Már több mint háromszázezren regisztráltak az oltásra
Már 307 ezren regisztráltak a koronavírus elleni oltásra – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Facebook-videójában. Dömötör Csaba elmondta, változatlanul nagyon sokan keresik fel a www.vakcinainfo.gov.hu honlapot, ahol regisztrálni lehet az oltásra. Ugyanakkor elkezdtek megérkezni azok a regisztrációk is, amelyeket postán adtak fel. Kábítószer-kereskedő csoport tagjai ellen emeltek vádat Somogyban
Vádat emelt az ügyészség egy kábítószer-kereskedő csoport hat tagja ellen, a vádhatóság szerint a társaság kereskedői-fogyasztói láncolatot kiépítve számos embert látott el droggal Kaposváron és környékén – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t. Az ügy elsőrendű vádlottja egy huszonhét éves férfi, aki 2017-től kezdett nagyobb mennyiségű marihuánát beszerezni, amelyből saját igényei kielégítése mellett ellátta ismerőseit is. Idővel viszonteladói hálózat épült ki alatta a saját fogyasztásukon kívül továbbértékesítésre is vásárlókból. A férfi így mintegy két és fél kilogramm marihuánát értékesített és hatmillió forint bevételre tett szert. Már közel 3,7 milliárd forintot nyertek el a magyar vállalkozások digitális fejlesztésekre
A munkahelyek megvédését, és újabbak létrehozását is segíti az a pályázat, amelyben már mintegy 3,7 milliárd forintot pályáztak sikeresen magyar cégek digitális képességeik fejlesztésére. A koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy a jó digitális képességekkel bíró vállalkozások könnyebben alkalmazkodnak a kihívásokhoz, így eredményesek tudnak maradni a nehéz helyzetekben is – áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium MTI-nek küldött keddi közleményében.
Az orosz külügyminisztérium bekéretett több nyugati diplomatát
Bekérették az orosz külügyminisztériumba kedden Németország, Svédország és Franciaország moszkvai diplomáciai képviseletének vezetőjét annak kapcsán, hogy az Európai Unió a múlt héten tiltott vegyifegyver-használat miatt korlátozó intézkedéseket vezetett be hat ember és egy szervezet ellen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezése miatt. Moszkva most válaszlépésként uniós vezetők ellen rendelt el büntetőintézkedéseket, kibővítve azok körét, akik nem léphetnek be az Oroszországi Föderáció területére. Pénzügyminisztérium: százmilliók maradtak a családoknál az új illetékszabályozás miatt
Több száz millió forint maradhatott a családoknál a legújabb, július óta érvényben lévő illetékszabályozás miatt, amely kimondja: sem a testvérek közötti vagyonmozgások után, sem ajándékozás és öröklés után nem kell illetéket fizetni – mondta Tállai András a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Vádat emeltek egy időseket kifosztó borsodi bűnbanda tagjai ellen
Kifosztás, lopás és annak kísérlete miatt vádat emelt a Szarvasi Járási Ügyészség hét büntetett előéletű borsodi férfi ellen. A bűnbanda közműszolgáltatók képviselőjének kiadva magát huszonkilenc idős embert károsított meg országszerte – tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség kedden az MTI-t. A huszonnégy és ötvenegy év közötti férfiak 2018 áprilisa és 2020 februárja között több, lakóhelyüktől távoli, Csongrád-Csanád, Pest, Békés, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Nógrád és Hajdú-Bihar megyei településen fosztogattak. Megállapodtak az orosz Szputnyik V és a brit AstraZeneca kombinált oltásának teszteléséről
Az orosz Szputnyik V védőoltás fejlesztői hétfőn bejelentették, hogy megállapodást írtak alá a brit AstraZenaca gyógyszergyártóval arról, hogy közösen tesztelik a koronavírus ellen általuk kifejlesztett védőoltások kombinált változatát. A Szputnyik V fejlesztői novemberben ajánlottak együttműködést az AstraZenecának azzal az elképzeléssel, hogy az együttműködéssel javíthatnak a brit vakcina hatékonyságán. Nem sokkal később, december 11-én bejelentették, hogy tesztelni fogják a védőoltások kombinált változatát. Az együttműködésről szóló emlékeztetőt brit részről hétfőn írták alá a moszkvai székhelyű Gamaleja kutatóintézettel, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alappal (RFPI) és az R-Pharm gyógyszergyárral.
Újabb tízmilliárd forinttal támogatja a kormány a gazdaság zöldítését
A kormány támogatást nyújt az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett vagy helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások fejlesztéseihez. Keddtől érhető el a Klíma- és természetvédelmi akcióterv céljaihoz illeszkedő, hétmilliárd forint keretösszegű felhívás, amelyet hamarosan követ a közép-magyarországi régió cégeinek szóló, további hárommilliárd forintos kiírás – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. Óvatosságra int az MNB és az európai biztosításfelügyelet is a piaci osztalékfizetéseknél
Az európai biztosításfelügyeleti hatóság (EIOPA) változatlanul csak akkor javasolja a biztosítóknak osztalék és változó javadalmazások kifizetését, illetve részvény-visszavásárlásokat, ha az adott piaci szereplő tőkemegfelelése ezután is megfelelően magas marad. Az uniós álláspont összhangban van az MNB – idén ősszel újabb felügyeleti körlevélben megerősített – álláspontjával – derül ki a Magyar Nemzeti Bank szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. Kérdéses a felvidéki magyar összefogás
A XXI. Század Intézet elemzésében ezúttal a felvidéki egységes magyar képviseletről szóló tárgyalások jelenlegi helyzetét vizsgálta meg, külön kitérve a december közepén zajlott eseményekre és azok lehetséges hatásaira. Bár a felvidéki magyar pártok még augusztusban aláírtak egy szándéknyilatkozatot az egységes magyar képviselet megteremtéséről, a felek közti tényleges együttműködés továbbra is várat magára. Ezerötszáz alatt az új fertőzöttek száma Magyarországon, száznyolcvanan elhunytak
1238 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 306 368 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 180 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 8 462 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 108 676 fő, az aktív fertőzöttek száma 189 230 fő. Az aktív fertőzöttek 18%-a, az elhunytak 20%-a, a gyógyultak 21%-a budapesti. 7 124 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 522-en vannak lélegeztetőgépen – írta meg a koronavirus.gov.hu kormányzati hírportál. Emmi: köszönet és megbecsülés az ünnepek alatt is dolgozó egészségügyieknek
A kormány köszönetét és megbecsülését fejezi ki az egészségügyi dolgozóknak, akik egész évben és az ünnepek alatt is áldozatosan dolgoznak a koronavírusos és minden más beteg ellátásában – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. Azt írták, hogy a járvány mindennél nagyobb terhet ró a betegek ellátását végző orvosokra, ápolókra és mentőkre. "A köszönet mellett fontos az is, hogy életpályájukat kiszámíthatóbbnak érezzék, és anyagilag is érezzék a megbecsülést. Ezért indítottuk minden idők legnagyobb ápolói béremelési programját és januártól jelentős orvosi béremelési program is kezdődik" – hangzik a közleményben. Engedélyezte a Pfizer/Biontech koronavírus elleni vakcinájának forgalmazását az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság hétfő este engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalomba hozatalát; ez a SARS-Cov-2 koronavírus által okozott betegség (Covid-19) elleni első vakcina, amelynek megkezdődhet a tömeges alkalmazása az Európai Unióban. A döntést Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke jelentette be. Sajtónyilatkozatában elmondta, hogy az oltóanyag a forgalomba hozatali jóváhagyás által mind a huszonhét uniós tagországban egyszerre és ugyanazon az áron lesz elérhető. Február 8-ig csak vészhelyzetben fogad brit repülőket Magyarország
Mindenkinél tovább zárja ki a brit repülőket Magyarország, 2021. február 8-ig csak vészhelyzetben szállhatnak le hazánk területén a friss rendelet szerint. Hétfőn jelentették be, hogy december 22-én 0 órától Magyarország megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmi repülőjáratok leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is – írta meg cikkében a privatbankar.hu. Varga Mihály: az OPNI szétverése óriási bűn volt
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) tizenhárom évvel ezelőtti szétverése óriási bűn volt – mondta a pénzügyminiszter péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában. Varga Mihály, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője felidézte: az OPNI-t 2007-ben a Gyurcsány-kormány szüntette meg, a több mint százharminc éves intézményben kilencszáz ember dolgozott és körülbelül nyolcszázötven fekvőbetegággyal működött. Eddig közel háromszáz alkalommal intézkedtek az iskolaőrök
Az iskolaőri rendszer idén szeptember elsején indult, és ettől a dátumtól kicsit több mint két hónap alatt, december 9-ig 278 alkalommal intézkedtek az iskolaőrök Magyarországon. A legtöbb esetben bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásokról volt szó. Az őrök ez idő alatt tizenháromszor használtak kényszerítő eszközt – írta meg cikkében a napmintnap.com. Már hetvenhétmillió felett a fertőzöttek száma a világon
A világon 77 343 652 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 702 293, a gyógyultaké 43 606 882 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 76 798 836 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 692 871, a gyógyultaké 43 270 536 volt. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. Fontos pozíciókat kaphatnak magyar képviselők a román kormányban
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunort, Cseke Attilát, Tánczos Barnát és Novák Károly Eduárdot jelöli az alakuló Citu-kormányba. A sajtóban kiszivárgott neveket Kelemen Hunor RMDSZ-elnök erősítette meg a hétfőn délután tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta: az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hétfő délutáni online ülésén megszavazta a kormányban való részvételt. A miniszterelnök-helyettes és a miniszterjelöltek neveit a hétfő este ülésező Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) is el kell fogadnia. Az előterjesztés értelmében Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt miniszterelnök-helyettesi tisztségre, Cseke Attilát fejlesztési miniszternek, Tánczos Barnát környezetvédelmi miniszternek, Novák Károly Eduárdot pedig ifjúsági miniszternek jelöli az RMDSZ.