Annyi volt a terrortámadás, hogy a németek egy hadseregnyi biztonságissal őriztetik az Oktoberfestet
Már egy sört sem ihatnak meg a németek nyugodtan, legalábbis ezt látszik igazolni, hogy a Müncheni Oktoberfestet kénytelenek voltak egy egész hadseregnyi biztonságissal őriztetni. Az elmúlt hónapokban annyi terrortámadás történt, hogy a sörfesztivál előtt a helyi polgármester kénytelen volt hosszan magyarázni, mennyire biztonságos lesz a rendezvény. Karácsony szerint jól vizsgázott a védekezésben
Budapest jól vizsgázott az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a főpolgármester szombaton Budapesten, az árvízvédelmi készültségről a Batthyány téren tartott sajtótájékoztatón. Megkezdődik a Mosoni–Duna apadása
Megnyitották a Mosoni-Duna torkolati művet szombat délután, így a Mosoni–Duna apadása is megkezdődik - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Facebook-oldalán.
A kormány tudatta: már többször is kihallgatta az Alkotmányvédelmi Hivatal a felrobbantott csipogóggkal összefüggésbe hozott magyar nőt
A magyar kormány szombaton bejelentette, a hírszerző szolgálatok többször is kihallgatták a BAC Consulting magyar származású vezérigazgatóját. Mint ismert, a céget azzal gyanúsították, hogy köze volt a Hezbollah tagjai által használt csipogók felrobbanásához. Tovább nőtt a Libanonra mért izraeli légicsapás halálos áldozatainak száma
Tovább nőtt a Bejrút déli külvárosára mért pénteki izraeli légicsapás halálos áldozatainak száma, a támadásban 31 ember, köztük három gyerek is életét vesztette - közölték szombaton a libanoni hatóságok. Az apadás folyamán végig extrém terhelés alatt állnak a gátak
Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton. Zelenszkij aláírta a védelmi kiadásokat megemelő törvényt
Az ukrán hadsereg több pénzt kap az orosz támadás elleni harcra a Volodimir Zelenszkij elnök által aláírt új törvény értelmében, amelyet korábban már elfogadott a parlament.
Szentkirályi Alexandra: a 444 buktatta le a formálódó Karácsony-Magyar Péter-Vitézy összefogást (VIDEÓ)
A 444 rántotta le a leplet a „városházi műveletről” – jelentette ki Szentkirályi Alexandra legújabb videójában. A Fidesz főpolgármester-jelöltje kiemelte, láthatóan a baloldalon a hatalomért és a pénzért bármire képesek. Távhős rezsicsökkentést tervez a Kormány
A kormány döntése révén 650 ezer háztartás pénzügyi terhei csökkenhetnek – írja a Portfolio egy új rendeletre hivatkozva, amely alacsonyabb árakat hozhat a lakosság számára. Új, négyezer kilométer hatótávolságú katonai drónt mutatott be Irán
Irán egy teheráni katonai díszszemlén bemutatta kamikaze drónjainak legújabb változatát, a négyezer kilométer hatótávolsággal rendelkező Sahid 136-B típust, amely az IRIB állami műsorszolgáltató jelentése szerint a világ egyik legfejlettebb drónja. Több nagy projekt állami többletfinanszírozásának csökkentéséről vagy felfüggesztéséről döntött a kormány
A Magyar Közlönyben megjelent mintegy 130 pontos felsorolás szerint a kabinet több nagy projekttől elvonja az állami többletforrásokat, leállítja vagy csökkenti a finanszírozásukat. A fejlettebb emberi minőséget képviselő demokrata szavazók harmada szerint az USA jobban járt volna, ha megölik Trumpot
A Post Millennial által közölt közvéleménykutatás szerint a demokrata szavazók több mint negyede gondolja úgy, hogy az ország jobban járt volna, ha Donald Trumpot meggyilkolják. Hamarosan tetőzik a Duna Budapestnél
Órákon belül tetőzhet Budapestnél a Duna, amelynek vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában. Nyolvan éve léptek a szovjet csapatok a trianoni Magyarország területére
A második világháborúban nyolcvan éve, 1944. szeptember 23-án lépett a trianoni határok közé szorított Magyarország területére a szovjet Vörös Hadsereg. Az akkor érvényes magyar határt azonban már egy hónappal korábban, 1944. augusztus 27-én átlépte a szovjet haderő, amikor elfoglalta a székelyföldi Sósmezőt. Orbán Viktor az Árvízinfón: még öt nehéz napot kell átvészelni (VIDEÓ)
Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón szombaton, Budapesten. Befejeződött az amerikai Tikos Szolgálat vizsgálata: kommunikációs hiányosságokra fogták a Trump elleni első merényletkísérletet
A hatóságok közötti kommunikációs hiányosságokat állapított meg az amerikai Titkos Szolgálat belső vizsgálata a Donald Trump elleni első merényletkísérlet idején, ami lassította a beavatkozást - erről számolt be a szervezet megbízott igazgatója pénteken. Elárulta a tárcavezető, hogyan vesz részt az árvízi mentésben a honvédség
Szeptember 19-én, csütörtökön 1936 katona dolgozott a gátakon, éjszaka három, nappal tizenhárom helyszínen – mondta el az Index és az ATV Konkrétan Rónai Egonnal című közös podcastjének legújabb adásában Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Azerbajdzsáni földgázkitermelésről kötött megállapodásokat a Mol
Azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött a Mol-csoport vegyesvállalati partnereivel - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.