A brandenburgi szavazóknak is bejött, hogy Scholz lezáratta a határokat, az AfD második, a CDU a futottak még kategóriába csúszott
A szociáldemokraták végeztek első helyen a vasárnap tartott brandenburgi tartományi választásokon, megelőzve az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali pártot a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) szerint. Így döntött Brandenburg
Megtartották a brandenburgi tartományi választást Németországban. Az idei ősz harmadik keletnémet tartományi voksolásán is az volt a kérdés, hogy a rendszerpárti vagy a rendszerkritikus erők győznek-e a választáson. Magyar politikai kütyühasználat: 2. rész – Imre Gyula a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Imre Gyula, a Fidelitas Digitális és Innovációs Kabinet vezetője volt. A magyar politikai kütyühasználatról szóló kétrészes műsorfolyamunk második adásában a politikusok közösségimédia használattal kapcsolatos szokásait vettük végig.
Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert
Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert, ez a harmadik vitára szóló meghívás, ahol a Tisza Párt elnöke leülhetne Orbán Balázzsal - hangzott el vasárnap az M1 aktuális csatorna hírműsorában. Ütemes apadásnak indult a Duna a folyó felső szakaszain
Ütemes apadásnak indult a Duna a folyó felső szakaszain, ahol már a helyreállítási munkálatokat készítik elő. Az árhullám Budapest alatt, Paks térségében tart - közölte vasárnap az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) sajtóosztálya. Közvetlenül egy koncert előtt vitték katonának a zenekar technikai stábját
A Hromadske című ukrán lap számolt be arról az esetről, hogy MUR zenekar komplett technikusi stábját elvitte a hadkiegészítő az ungvári koncertjük előtt egy nappal. Hol rontottuk el? – Vésey Kovács László a brutális árvizek okáról (videó)
Az emberek aktív emlékezete általában elég rövid, de annyira azért nem, hogy ne emlékeznének rá, alig két hete micsoda kínlódást okozott a kánikula és a szárazság. A gazdák pláne emlékeznek rá. Erre most ránk zúdul az irgalmatlan mennyiségű víz, és azon szűkölünk, „hova tegyük" a szűkre betonozott medrű folyóinkban, hogy nehogy óriási árvíz legyen belőle. Meg vagyunk szeppenve, mert érezzük, hogy két héten belül két ellentétes természeti erőnek lettünk kiszolgáltatva. Pedig van rá gyógyszer - írta a témában alaposan elmélyülő Vésey Kovács László a PestiSrácok.hu-n megjelent vezércikkében.
Bécs vezetése luxuslakásokba költöztetné a bevándorlók egy részét
Bécsben újabb botrány robbant ki, miután kiderült, hogy a város vezetése luxuslakásokba költöztetné a bevándorlók egy részét – számolt be az eXXpress osztrák hírportál. Megint lövöldözés volt az USA-ban – négyen meghaltak
Tüzet nyitottak az alabamai Birmingham egyik népszerű szórakozóhelyén szombat este. A lövöldözés során négyen életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek – számolt be a történtekről a CNN. Megunták a migránsokat a németek
Óriási mértékben csökkent az Angela Merkel korábbi német kancellár által követett migrációs politika, a németek többsége ma már nem ért egyet a határok megnyitásával – derült ki az Insa felméréséből, hívta fel rá a figyelmet a The European Conservative hírportál. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: szervezetten, nyugodtan zajlik az árvízi védekezés
Amíg bárkit bárhol fenyeget az árvíz, a Magyar Honvédség készen áll a segítségre, szervezetten, nyugodtan zajlik a munka - mondta a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára vasárnap reggel feltöltött videóban. Pankotai Lili nem akar megegyezni, továbbra is pereli a volt iskoláját
Úgy volt, hogy peren kívüli egyezséggel érhet véget a korábban a trágárságoktól hemzsegő slam poetry költeményeivel a közéletbe berobbanó Pankotai Lili volt iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium ellen indított személyiségi jogi pere, ez végül nem következett be – írja a Mandiner. A fegyelem és a figyelem marad, az ár lassan távozik – Megkezdődött az apadás Budapestnél is (videó)
Folytatódik az apadás, kedden hagyja el a legmagasabb vízszint az országot, a tetőzés jelenleg Dunaföldvár térségében tart. Orbán Viktor: kevesebb emberre lesz szükség a védekezésben
A védekezésben részt vevők száma most már folyamatosan csökken, szombaton 5344 hivatásos vett részt a védekezésben, vasárnap már csak 5025 főre lesz szükség - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs vasárnap reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Ébredeznek a kanadaiak – a gyerekekért, a LGBTQ ellen tüntettek Ottawában
A #1MillionMarchforChildren elnevezésű menetet pénteken szervezték meg szerte Kanadában. Az eseményt második éve tartják meg, és rengetegen vesznek rajta részt az egyes városokban, akik ellenzik a genderideológia terjedését az iskolákban, és szeretnék, ha a szülőknek megmaradna a joga arra, hogy tudják, mire oktatják gyerekeiket az osztálytermekben. Babisék pártjának sikerét hozta a regionális önkormányzati és a részleges szenátusi választás Csehországban
Az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom sikerét hozták a hét végi regionális önkormányzati, illetve részleges szenátusi választások Csehországban - derült ki a szombat este közzétett nem hivatalos eredményekből. Kijev szerint Oroszország atomlétesítmények elleni csapásokat tervez
Kijev szerint Oroszország azt tervezi, hogy a tél beállta előtt ukrajnai atomlétesítményekre mér rakétacsapásokat. Már tapasztalható a lassú apadás Mosonmagyaróvárnál, Komáromnál, Esztergomnál és Budapestnél
Már tapasztalható a lassú apadás Mosonmagyaróvárnál, Komáromnál, Esztergomnál, Budapestnél, azoknál a településeknél, ahol már túljutott az árhullám - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) közleményben.