Trump: Iránnak sosem lesz atomfegyvere
Washington az ENSZ ellenében is meghosszabbítja, illetve újra bevezeti az ENSZ-szankciókat Irán ellen – jelentette be szerda esti washingtoni sajtókonferenciáján az amerikai elnök.A Facebook törölte a QAnon-mozgalom több száz felhasználójának fiókját
A Facebook szerdán törölte a QAnon-mozgalom több száz felhasználójának fiókját, arra hivatkozva, hogy a csoport összeesküvés-elméleteket népszerűsít. Közleményében a közösségi médium bejelentette, hogy a továbbiakban szigorúbban fogja elbírálni a mozgalom csoportjának bejegyzéseit, és többé nem ajánlja más felhasználóknak a csatlakozást hozzá, ugyanakkor magát a csoportot nem tiltotta be a Facebook.Kamala Harris hivatalosan is a Demokrata Párt alelnökjelöltje lett
Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltállító konvencióján szerda este a párt "nagyágyúi" mondtak beszédet, és hivatalosan is Kamala Harris lett az alelnökjelölt.Isten éltessen, Magyarország!
Szeretik szentistváni gondolatként csak azt kiemelni, hogy első királyunk végrendeletében intelemként hagyta Szent Imre hercegnek: jó, ha egy ország sokféle népből, sokféle nemzetiségből, soknyelvűségből tevődik össze – fogalmazott az államalapítás ünnepén Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára közösségi oldalán.Macron szerint Erdogan a nacionalista és az iszlamizmust vegyítő politikát folytat
Emmanuel Macron francia elnök szerint Recep Tayyip Erdogan török államfő "a nacionalizmust és az iszlamizmust vegyítve terjeszkedő politikát folytat, ami destabilizáló tényező, és ezt nem lehet összeegyeztetni az európai érdekekkel" – Macron erről a Paris Match című magazinban csütörtökön megjelent interjújában beszélt.Trump visszavágott Obamának, aki szerinte rémes helyzetet hagyott maga után
Donald Trump amerikai elnök már a szerda esti beszéde elhangzása előtt visszavágott Barack Obama volt elnöknek, mivel a felszólalás egyes, korábban nyilvánosságra hozott részleteiben elődje élesen bírálta őt.Magabiztosan verte a Lyont, és BL-döntős a Bayern
Megállíthatatlan a Bayern München a Bajnokok Ligájában is: a Barcelona lemészárlása után a Lyon csapatán is magabiztosan léptek túl a bajorok, és az összes eddigi meccsüket megnyerve meneteltek be a döntőbe. A német csapat egyértelműen uralta a meccset, de a feltolt védekezése miatt a franciáknak is adódtak helyzeteik kontrákból. Belőni viszont egyet sem tudtak, így a vége igencsak sima lett. A döntőben a másik francia csapat, a Paris Saint-Germain vár a hatodik BEK/BL-trófeájára hajtó Bayernre.Búcsúztatta a Fradi a svéd bajnokot a BL-ben
Sikerrel vette a Fradi a BL-selejtező első körét, ahol házigazdaként 2:0-ra legyőzte a svéd Djurgården csapatát szerda este. A zöld-fehérek mindkét gólját Tokmac Nguen szerezte, aki az MTK elleni nyitófordulóban is eredményes volt az NB I-ben. A norvég támadó előbb távolról bombázott a hálóba, majd egy gyors kontra végén értékesített egy ziccert. Az OTP Bank Liga címvédője a kvalifikáció második körében, amely ugyancsak egyetlen mérkőzésen dől el, az 51-szeres skót bajnok Celtic FC otthonában lép pályára jövő szerdán.Litvánia szankciós listára helyezte Lukasenkát
A litván külügyminisztérium szerdán szankciós listára helyezte Lukasenka fehérorosz elnököt – közölte Linas Linkevicius tárcavezető az LRT közszolgálati rádió műsorában.Ismét a világ legértékesebb cége az Apple a maga 2000 milliárd dollárjával
Az Apple információtechnológiai óriáscég piaci tőkeértéke átlépte a kétezermilliárd dollárt szerdán, elsőként a tőzsdén jegyzett amerikai vállalatok közül. A jelek szerint a befektetők félresöpörték az Apple ökoszisztémájával kapcsolatos problémákat, és inkább azt tartják szem előtt, hogy a várakozások szerint a koronavírus-járvány után még jövedelmezőbb lesz az iPhone-okat gyártó vállalat.Fehéroroszország megerősíti katonai jelenlétét a lengyel-litván határ mentén
Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter szerdán utasítást adott a katonai jelenlét megerősítésére Hrodna térségében, a lengyel-litván határ mentén. A védelmi tárca Telegram-oldalán közzétett tájékoztatás szerint a csapaterősítést a többi között irányított rakétaütegekkel és rakéta-sorozatlövő ütegekkel, valamint légvédelmi, rádióelektronikai és rádiófelderítési eszközökkel, és drónokkal erősítenék meg.Feltőkésítették a Corvinus Egyetemet – hatalmas vagyon Mol- és Richter-részvényekből
Ma zárultak le azok transzferek, amelyek eredményeként Mol- és Richter-részvények kerültek át az államtól alapítványi tulajdonba. Ezután ez a vagyon a magyar közgazdászképzést szolgálja.A korlátozások enyhítése óta a legmagasabb fertőzésszámot regisztrálták Spanyolországban
Az elmúlt 24 órában 3715 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek Spanyolországból szerdán; ez a szám a kijárási korlátozások júniusi feloldása óta a legmagasabb. A spanyol egészségügyi minisztérium adatai szerint a legtöbb új fertőzöttet, 1535-öt Madridból jelentették, ezt követi Baszkföld és Aragónia.Kitüntették Liszkay Gábort, a konzervatív sajtó korszakalkotó személyiségét
Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztője, a Mediaworks volt elnök-vezérigazgatója, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) alapítója részére a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a köztársasági elnök, a keresztény, nemzeti, polgári értékrendet képviselő hazai sajtóorgánumok kialakításában és vezetésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként.Erdő Péter: Újra átélhetjük, hogy Isten kezében vagyunk
Változó időket élünk, "újra átélhetjük, hogy Isten kezében vagyunk", ez azonban nem szomorúságra, hanem reményre ad okot – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Szent István ünnepe alkalmából közzétett videoüzenetében.Háromra nőtt a kormányellenes tiltakozások halálos áldozatainak száma Fehéroroszországban
Háromra nőtt az Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő fehérorosz államfő vitatott újraválasztása ellen zajló tiltakozások halálos áldozatainak száma – közölte a fehérorosz sajtó szerdán.Horvátországban új rekordot döntött a fertőzöttek száma
Horvátországban ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma – derült ki a válságstáb szerdai közleményéből. Szlovéniában is nőtt az új esetek száma; Ljubljana már biztos, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját.Ajánljuk még

























