Kísértenek az orosz kapcsolatok az Amerika-barátot alakító Jobbik vezetésében
Donyeckben és Szentpétervárott is jártam választási megfigyelőként – ismerte el közösségi oldalán Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese. Bár Gyöngyösi újabban már tagadni próbálja korábbi orosz kapcsolatait, annak idején külügyi szakpolitikusként a KGBéla néven ismertté vált Kovács Béla mellett komoly szerepe volt abban, hogy a Jobbik Oroszország érdekeit képviselte – mutatott rá az Origo. Erdoğan török elnök is megkapta a koronavírus elleni oltást (képek!)
Recep Tayyip Erdoğan török elnököt is beoltották a koronavírus elleni vakcinával, amelyet az elnök saját Twitter-oldalán jelentett be – erről írt az Index.hu. Szijjártó az üzbég befektetésekről: a magyar export tavaly több, mint harminc százalékkal nőtt, és bőven meghaladta a százmillió dollárt
Telefonon tárgyalt Sardor Umurzakov, üzbég befektetési és külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszterelnök-helyettes kollégájával Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán megosztott posztjában kifejti, hogy az elmúlt évek során számos alkalommal találkoztak, kifejezetten baráti kapcsolatot építettek fel, amely segít a két ország közti kapcsolat folyamatos fejlesztésében.
A rendszerváltás óta négyszer volt Magyarország fegyveres konfliktus közelében – Maróth Gáspár a Bögre klubban
Nem volt olyan régen 1989 decembere, amikor Nicolae Ceaușescu román diktátor nyíltan Magyarország megtámadására készült – vetette fel a beszélgetés elején Ferkó Dániel vendégének, Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosnak a PestiTV Bögre klubjában, aki egyből megdöbbentő tényekkel válaszolt – bár előrebocsátotta: "kollégáim félnek elengedni egy-egy tévéstúdióba, nehogy kirobbantsak egy fegyveres összetűzést". Ám a helyzet drámaibb – emlékeztetett a kormánybiztos –, hiszen az elmúlt 20-25 évben négyszer voltunk kitéve háborús fenyegetettségnek. A lakosság ezt észlelhette, de a békében élve nem nagyon akarunk szembesülni a háború rémével. Ukrajnában is éles a helyzet, miközben a NATO besorolása szerint a Balkán ma is nagyon erős konfliktusokkal terhelt térség. Azok tehát, akik szerint nem kellene költeni a honvédség fejlesztésére, badarságot beszélnek. Hat év börtönt és milliós vagyonelkobzást kér az ügyészség Boldog Istvánra
Több, mint hatmillió forint vagyonelkobzást, hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, ötmillió forint összegű pénzbüntetést és öt év közügyektől eltiltást kért Boldog István elsőrendű vádlott esetében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – írja az Alfahír. A fideszes országgyűlési képviselőt vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel vádolják. Navalnij őrizetbe vételére készül az orosz büntetés-végrehajtás
A Berlinből Moszkvába hazatérő Alekszej Navalnij ellenzéki politikus őrizetbe vételére készül az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN). Az FSZIN moszkvai parancsnoksága csütörtökön megerősítette, hogy a hét végén hazatérni készülő Navalnij ellen körözés van érvényben, ezért lépéseket kíván tenni a politikus őrizetbe vétele érdekében. Az Interfax hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint a hatóságnak szeptember 24. óta nincs tudomása Navalnij valós tartózkodási helyéről, ezért november 27-én előzetes nyomozást indított, december 29-én pedig elfogatóparancsot adott ki ellene. Szlovák orvosi kamara: egy országos tesztelés több kockázattal jár, mint amennyi hozadéka lehet
Szlovákia jelenleg nem engedhet meg magának egy országos általános tesztelést, mert az több kockázattal jár, mint amennyi hozadéka lehet – jelentette ki Marián Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elnöke szerdán, miután Pozsonyban a járványhelyzetről egyeztetett Marek Krajčí egészségügy-miniszterrel, aki viszont ezzel ellentétes álláspontot képvisel a kérdésben.
Salvini: ha Conte kormányát nem támogatja a parlament, félre kell állnia
Egy harmadik kormánnyal is megpróbálkozik Olaszországban Giuseppe Conte miniszterelnök; azonnali lemondás helyett a parlamentben készül bizalmat kérni Stefano Polli, az ANSA olasz hírügynökség igazgatóhelyettese szerint, aki rendhagyónak nevezte a jelenlegi belpolitikai feszültséget az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva. Rákay Philip A Riporternek: harcolni kell, 2022-ben a csatatér a Facebook marad (videó!)
Stratégiai hiba lenne, ha a jobboldal otthagyná a Facebookot és elhagyná a csatateret, mert ezzel átadjuk a terepet a balliberális véleményeknek – mondta Rákay Philip A Riporternek. Letartóztatásban marad Szilágyi István színművész fia
Meghosszabbította a bíróság az édesapja, Szilágyi István színművész megölésével gyanúsított férfi letartóztatását. A versenyhivatal 100 millió forintra bírságolt egy sportélelmiszereket forgalmazó céget
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forint bírságot szabott ki a MyProtein márkájú étrendkiegészítőket és ruházati termékeket forgalmazó, Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited cégre – közölte a hivatal csütörtökön honlapján. Uniós kampányigazgató: a Minority SafePack lehetőség a demokratikus részvételre az unióban
A legutóbbi sikeres európai polgári kezdeményezés, a Minority SafePack ritka lehetőséget nyújt a demokratikus részvétel komolyan vételére az Európai Unióban, miután számos korábbi kezdeményezés nem kapott kellő figyelmet, vagy nem volt kellő hatással uniós jogszabályok alakítására – írta Carsten Berg, az úgynevezett európai polgári kezdeményezések (ECI) kampányigazgatója szerdai véleménycikkében, amely az uniós ügyekkel foglalkozó Euractiv hírportálon jelent meg. Kivágnák a Reszkessetek betörők 2.-ből a Trumppal készült jelenetet – Macaulay Culkin „megvette” az ötletet
Macaulay Culkin, a Reszkessetek, betörők! filmek főszereplője is csatlakozott a Twitteren terjedő felhíváshoz, amely kivágná Donald Trump felbukkanását a film második részéből, és digitális úton a mai, 40 éves Culkinnal pótolnák – erről ír a Guardian. Horvátországi földrengés – A kormány magára vállalja a megsérült épületek felújítását
A horvát kormány teljes egészében vállalja a december végi földrengésben Sziszek-Monoszló (Sisacko-Moslovacka) és Károlyváros (Karlovacka) megyében megsérült épületek felújítását – jelentette be a csütörtöki kormányülést követően Darko Horvat építésügyi, területtervezési és állami vagyonkezelési miniszter. Bayer Zsolt áll a vizsgálatok elé, azt üzeni V. Naszályinak: „Hajrá, találkozunk a bíróságon!”
Most már több, mint két éve folyik a vári lakosok ellen és ezen belül elsősorban a kormányszimpatizáns vári lakosokkal szemben a rágalomhadjárat, amelyet egy jól körülhatárolható újságírói kör kezdett – nyilván nem saját ötlettől vezérelve, hanem megbízásból. Aztán beszállt ebbe a polgármester is – nyilatkozta Bayer Zsolt a Magyar Nemzetnek. Lady Gaga és Jennifer Lopez is fellép Joe Biden beiktatási ünnepségén
Lady Gaga és Jennifer Lopez is fellép Joe Biden leendő amerikai elnök beiktatási ünnepségén Washingtonban. Lady Gaga, aki elnökválasztási kampányában is támogatta Bident, az amerikai himnuszt fogja énekelni a január 20-i ceremónián. Jennifer Lopez egy különálló zenés produkcióval készül. Berlusconi egy monacói kórházba került szívelégtelenség miatt
Silvio Berlusconi hétfő óta egy monacói kórházban van, ahová szívelégtelenség miatt került – közölték a hírügynökségek a volt olasz miniszterelnök személyes orvosára hivatkozva. Az újpesti polgármester minden önkormányzati tisztségétől megfosztotta Szabó Balázst
Nem mond le mandátumáról, Déri Tibor polgármester mégis felmentette tisztségei alól Szabó Balázs botrányba keveredett jobbikos önkormányzati képviselőt – írja a Mandiner.