Szombat estig több, mint 80 ezren szavaztak külföldön a romániai választásokon
Kelet-európai idő szerint szombat este 20 óráig 81 ezer külföldön élő állampolgár szavazott a romániai parlamenti választásokon – derült ki az állandó választási hatóság (AEP) honlapján valós időben követhető részvételi adatokból. Az MSZP szerint is fontos, hogy az RMDSZ jól szerepeljen
Fontos, hogy az RMDSZ jól szerepeljen a romániai választásokon – emelte ki a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának szocialista alelnöke a pártja közösségi oldalán szombaton megosztott videóban. Az eddigi legnagyobb tüntetésen követelte az örmény ellenzék a kormányfő lemondását
Az eddigi legnagyobb, legalább 15 ezer fős tüntetésen követelte szombaton, Jerevánban az örmény ellenzék Nikol Pasinján miniszterelnök lemondását amiatt, hogy november elején megállapodást kötött Azerbajdzsánnal a karabahi harcok lezárásáról, és ezzel jelentősen csökkent az örmények ellenőrizte terület.
Szijjártó: az igazságügyi biztos ne vizionáljon Magyarország és Lengyelország nélküli EU-t
A magyarok és a lengyelek sértegetésének befejezését kérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Didier Reynderstől, az Európai Bizottság igazságügyi biztosától szombaton. Reynders a belga RTBF csatornának nyilatkozott úgy: ha az uniós költségvetés megvétózása kapcsán nem lesz előrelépés, úgy az EU-nak Magyarország és Lengyelország nélkül kell tovább haladnia. Soros központi alapítványának vezére lemond, Biden csapatába igazol
Patrick Gaspard, Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának vezetője Twitter-bejegyzésében jelentette be: csatlakozik a Biden-adminisztrációhoz, feltehetően, mint munkaügyi miniszter. Varga Judit: Gyurcsány tizenhat éve nem kér bocsánatot a határon túli magyarok elleni hecckampánya miatt
Már 16 éve, hogy a szégyen napján a baloldali hecckampánynak köszönhetően az anyaország cserben hagyta sok millió magyar testvérünket – idézte fel Varga Judit szombati Facebook-bejegyzésében. Szerencsére akadt támogatója a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány munkájának Józsefvárosban
Nyolc súlyosan, halmozottan sérült gyermek és családjaik életét tette könnyebbé Varga Gábor, amikor elindította a VIII. kerületi Fellegvár Napközit – írja a Blikk.hu szombati riportjában. A férfi kilencéves, Táltos nevű gyermeke miatt hozta létre a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány Baross utcai otthonát, ahol a speciális igényű gyerekek szakmai segítség mellett fejlődhetnek. Varga Gábor áldozatos munkáját Kocsis Máté korábbi józsefvárosi polgármester támogatta, de ha megismerkedik az alapítvány munkájával, akár Ön is segítheti a napközi működését.
Nem veszélytelen a karácsonyi online vásárlás – figyelmeztet a kibervédelmi intézet
A karácsonyi ünnepi időszak kibertérben lévő veszélyei ellen indít figyelemfelhívó tudatosító kampányt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI). Az Ügy – Alkotmány és abortusz
A PestiTV új oknyomozó és tényfeltáró műsorában, Az Ügyben (szombat 20.30), ahogy azt ígértük, olyan tabutémák boncolgatását is felvállaljuk, amiket csak kevesen. Talán semmi sem lenne aktuálisabb klasszikus tabutéma, mint az abortusz, a művi terhességmegszakítás, amelyről a vita a lengyel események hatására újra, nemzetközi szinten is fellángolt. Jurák Kata és Füssy Angéla a magzati élet az alaptörvényünkben szereplő védelméről és az abortusz csupasz, őszinte valóságáról beszélgetett életvédő civilekkel, orvosokkal, jogászokkal. Közös lista – Az LMP is befarolt a Gyurcsány-klán mögé
Az LMP országos politikai tanácsa szombaton támogatta, hogy az ellenzéki pártok egy közös listán induljanak, valamint közös egyéni jelölteket és miniszterelnök-jelöltet állítsanak a 2022-es országgyűlési választáson – közölte a párt közleményében. Karácsonyék már májusban tudták, hogy kockázatos a Leisztingerhez köthető buszos céggel szerződni
Már május 25-én tudták a BKV-nál, hogy kockázatos leszerződni a Leisztinger Tamáshoz köthető, offshore hátterű „buszos” céggel – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került belső jelentésből. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely nem mond igazat, és nem tesz semmit az ügy megoldása érdekében. Szlávik: ingyenes és önkéntes lesz a koronavírus elleni oltás
A koronavírus elleni oltás ingyenes és önkéntes lesz, és ha a megfelelő mennyiség áll majd rendelkezésre, akkor mindenki megkaphatja – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Romániai választás – Magyarországon már lehet szavazni
Magyarországon már szombaton is lehet szavazni az e hét végén zajló romániai parlamenti választásokon – hívta fel a figyelmet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kommunikációs stábja az MTI-nek küldött tájékoztatásban. Miniszterelnökség: újabb szakmai csoport célzott tesztelése kezdődik meg hétfőn
A területi közigazgatásban dolgozók koronavírus-tesztelésével folytatódik hétfőtől az országos célzott csoportos tesztelés, amelyben felhasználják a bölcsődék, óvodák, nevelési és oktatási intézmények és szociális otthonok kéthetes tesztelése során szerzett tapasztalatokat – közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel. A napokban érkezik meg az ápolók húsz százalékkal megemelt bére
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közlése szerint ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, húsz százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra. Azt írták, hogy az egészségügyi szakdolgozók többéves átfogó béremelési programjának keretében emelkedett a bér. Az idősebb generáció egyre magabiztosabb az okoseszközökkel egy kutatás szerint
Az idősebb generáció egyre nagyobb magabiztossággal bánik az okoseszközökkel, vagy az online videochattel: az internetező magyar lakosság körében a hatvan-hatvankilenc évesek közel harminc százaléka többet chatel, mint a járványt megelőzően – derült ki a Telenor reprezentatív kutatásából. 170 éve született Schwarz Dávid, a léghajó magyar feltalálója
A repülés történetében világszerte Ferdinand Zeppelint tartják számon az első irányítható léghajó megépítőjeként. A német gróf azonban egy magyar, a százhetven éve, 1850. december 7-én, Keszthelyen született Schwarz Dávid ötletét és terveit valósította meg. Schwarz a léghajózás valamennyi alapvető kérdését elsőként oldotta meg, de szerkezetének próbarepülését nem érte meg: a feltaláló 1897. január 13-án halt meg. Menczer Tamás: pár nap múlva megérkezhet egy kínai gyártó vakcinájának dokumentációja
Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.