Pesti Srácok

Érzékenyen érinthette a libsiket a BLM-szobor ledöntése, rögtön előhúzták a nácikártyát (videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 2.
Tegnap avatták fel Baranyi Krisztináék a fehérellenes Black Lives Matter mozgalomnak állított szobrot, azonban nagypéntekre már le is bontották. Az alkotás készítői korábban egyébként meglehetősen provokatív módon több interjúban is hangot adtak annak, hogy szinte várják, hogy megrongálják az emlékművet. A szobrot a Légió Hungária bontotta le, a mozgalom vezetőjét, Incze Bélát pedig a rendőrség előállította. Persze a zsaruknál is jóval informáltabbak a ballibebrális médiamunkások, a Telex ugyanis három elkövetőről ír, sőt, azt sem felejtették el hozzátenni, hogy az akciót a Légió Hungária neonáci, fehér fajvédő gittegylet tagjai hajtották végre.

Hollik: a Fidesz kampányt indít a baloldal oltásellenességével szemben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 2.
A Fidesz online kampányt indít annak érdekében, hogy meggyőzze az embereket, ne higgyenek az oltásellenes baloldalnak – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken. Hollik István úgy fogalmazott: a Fidesz a kampányában be akarja mutatni, mekkora felelőtlenség az, amit a baloldal csinál, hiszen az az oltásellenes politika, amit folytatnak, az emberéletekbe kerül.

Soros oltási terve előbbre helyezi a migránsokat és a bűnözőket, mint a rendes adófizetőket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 2.
Soros György is közzétette a koronavírus elleni oltási tervét, amelyben meglepő módon előkelő helyen szerepelnek a börtönben ülő bűnözők, a mindenféle kisebbséghez tartozók és a migránsok is. Az adófizetőkért, az idős betegekért, a kismamákért, a tanárokért, a nyugdíjas, veszélyeztetett korosztályért nem aggódnak már annyira – írja a Tűzfalcsoport.

Bognár Lajos: A hatósági munka mellett a támogatói szemlélet erősítésére van leginkább szükség (PS-interjú!)

PPestiSrácok.hu Eco 2021 április 2.
A pandémiás helyzet mindenkit nagy és részben új kihívások elé állít, legyen szó egyénről, szervezetről vagy hivatalról. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, milyen új feladatok várnak a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) munkatársaira, és hogyan egyeztetik azokat számos már meglévő tevékenységükkel. Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár portálunknak arról beszélt, hogyan hatott a járvány az ő területére.

Több áldozata is van a tajvani vonatbalesetnek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 2.
Alagútban siklott ki egy személyvonat pénteken Tajvanon. A vasúti rendőrség közleménye szerint legkevesebb 36 halottja és 61 sérültje van a balesetnek. Hetvenkét embert még nem sikerült kiszabadítani a vagonokból. A vonat Tajtung városába tartott, és a Hualiantól közvetlenül északra lévő alagútban siklott ki. A CNA tajvani állami hírügynökség szerint a szerencsétlenség azután következett be, hogy a vonat nekiütközött egy tehergépkocsinak. Egyes vagonok az alagút falának csapódtak.

További negyven nappal hosszabbította meg a veszélyhelyzetet Szlovákia

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 2.
Megszavazta a szlovák parlament csütörtök este a koronavírus-járvány miatt október elsején bevezetett veszélyhelyzet hatályának meghosszabbítását újabb negyven nappal. A jelen lévő 96 képviselő közül 78 szavazott igennel, 15-en ellenezték. A parlament ezzel jóváhagyta a kormány március 17-i döntését a veszélyhelyzet meghosszabbításáról március 20-tól újabb negyven napra. A tavaly októberben bevezetett veszélyhelyzetet negyedik alkalommal hosszabbították meg a járványügyi helyzetre hivatkozva.

A Momentum online szavazást akar az előválasztáson

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 2.
Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje Rónai Egon vendége volt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ahogy azt korábban megírtuk, a napokban hazugságvizsgálóra kötötték Fekete-Győr Andrást. Nekünk a momentumosokkal az is a feladatunk, hogy visszaadjuk a politikának a becsületét és a gerincét – válaszolt a politikus arra a kérdésre, hogy mégis mi szükség volt a hazugságvizsgálós akcióra. A Momentum online szavazást akar az előválasztáson.

Novák Katalin: meghatározó szereplőjévé vált a Fidesz az Európai Néppárton kívüli jobboldali térnek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 2.
Meghatározó szereplőjévé vált a Fidesz az Európai Néppárton (EPP) kívüli jobboldali térnek – hangsúlyozta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában. Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvinival, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel egyeztetett csütörtökön, Budapesten.

Nagyon fáj a néppártnak a jobboldal reneszánsza – Tusk a Twitteren hergel az új szövetség ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 1.
Donald Tusk jó előre felült a propagandavonatra, és már a találkozót lezáró sajtótájékoztató előtt támadta az Európai Néppárt lengyel elnöke a Twitteren a budapesti Orbán–Morawiecki–Salvini-konferenciát. Mint írta, a lengyel miniszterelnök Budapesten Orbánnal és Salvinivel épít Putyin-párti politikai blokkot. Ez pedig nem áprilisi tréfa – fogalmazott.

Franciaországban politikai és szakmai viták kereszttüzébe került a kormányzat járványkezelési stratégiája

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 1.
A francia nemzetgyűlésben a kormánytöbbség jóváhagyta csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére Emmanuel Macron államfő által előző este bejelentetett országos korlátozásokat, az ellenzék azonban bojkottálta a szavazást. A felsőházban is bojkottálta a szenátorok többsége a szavazást, de a jelenlévők elfogadták a szigorító intézkedéseket. A kormány számítása szerint a fertőződések tetőzése 7–10 nap múlva várható, az intenzív osztályokon április végén lesz a legtöbb beteg.

A román belügyminiszter burkoltan megfenyegethette a székelyföldi magyar prefektusokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 1.
Erdélyi magyar portálok értelmezése szerint burkoltan megfenyegette Lucian Bode belügyminiszter a csütörtöki online beiktatási ceremóniájuk során Kovászna és Hargita megye magyar nemzetiségű prefektusát. A szerdai kormányülésen kinevezett prefektusok és alprefektusok – köztük Szabó Zsolt, az USR-Plus szövetség által jelölt Hargita megyei prefektus és Ráduly István, az RMDSZ által jelölt Kovászna megyei prefektus – körkapcsolásos videokonferencia keretében tették le az esküt.
Ajánljuk még