Megint elhalasztották az ítélethozatalt a Szeviép-ügyben
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Szeviép-ügy elsőrendű vádlottja röviddel a tárgyalása előtt elhunyt. A mai, harmadfokú tárgyaláson azonban a bírói tanács vezetője bejelentette, hogy elhalasztja a tárgyalást, tekintettel arra, hogy az ítélőtáblához semmilyen hivatalos irat nem érkezett be arra vonatkozóan, hogy az elsőrendű vádlott életét vesztette. Az ülésen nem jelent meg az elhunyt védője sem, így az érintettek magatartásukkal újra időt nyertek a vádlottak számára. (Stábunk a helyszínen van, hamarosan videós tudósítással jelentkezünk!)Németh Szilárd: Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a honvédség
Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a Magyar Honvédség – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Az MNB folyamatosan figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatókat
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatók működését, és szükség esetén teszteli az általuk kínált alkalmazásokat, üzleti modelleket – közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.„Európa cenzúrázatlanul” – Orbán Viktor: Európának elsőként saját problémáit kell megoldania
Ma tartotta a Polgári Magyarországért Alapítvány „Európa cenzúrázatlanul” című webkonferenciáját, amelyen Orbán Viktor miniszterelnökön kívül Aleksandar Vučić szerb elnök és Janez Janša szlovén miniszterelnök szólalt fel. A beszélgetést François-Xavier Bellamy, a francia Republikánusok európai parlamenti listavezetője, ismert konzervatív filozófus vezette. A résztvevők Európa jövőjéről, a migráció közös kezeléséről illetve az európai nemzeteket közösen fenyegető kihívásokról tárgyalnak. Janez Janša szlovén elnök a Brexitet emelte ki, míg Aleksandar Vučić szerb elnök a Covid-19-járványt emelte ki a kontinensre leselkedő veszélyek közül, Orbán Viktor pedig az uniós bővítési politika, illetve a migráció kérdését emelte ki az elkövetkező időszak fontos kihívásai közül.Bulgáriában rekordmértékben növekedett a fertőzöttek száma
Rekordmértékben növekedett a koronavírusos fertőzöttek száma Bulgáriában, ahol a helyi egészségügyi hatóságok szerdai adatai szerint egy nap alatt 188 esetet regisztráltak, 14-gyel többet, mint egy nappal korábban. Ez a legmagasabb napi növekedés a járvány kezdete óta a balkáni országban.A koronavírusos Bolsonaro köszöni, jól van
Ismét tesztelték az új koronavírusra Jair Bolsonaro brazil elnököt, miután helyi sajtójelentések szerint a Covid-19-betegséghez hasonló tünetei voltak. Kedd délután, újságírók előtt erősítette meg, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje, majd a brazíliai GOVT TV-nek később azt mondta: köszöni, jól van.Oroszország és Kína megvétózta a Szíriának szánt humanitárius segélyezésről szóló ENSZ-határozatot
Oroszország és Kína kedden megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) a Szíriának szánt – határon átnyúló – humanitárius segélyezésről szóló határozatot – közölték a világszervezet diplomatái.Rendőri és titkosszolgálati kapcsolatait vizsgálják a Spanyolországban letartóztatott magyar vállalkozónak
Nem adott át és nem is tudhat érdemi információt korrupt NAV-osokról a Spanyolországban letartóztatott, jelenleg a kiadatására váró Veres István - nyilatkozta portálunknak egy, a vállalkozó elleni nyomozásra rálátó hatósági forrás azután, hogy az üzletember a PestiSrácok.hu-nak korábban azt üzente, azért indítottak ellene eljárást, mert megvesztegetett NAV-osokról akart kipakolni.Kétoldalú tűzszünetet sürgettek a járvány miatt a kolumbiai lázadók
Legalább kilencven napos, kétoldalú tűzszünetet sürgetett a Nemzeti Felszabadító Hadsereg (ELN) nevű kolumbiai gerillaszervezet a koronavírus-járvány megfékezése és a béketárgyalások újraindítása végett.Nem fogadta el az első fokú ítéletet – folytatódik a gyermekpornográfiával vádolt Kaleta Gábor ügye
Miután a bíróságtól egy év szabadságvesztést, két és fél évre felfüggesztve kapott a gyermekpornográfiával gyanúsított egykori perui magyar nagykövet, Kaleta Gábor most fellebbezett az első fokú ítélettel szemben – írja a hvg.hu. Az ügy tehát annak ellenére folytatódik másodfokon, hogy az ügyészség tudomásul vette az első fokú ítéletet.Megtalálták a 2014-ben eltűnt 43 mexikói diák egyikének földi maradványát
Megtalálták a 2014-ben eltűnt 43 mexikói diák egyikének földi maradványát, egy lábcsontot – közölte Omar Gómez Trejo, a mexikói főügyészség az üggyel megbízott különleges nyomozati egységének vezetője kedden.Mary L. Trump: "Le kellett döfnöm Donaldot"
Könyvet írt Donald Trump amerikai elnökről az unokahúga. Az elnököt kedvezőtlen színben feltüntető memoár július 14-én jelenik meg, de kedd este az amerikai sajtóban már részleteket közöltek belőle. "Le kellett döfnöm Donaldot" – idézte a The Wall Street Journal Mary L. Trump mondatát a "Túl sok és soha nem elég, avagy hogyan hozta létre a családom a világ legveszélyesebb emberét" című könyvéből.A balkáni migrációs útvonal komoly aktivitást mutat
A balkáni útvonalon fokozódik az illegális migránsok mozgása – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Öttel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Öttel, 4210-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel.A MÁV-Start huszonkét hálókocsit szerez be
A vasúttársaság a szolgáltatásbővítés érdekében gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 22 használt, légkondicionált hálókocsi beszerzésére; az ajánlatokat július 20-áig lehet beadni. A fejlesztést a vasúttársaság saját forrásból finanszírozza.Lejár a boltokban a készpénz ideje
Januártól – bizonyos kivételekkel – a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést; a változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet – mondta a Magyar Nemzetnek Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.Újabb akciót tartottak a rendőrök az illegális gyorsulási versenyek ellen
Újabb akciót tartottak a rendőrök az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében – közölte a rendőrség szerda reggel a honlapján.Ajánljuk még

























