Szijjártó Péter: Magyarország meg akarja állítani a migrációt
Meg akarjuk állítani a migrációt címmel jelent meg interjú Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel a Süddeutsche Zeitung című német napilap online kiadásában szombaton. A tárcavezető szerint nagyszerű, hogy Magyarország és Lengyelország megegyezett Brüsszellel a jogállamisági mechanizmusról, és úgy tűnik, egyelőre lekerült a napirendről a Fidesz EP-képviselőinek kizárása az Európai Néppártból. Elfogtak ötvenkilenc migránst és az őket szállító román embercsempészt Kiskunhalason
Ötvenkilenc migránst és az őket szállító román embercsempészt fogott el a rendőrség Kiskunhalason szombat reggel – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Már több, mint ötvenezer halálos áldozat van Oroszországban
A szombaton bejelentett 585 új halálesettel 50 347-re nőtt Oroszországban a koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált halálos áldozatainak a száma. A fertőzöttek száma több, mint 28 200-zal nőtt. Az orosz hatóságok annak ellenére, hogy a statisztikai adatok szerint súlyosbodik a járványhelyzet, nem léptettek életbe a vírus terjedését fékező, korlátozó intézkedéseket.
Fidesz: Karácsony Gergely feléli Budapest elmúlt tíz évben megspórolt tartalékait – és elfutott a Fidesz képviselői elől
Karácsony Gergely főpolgármester két év alatt feléli Budapest elmúlt tíz évben megspórolt tartalékokait, ezzel folytatva a Demszky-korszak hibás gazdaságpolitikáját – közölte a Fidesz fővárosi szervezete szombaton, a Facebook oldalán. Ráadásul a fideszes képviselőket megbeszélésre hívta, akik másfél órát vártak – hiába. Deutsch: az európai és a magyar baloldal aktív közreműködésével hajtják végre a Soros-tervet
Fokozatosan, kíméletlen következetességgel folyik a Soros-terv végrehajtása az európai és a magyar baloldal aktív közreműködésével – jelentette ki a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor: kitolódik a hitelmoratórium, felére csökken az iparűzési adó (videó)
A miniszterelnök közösségi oldalán megosztott videobejegyzésében számolt be a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban hozott legújabb intézkedésekről. A középpontban ezúttal a családok és a vállalkozások védelme áll. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nekünk minden élet és minden munkahely számít. Megerőszakoltak egy hároméves kislányt az egyik migránstáborban Leszbosz szigetén
Ájultan találtak egy hároméves kislányt az egyik görögországi migrációs táborban. Az öntudatlan állapotban lévő afgán kisgyermek erősen vérzett, amikor kórházba szállították. Az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy a védtelen apróság brutális nemi erőszak áldozata lett – adta hírül a köztelevízió híradója.
Megkezdődött az olajszennyezett anyagok elszállítása Szigetszentmiklósról
Megkezdődött az olajos vízi növényzet és szennyezett iszap elszállítása a szigetszentmiklósi olajszennyezés helyszínéről – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton. Az Egyesült Államok bezárja két konzulátusát Oroszországban
Az Egyesült Államok bezárja két konzulátusát Oroszországban; az orosz Távol-Keleten, Vlagyivosztokban véglegesen, a szibériai Jekatyerinburgban pedig egyelőre átmeneti időre – jelentette szombaton az amerikai sajtó. Egész nap üzemel az ásotthalmi határátkelőhely
A gyorsabb átkelés érdekében az utazók szombaton 19 óráig használhatják az ásotthalmi közúti határátkelőhelyet –közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hárommilliárd forintból folytatódik a társasházak távfűtés-korszerűsítési programja
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által biztosított hárommilliárd forintos forrásból indul pályázat a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódva a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti és társasházi lakások fűtéskorszerűsítésének támogatására. Óvatosságra inti a hegyvidéken kirándulókat a meteorológiai szolgálat és a Pilisi Parkerdő
A magasabban fekvő területeken zúzmara rakódott a fákra és elektromos távvezetékekre, emiatt óvatosságra inti a hegyvidéki tájakon kirándulókat az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Pilisi Parkerdő. Több, mint négyezer fővel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
4045 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 300 022 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – olvasható a jáványhelyzettel foglalkozó kormányzati portálon. Polgármesterekkel tárgyalt Orbán Viktor – Bejelentés várható a gazdasági akcióterv újabb lépéseiről
Orbán Viktor miniszterelnök a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetőségével tárgyalt szombat délelőtt a Karmelita kolostorban a gazdasági akcióterv új elemeinek előkészítését célzó konzultációsorozat keretében – jelentette be Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormány e-mailben tájékoztatja a regisztrálókat a védőoltások engedélyezési folyamatáról
A kormány e-mailben tájékoztatja a regisztrálókat a védőoltások engedélyezési folyamatáról – jelentette be Dömötör Csaba szombati közleményében. Hosszú a várakozás több határátkelőhelynél Szerbia felé
A szabadságukra hazatérő vendégmunkások és a járványügyi szabályok változása miatt várakozás alakult ki több határátkelőhelyen Szerbia irányába szombat délelőtt – közölte honlapján a rendőrség. Az olasz kormánytöbbség eltörölte a Salvini-féle migrációs törvényeket
Az olasz parlament felsőházában pénteken este heves vita kísérte a kormány új migrációs intézkedéseiről szóló szavazást, amellyel eltörölték a Matteo Salvini volt belügyminiszter kezdeményezésére tavaly nyáron életbe léptetett törvényeket. Nagy István: a járvány rámutatott a hazai termékek fontosságára
Komoly kiesést okozott a koronavírus-járvány a magyar mezőgazdaságban, ugyanakkor rámutatott a hazai agrárium ütésállóságára és a hazai termékek fontosságára; nőtt a helyi piacok forgalma, teret nyert az online kereskedelem, valamint a járvány ellenére megmaradt a beruházási igény – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzet szombati számában olvasható interjúban.