Megerősödött a bevándorlásellenes párt Cipruson
A kormányzó konzervatívok kerültek ki győztesen a vasárnap tartott ciprusi választásokból, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük, és növelte támogatását a bevándorlásellenes, a Görögországban immár betiltott Arany Hajnal nevű jobboldali párttal kapcsolatban álló nacionalista párt is. Tizenkét év után véget érhet a Netanjahu-korszak Izraelben
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ország népének átverésével vádolta a Jobbra (Jamina) nevű jobboldali párt élén álló Naftali Bennetet vasárnap esti televíziós válaszbeszédében, amelyben Bennet azon állítását cáfolta, miszerint az ő irányításával nem jöhet létre jobboldali kormány. Huszonöten haltak meg alkoholmérgezésben Indiában
Legalább huszonöt ember meghalt, miután mérgező alkoholt fogyasztott India északi részén – közölte vasárnap a rendőrség. A rendőrség tíz embert vett őrizetbe, aki Uttar Pradesben, India legnépesebb államában alkoholt árusított. A haláleseteket okozó alkohol eredetét még nem tisztázták, de Indiában évente százak halnak meg feketén főzött, olcsó szesztől.
Trump: gyűlölik a saját hazájukat, akik most hatalmon vannak Amerikában (Videó!)
Gyűlölik a saját hazájukat, akik most hatalmon vannak Amerikában – ezt mondta Donald Trump volt elnök a Newsmax TV-nek adott exkluzív interjúban. A Hír TV nézői Donald Trump és Steve Cortes műsorvezető teljes beszélgetését láthatták a Globál című műsor rendhagyó adásában. Salvini az EU-n belüli jobboldali pártcsaládok szövetségének létrehozását szorgalmazza
Az Európai Unión belüli jobboldali pártcsaládok szövetségének létrehozását szorgalmazta vasárnap Matteo Salvini a portugáliai Cascaisban; szerinte ez a politikai erő hatékony alternatívája lehet a baloldalnak. Az olaszországi Liga főtitkára úgy véli, hogy e szövetséget az Identitás és Demokrácia – az ID, amelyhez a Liga is tartozik –, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint – Orbán Viktorral együtt – az Európai Néppárt alkotná. Szijjártó Péter hét országot látogat meg az öt napos keleti túrája során
Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy zsúfolt hét áll előtte. Mint fogalmazott, öt nap leforgása alatt hét országot fog meglátogatni, amely közel huszonkétezer kilométer távolságot, és harminckét és fél óra repülést fog felölelni. A tárcavezető ehhez egy külön térképes animációt is közzétett, amelyen a helyeket mutatja be, ahova repülni fog – számolt be a liner.hu. Hajtóvadászat indult Franciaországban egy volt katona ellen, aki rendőrökre lőtt
Hajtóvadászat indult vasárnap egy volt katona ellen a délnyugat-franciaországi Dordogne megyében, aki családon belüli erőszak miatt riasztott rendőrökre nyitott tüzet. Az alig ezerhétszáz lakosú Lardin-Saint-Lazare településen vasárnap délután a csendőrség elit alakulatának több mint háromszáz tagja és két helikopter kereste a felfegyverezett katonát. A gyanúsított harminc év körüli, elvált, három gyerek apja, 2011 és 2016 között szolgált a francia hadseregben.
Rusvai Miklós szerint még kétmillió beoltott kell a nyájimmunitás eléréséhez
A virológus szerint ha még körülbelül kétmillió ember felvenné az oltást, azzal a plusz egymillió fővel, akik átestek a fertőzésen, elérhetnénk a nyolcmillió védettet, ami elég lenne a nyájimmunitáshoz. A szakember a Blikknek adott interjújában arról is beszélt, hogy mindenféleképpen jobb, ha el vannak különítve az oltottak és a nem oltottak, legalábbis azokon a helyeken, ahol fokozott a fertőzésveszély. Ezt a megállapítását Rusvai azzal indokolta, hogy a nem oltott emberek sokkal több vírust termelnek, ha megfertőződnek. Átadták Közép-Európa első illatmúzeumát Pannonhalmán
Átadták az ország első illatmúzeumát a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében vasárnap; a kiállítás az ezeréves bencés szerzetesi gyógynövénykultúrába enged betekintést. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy akik az elmúlt több mint ezer évben Pannonhalmán éltek és tanítottak, azok minden időben ahhoz járultak hozzá, hogy az ország megmaradjon, hogy Magyarországon a kereszténység ne csupán kulturális értéktartalom legyen, hanem valós, hitbeli meggyőződés is álljon mögötte. Ismét Frölich Róbert az országos főrabbi
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) közgyűlése vasárnap megerősítette a rabbitestület korábbi döntését, hogy Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője az országos főrabbi – közölte a Mazsihisz vasárnap az MTI-vel. Frölich Róbert 2015 és 2018 között már volt országos főrabbi, megbízatásáról 2018. április 11-én mondott le. A pozíció azóta betöltetlen volt. A migránsok miatt mindennapossá váltak a rablások és az erőszak Ceutában
Rohamtempóban érkeztek a katonai szállítójárművek a tengerpartra a marokkói spanyol enklávéban, Ceutában. A katonák az inváziószerűen érkező migránsokat próbálták feltartóztatni, több-kevesebb sikerrel. Rövid idő alatt így is több mint nyolcezer illegális migráns jutott át a városba, annyian, amennyien korábban soha. Voltak, akik a határkerítést ostromolva jutottak be a spanyol területre – számolt be a Magyar Nemzet az M1 Unió 27 című műsorára hivatkozva. Izraelbe menekülnek a nyugat-európai zsidók az antiszemitizmus elől
Izraeli zászlót gyújtanak fel Münsterben, kövekkel dobálják a bonni zsinagógát – ez csupán két példa az utóbbi heteket jellemző zsidóellenes megmozdulásokból, amelyeket a zsidó államnak a Gázai övezet elleni rakétaháborúja váltott ki Németországban. Európa-szerte egyre több politikus aggódik a közel-keleti konfliktus importálódása, illetve az antiszemitizmus fokozatos térnyerése miatt, félelmük pedig nem alaptalan. A Magyar Nemzet egy szakértőt kérdezett meg arról, hogy miért választja egyre több zsidó inkább Izraelt Európa helyett. Újabb újságírót vettek őrizetbe Fehéroroszországban
Újabb újságírót vettek őrizetbe Fehéroroszországban, ezúttal a Hrodna.life hírportál főszerkesztőjét – közölte a Fehérorosz Újságírók Szövetsége. A szervezet közleménye szerint Aljakszej Sotát, a Hrodna.life főszerkesztőjét a háza közelében vették őrizetbe. Hiányos vagyonnyilatkozatot adott le Tüttő Kata bizalmasa
Nem sikerült megfelelően kitöltenie a vagyonnyilatkozatát Tüttő Kata főpolgármester-helyettes jogi tanácsadójának. Enyedi Krisztián eltitkolta keresetének egy részét, például a Budapesti Nagybani Piac felügyelőbizottsági tagságát is – írta meg az adatradar.hu-ra hivatkozva a Magyar Nemzet. Leváltották a MÚOSZ éléről Hargitai Miklóst
Leváltották a Magyar Újságírók Országos Szövetsége éléről azt a Hargitai Miklóst, aki nemcsak szemet hunyt a baloldali sajtó nemtelen támadásai felett, de még részt is vett benne: támadta és kigúnyolta Müller Cecília országos tiszti főorvost, és kitüntette a kereszténységet és a jobboldaliakat mocskoló Partizán stábját – számolt be a Magyar Nemzet. Fölényes győzelmet aratott a Győr a női kézilabda-BL bronzmérkőzésén
Az ötszörös győztes Győri Audi ETO KC bronzérmet nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 32–21-re legyőzte az orosz CSZKA Moszkva csapatát a harmadik helyért rendezett mérkőzésen, a Papp László Budapest Sportarénában zajló négyes döntő vasárnapi játéknapján. Gyopáros Alpár: a kistelepüléseken élők számíthatnak a kormányra (Videó!)
A kistelepüléseken élők számíthatnak a kormányra, amely továbbra is kiemelt figyelmet fordít a vidék fejlesztésére – mondta vasárnapi videoüzenetében a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban a vidékfejlesztés zászlóshajójának nevezte a Magyar Falu Programot. Tizenegymillió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le Fehérgyarmaton
Tizenegymillió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le Fehérgyarmaton egy gépkocsi-ellenőrzésnél – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján. Azt írták: pénteken a Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a járműben közel hatezer doboz magyar adó- és zárjegy nélküli, feltehetően árucsempészetből származó cigarettát találtak. A negyvenegy éves férfival szemben az eljárást az NAV folytatja.