévének nyilatkozva kifejtette: Ha az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság több időt kér a kimenekítések folytatásához, a válasz nem. Különben következményekkel kell számolniuk – tette hozzá.
Látogatást tett a WHO főigazgatója az Országos Onkológiai Intézetben
Látogatást tett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára társaságában az Országos Onkológiai Intézetben hétfőn. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz újságírók előtt arról beszélt, hogy reményei szerint a látogatása egy hosszú távú együttműködés kezdetét jelenti. Elismerését fejezte ki az intézet munkáját illetően, úgy vélte, annak működése sok ország számára példaként szolgálhat, és kiemelte az ott végzett tevékenység hatását a halálozási rátára. Ingatlan.com: emelkedtek az albérleti díjak
A nyári albérletszezon élénkülést hozott az országos és a fővárosi albérletpiacon – derül ki az ingatlan.com hétfőn kiadott összefoglalójából, amely a KSH-ingatlan.com lakbérindexének júliusi eredményei mellett ismerteti a kínálati piacra augusztus közepén jellemző árakat. Negyvenezer óvodakezdést segítő csomaggal támogatja a legszegényebb családok gyermekeit a kormány
Negyvenezer óvodakezdést segítő csomaggal támogatja a háromszáz legszegényebb magyar település családjainak gyermekeit nyolcszázmillió forint értékben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben – jelentette be Kásler Miklós tárcavezető hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A miniszter közölte: a csomagokat két alkalommal, szeptemberben és novemberben vehetik át a családok. Azok a többi között óvodai nevelést elősegítő eszközöket, továbbá általános használati tárgyakat, köztük higiéniai termékeket tartalmaznak. A tizenkét éven felüli regisztráltak 83 százalékát már beoltották korona ellen
A 12-17 éves korosztályból már a regisztráltak 83 százaléka megkapta a koronavírus elleni védőoltást – írta hétfőn a koronavirus.gov.hu. A kormányzati portálon felidézték: Magyarország az elsők között kezdte meg a 12 év felettiek oltását. A szülők június óta tudják regisztrálni gyermekeiket. Egyetértési nyilatkozatot tett a magyar kormány és a WHO
Egyetértési nyilatkozatot tett a magyar kormány és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a világméretű humanitárius válságokkal szembeni együttműködés és a válsághelyzeti orvosi ellátás előmozdításáról – tájékoztatta a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel. A memorandum célja az együttműködés jövőbeni megkönnyítése többek közt a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás és a fejlesztési együttműködés területén – áll a közleményben. Hangsúlyozták: a magyar kormány elkötelezett a humanitárius válságok enyhítése és a szükséget szenvedő emberek megsegítése mellett. Amit szabad a VI. kerületnek, nem szabad Lipótvárosnak: Karácsony így lopta el a Fidesz ötletét és adta tovább
Mióta Karácsony Gergely "vezeti" Budapestet, a fővárost inkább csak a káosz uralja és a rosszabbnál rosszabb ötleteket már csak az annál is bonyolultabb kivitelezés tetézi, ami szinte élhetetlenné teszi a várost. Az egyik főbb probléma a közlekedés, hiszen mint tudjuk, a baloldal célja hogy kiszorítsa az autókat Budapestről. Lipótváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter még 2020 novemberében nyújtott be egy javaslatot, amivel javában megkönnyítette volna a parkolás kérdését, ezt azonban Karácsony visszautasította, majd egy másik kerületet ajándékozott meg a lehetőséggel. Szijjártó: Magyarország lojális szövetségesként viselkedik az afganisztáni evakuálási műveletek során
Magyarország 110 százalékig lojális, megbízható partnerként viselkedik az afganisztáni evakuálási műveletek során, ezért ezt várja el szövetségeseitől is, ami azonban nem minden esetben valósul meg – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca közleménye szerint. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy előző éjszaka megérkezett Budapestre a mentőakcióban részt vevő első repülőgép, 173 emberrel a fedélzetén, akiknek egy jelentős részét amerikai és osztrák kérésre szállították el. Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-ai ünnep alkalmából Palkovics László
Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten a Pesti Vigadóban. A miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: Magyarország azért tekinthet vissza több mint egy évezredes múltra, mert mindig saját kezébe vette sorsát, és a bajban sem hagyta magát mások akaratának kiszolgáltatni. Ma is ez jelenti politikánk alapját – emelte ki. Kitért arra, hogy a magyar gazdaság példamutató eredménnyel került ki a válságból. Elhunyt a kórházban a múlt heti buszbaleset egyik súlyos sérültje
Szomorú hírről kell tájékoztassam önöket: Székesfehérvár polgárát, az egyik önkormányzati vállalat munkatársát, aki súlyosan megsérült a szabadbattyányi buszbalesetben, tegnap este elvesztettük egy hetes küzdelem után – tájékoztatott Facebook-oldalán Székesfehérvár polgármestere. Áder: a magyarok pontosan tudják, miért érzékeny seb a Krím bekebelezése
A magyarok tudatába mélyen beleégett mind a nagyhatalmi agresszió, mind pedig Trianon traumájának emléke, ezért mi pontosan tudjuk, hogy Ukrajna népe számára miért annyira érzékeny seb a Krím annexiója – jelentette ki Áder János köztársasági elnök hétfőn Kijevben, a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó csúcsértekezleten mondott beszédében. Szijjártó: csak az oltás véd meg minket a járványtól
Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentős része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk – jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca közleménye szerint. A külügyminiszter Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatóját fogadta Budapesten, majd sajtótájékoztatóján kiemelte: a járvány egyszerre támad egészségügyi, gazdasági és társadalmi fronton, és ha az ország nem lesz elég védett, akkor komoly károkat tud okozni mindhárom területen.