Az RTL Klub egykori hírigazgatója tagadja, hogy büntetőeljárás folyna ellene kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt
Kotroczó Róbert volt korábban az egyik legnagyobb magyarországi kereskedelmi televízió, az RTL Klub hírigazgatója, akit Ábrahám Róbert, egykori kollégánk összefüggésbe hozott az Odakint szörnyek járnak című sorozata megbotránkoztató ügyeivel. A szálak állítása szerint a volt tévéshez is elvezetnek, kábítószer-kereskedelem, ezzel összefüggő haláleset és orgiák is szóba kerültek. Kotroczó elmondta azonban, hogy nincs ellene semmilyen büntetőügy folyamatban és jogi lépéseket tervez az elhangzottak miatt.Nacsa Lőrinc felel innentől kezdve a nemzetpolitikáért
Sulyok Tamás köztársasági elnök november 15-ei hatállyal Nacsa Lőrincet, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselőjét nevezte ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának - tájékoztatta a Miniszterelnökség pénteken az MTI-t. Nacsa megtisztelve érzi magát és azt írta a Facebook oldalán, hogy: Kedves Árpád, kérlek segíts onnan fentről is!A Hegyvidéki Önkormányzat a balosok kifizetőhelye lett
A Kétfarkú Kutya Párt XII. kerületi polgármestere, Kovács Gergely előszeretettel alkalmaz olyan szakértőket és tanácsadókat, akik így vagy úgy, de a baloldalhoz kötődnek. Mindenkinek félmilliós havi fizetése van úgy, hogy erre a költségvetésben aligha van forrás. Lényeg, hogy a haverok is a dézsához közel kerülhettek.Mindössze négy párt mer indulni a Fidesz ellen a Potápi Árpád helyéért versengő időközi választáson
Október 17-én meghalt Potápi Árpád államtitkár, országgyűlési képviselő, aki méltán népszerű volt választókerületében, Dombóváron és környékén. A híresztelések szerint lánya veheti át a stafétát tőle. A ellenzékiek közül sokan viszont visszavonulót fújtak, a Tisza Párt, a Momentum és a Párbeszéd nem nyilatkozott arról, hogy lesz-e jelöltjük, a Jobbik a hatalmas kudarcuk után még a segebeket nyalogatja, az MSZP külön indul és a DK is. A Mi Hazánk és Vona Gábor Második Reformkor Pártja viszont úgy gondolja, van esélyük.Pikó András politikai okok miatt tenne utcára egy kisgyermekes családot
A baloldal egyik fele küzd a kilakoltatások ellen, a másik fele pedig maga a kilakoltató. Ez derül ki abból a történetből, amit a Magyar Nemzet tárt fel, ugyanis Pikó András, Józsefváros baloldali polgármestere egy korábbi önkormányzati cégnél dolgozó apukát és családját rakna utcára politikai indíttatásból. Kecskeméti László azonban nem hagyja magát, még a választáson is indult és most a testületben ül. Pikó válasza erre az volt, hogy méltatlansági eljárást kezdeményezett ellene. Ilyen az, amikor jóemberkednek a balosok, de csak azokkal, akik az ő nótájukat fújják.Átnevelő klinikára a liberálisokkal!
Titkolja az Európai Parlament, hogy rágalmazás miatt kérték ki másodszor is Magyar Péter mentelmi jogát
Magyar Péterrel csak a gond van az Európai Parlamentben. Már másodszor kérték ki a Tisza nevű párt EP-képviselőjének mentelmi jogát. Az EP illetékese szűkszavúan csak a kérelemről számolt be, részletekbe nem bocsátkozott. A kérelem ezúttal is a jogi bizottsághoz kerül, mint az az első esetében is történt. Az első kérelem a magyar legfőbb ügyésztől érkezett, aki lopási ügyben kérte Magyar mentelémi jogának a felfüggesztését. Most lapértesülés szerint rágalmazásról van szó, Magyart egy fideszes képviselő jelenthette fel.Orbán Viktor: Szerbia a legfontosabb ország a magyar biztonság szempontjából
A magyar biztonság szempontjából Szerbia a legfontosabb ország, ezért újabb magyar-szerb beruházásokat határoztak el a kőolajszállítás, a gázszállítás, a villamosvezeték-építés, a földgázkereskedelem és a földgáztárolás kérdésében, valamint megállapodtak a Röszke-Horgos hatérátkelőhely modernizálásáról is - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, Budapesten, a magyar-szerb stratégiai együttműködési tanács ülése után.Már a börtönig ér a Lakatos-ügy
Egy börtönben ülő férfit is meghallgattak a nyomozók a Lakatos-ügyben – értesült a Magyar Nemzet. A tanú vélhetően fontos információkkal rendelkezik az ismert stylistot is érintő botrányról. Lakatos Márkról egy korábban állami gondozott fiú állította azt, hogy évekkel ezelőtt „kiközvetítették“ a stylisthoz, aki a lakásán fajtalankodott vele. Az ügyben a rendőrség nyomoz, gyanúsítottat egyelőre még nem hallgattak ki.Tarr Zoltán, miután Magyar Péter agyhalottnak nevezte többek között őt is: "A csapat jó"
„A párt is egy emberi közösség, és az EP-képviselők is elvárnak tiszteletet, még Magyar Pétertől is” – értékelte az újabb kiszivárgott hangfelvételeket Nagy Attila Tibor politikai elemző.Agyhalottak vagytok, de nektek ezt nem kell tudnotok! – Reagáltak Magyar Péterék az újabb felvételre
Érdemben nem cáfolta a csütörtök reggel kiszivárgott hangfelvételek eredetiségét Magyar Péter, csupán „illegálisan megszerzettnek és manipuláltnak” titulálta azt. A Tisza vezetője tartalmában nem kommentálta, hogy valóban agyhalottnak, Soros-ügynöknek és tehetségtelennek nevezte-e saját kollégáit, és láthatóan nem örül annak, hogy ez nyilvánosságra került.Érzések és vélemények, na meg a tények– ismét "kutatott a baloldal", amiből az lett, hogy ha nem kéne választani, nyerne a Tisza
Egészen szürreális egyen címekkel jelentette be a baloldali sajtó, hogy ismét megelőzte a Tisza Párt a Fideszt. Csakhogy a cikkekre kattintva kiderül, valójában megint érzésekre és véleményekre tekint tudományos tényként a szakértő baloldal, az egyel tényszerűbb adatok pedig nem érdeklik őket. Már csak azért sem, mert abban az összehasonlításban már a kormánypártok állnak jobban.Kiderült mennyit tervez a kormány költeni jövőre az egészségügyre
A költségvetés 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy terén, így 3717 milliárd forint jut összességében a gyógyításra 2025-ben - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Magyar Gyermekorvosok Társasága orvosszakmai és tudományos kongresszusának megnyitóján, Debrecenben.A jó munkakörnyezet kulcsa, hogy meghallgassuk egymást, ne lehallgassuk – Hidvéghi Balázs elmondta, mi a különbség Magyar Péter és Orbán Viktor között
Amíg Magyar Péter lehallgatja a sarki fűszerest is, addig Orbán Viktor Donald Trumppal a tűzszüneten dolgozik. Van némi különbség!– írja közösségi oldalán Hidvéghi Balázs. Az államtitkár közösségi oldalán arról is írt, hogy magyar Péteréknél a főnök motivációs beszédei garantálják a jó munkakörnyezetet.Raskó azzal magyarázza, hogy idős emberek halálával számolt, hogy az idősek meghalnak, a Tiszának pedig ez jó
Mint ismert, Raskó György, a Tisza szakértője a Medián mérését kommentálva arról beszélt a „Tiszának kedvez, hogy az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan 100 ezres nagyságrendben kiesnek, mint szavazók, ugyanakkor 100 ezres nagyságrendben lépnek be fiatalok, mint első választók. Az idő tehát a Tiszának dolgozik.” Most Raskó Magyarázkodásba kezdett, melyben arról beszél, kiforgatták szavait, pedig ő csak arra gondolt, hogy ha az idősek meghalnak, akkor már nem fognak a Fideszre szavazni.Úgy tűnik álhírt terjesztett a brit The Times, Kijev ugyanis tagadja, hogy plutóniumbombát akarna készíteni
Az ukrán külügyminisztérium tagadta azt a médiában megjelent információt, miszerint Ukrajna saját atombombát készíthetne, amennyiben az Egyesült Államok lecsökkenti a katonai segítség mértékét – közölték vezető ukrán hírportálok Heorhij Tihij külügyi szóvivő X-en megjelent bejegyzésére hivatkozva."Én értem, hogy Soros-ügynök és nem tud magyarul" - mondja egy újabb hangfelvételen Magyar Péter a saját EP-képviselőjéről
Újabb felvételek kerültek a Blikkhez abból az anyagból, amelyet Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője készített a TISZA Párt elnökéről. A felvételen Magyar Péter a pártjuk európai parlamenti képviselőiről beszél, finoman fogalmazva sem baráti stílusban, többek között agyhalottnak, Soros ügynökeinek, tehetségtelennek nevezve őket.Ajánljuk még

























