Mindössze két és félszázalékos az átfertőzöttség a tömeges tesztelés eredménye szerint
Lezárult a célzott, csoportos gyorstesztelés első köre, mellyel kapcsolatban az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján György István, a Miniszterelnökség államtitkára közölte a részletes adatokat. Összesen 181 506-an teszteltették magukat, közülük mindössze 4436 fő esetében igazolták a fertőzést. Müller Cecília pedig arról számolt be, hogy egyelőre még nincs hazánkban rendelkezésre álló, biztonsággal alkalmazható vakcina, ám hamarosan megjelenik a vakcinainfo.gov.hu oldalon egy olyan felület, ahol előzetesen jelezhetik igényüket, azok, akik szeretnék a védőoltást megkapni. Szijjártó: Hazánk előrelépett az energiaellátás diverzifikálásában
Magyarország jelentőset lépett előre az energiaellátása diverzifikálásában – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a harmadik Budapest Energy Summit nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében. Szijjártó Péter hozzátette, az energiaellátás kérdése a kelet-közép-európai régióban mindig kritikus ügynek számított, a régió országai számos erőfeszítést tesznek és tettek az energiaellátásuk diverzifikálására. Külföldi munkát ígértek az ál-munkaerőközvetítők
Külföldi munka ígéretével próbáltak pénzt kicsalni gyanútlan álláskeresőktől a Trenkwalder munkatársainak kiadó csalók az ország különböző pontjain az elmúlt napokban – közölte kedden a munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cég, amely az ügyben rendőrségi feljelentést is tett.
Pedofil botrány Cseh Katalin és Donáth Anna EP-képviselőcsoportjában
Fredrick Federley, svéd középpárti európai parlamenti képviselő bejelentette, hogy szünetet tart a politikában, miután egykori párját több gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés vádjával elítélték. Az érintettet, egy negyvenkét éves férfit huszonkét gyermek szexuális bántalmazása miatt ítélték el a 2013-ban és 2014-ben történt incidensek miatt, harmincnyolc esetben gyermekpornográfia, hat további vádpontban pedig szexuális zaklatás miatt is bűnösnek találta a bíróság. Az elítélt az Európai Parlamentben tevékenykedett, és alelnöke volt a liberális Renew Europe csoportnak, melynek a Momentum Mozgalom is alapítója. Ennek a frakciónak az alelnöke Cseh Katalin. Federeley most pszichológiai segítséget keres és betegszabadságot kért. Egy másik elfelejtett és befagyott posztszovjet válságzóna: a szakadár Transznisztria, vagyis a Dnyeszter Menti Köztársaság
Folytatjuk sorozatunkat a posztszovjet térség elfelejtett konfliktusairól, válsággócairól. Vasárnap általános választásokat tartottak az úgynevezett Dnyeszter Menti Köztársaságban, a Csongrád-Csanád megyéhez hasonló nagyságú terület állandó lakóinak száma háromszázötvenezer, a szakadár állam polgárai egyszerre választhatták meg a Legfelsőbb Tanács tagjait, a települések polgármestereit, és a néptanácsok tagjait. Az egypártrendszerű köztársaság rendszerében és külsőségeiben is sokban a Szovjetunió hagyományait követi, vagyis posztszovjet ország, amely Moszkva előretolt helyőrsége immár harminc éve. Egyre több az álhír a koronavírus elleni vakcináról
A koronavírus elleni oltóanyagokkal kapcsolatos álhírek veszélyeire figyelmeztetett Francesco Rocca, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének elnöke. Rocca egyúttal felszólította a kormányokat és az intézményeket, hogy tegyenek meg mindent a járványszerűen terjedő álhírek cáfolásáért, és kezdjék el építeni a vakcinával szembeni bizalmat a közösségekben. Századvég: Salvini az európaiak érdekeit szolgálta a migránshajók feltartóztatásával
Az olasz és az európai állampolgárok érdekeit képviselte Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, amikor nem engedett kikötni két, migránsokat szállító hajót – közölte a Századvég vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán. Halkó Petra azt mondta, hogy az ügyészség, a jobboldali és a baloldali választópolgárok szerint sem kellene Matteo Salvinit bíróság elé citálni emiatt, de a bíróság és a jelenlegi olasz kormány mindenképp ezt akarja.
Az RMDSZ nemzetközileg is felhívja a figyelmet a kárpátaljai magyarok üldözésére
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi közvélemény értesüljön az ukrajnai magyar szervezetek elleni boszorkányüldözésről – közölte kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Négyezer alatt az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban
Meghalt 154, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3951 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden. A kormányzati portálon azt írták, 221 073-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 4977-re emelkedett, a gyógyultak száma 64 802. Sok autós nem figyel az időszakos jelzésekre a Magyar Közút szerint
Az utóbbi napokban két energiaelnyelő modulnak is nekihajtottak autóval, aminek hátterében az állhat, hogy a sofőrök nem figyelnek a munkaterületek előtt kihelyezett időszakos jelzésekre – közölte a Magyar Közút Nonprofit Kft. kedden. Azt írták, hogy a berendezéseket az M1-es és az M7-es autópályán törték össze. Varsói roráte misén vett részt Orbán Viktor
Roráte misén vett részt kedden hajnalban Orbán Viktor, miniszterelnök Varsóban. A varsói karmelitáknál készült képet Facebook-oldalán közölte a miniszterelnök. A kormányfő hétfőn érkezett Varsóba, ahol Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tárgyalt. Hamis koronavírus elleni oltásokat kínált a telefonos csaló
Tizenkétezer forintért kínált hamis koronavírus elleni oltást a csaló – írta a Ripost, miután a csalás áldozata elmesélte a lapnak a vele történteket. A gyömrői, Bagóczky Sándorné egy nap valaki azzal hívta fel, hogy soron kívül biztosítani tud neki koronavírus elleni vakcinát. Közel másfél millió halálos áldozata van a koronavírusnak a világon
A világon 63 229 355 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 467 673, a gyógyultaké pedig 40 523 031 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. WHO: az újonnan igazolt fertőzések száma csökkent az utóbbi hetekben
A múlt héten szeptember óta először csökkent az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma – jelentette be a WHO főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Genfben, mindazonáltal további elővigyázatosságra intett. Nincs helye elbizakodottságnak, különösen így, hogy sok kultúrában és országban közeledik az ünnepi időszak – figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki arra kérte az embereket, hogy az ünnepek alatt is kerüljék a nagyobb összejöveteleket. Varsó és Budapest a német soros EU-elnökség új javaslataira vár
Lengyelország és Magyarország az Európai Unió német soros elnökségének új javaslataira vár az uniós költségvetési csomag kapcsán – jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő hétfőn, Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki miniszterelnök varsói egyeztetése után. Húsz előterjesztésről dönthet kedden a parlament
Az Országgyűlés ma húsz előterjesztésről szóló szavazással folytatja munkáját. A Ház aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit határozathozatalok követnek. A képviselők ekkor dönthetnek egyebek mellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövő évi költségvetéséről, a kormány otthonteremtési akciótervéhez kapcsolódó törvénymódosításokról, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának új jogállásáról. Az apa férfi, az anya nő - Donáth Anna és az LMBTQ-propaganda meggyőzte az EU-t, hogy folytassa a a 7-es cikk szerinti eljárást
Mivel az Európai Unió értékeit továbbra is fenyegetik, folytatni kell a 7-es cikk szerinti eljárást Magyarország és Lengyelország ellen mindaddig, amíg a jogállamisági problémák a két országban fennállnak – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) ülésén hétfőn. Horvátország éjféltől szigorít a beutazási feltételeken, itt vannak a részletek!
A horvát kormány hétfői ülésén szigorított a határátlépési feltételeken, éjféltől csak 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel lehet beutazni az országba – közölte Davor Bozinovic belügyminiszter.