Századvég: Nagy a jelentősége Orbán Viktor minszki látogatásának
A Századvég vezető külpolitikai elemzője úgy látja, hogy nagy a jelentősége Orbán Viktor miniszterelnök minszki látogatásának, mert azt jelenti, hogy Magyarország ismét egy lépéssel a Fehéroroszországra gazdasági szankciókat kiszabó Európai Unió előtt jár.Montenegróban már nem kötelező a védőmaszk használata, Szerbiában augusztusban szervezik meg a nyári fesztiválokat
Mivel már egy hónapja nem jegyeztek fel új koronavírusos fertőzéses esetet, szombattól nem kötelező a maszk viselete Montenegróban, és Szerbia is enyhít az intézkedéseken: újra lehet nagyszabású szabadtéri rendezvényeket szervezni, a fesztiválokat augusztusra halasztották.Orbán Viktor: Mi, magyarok nagy kultúraépítő és államszervező nemzet vagyunk (Képgaléria)
A trianoni centenárium alkalmából Orbán Viktor kormányfő a sátoraljaújhelyi kálvárián mondott beszédet a Turul-szobor leleplezését követően. A miniszterelnök beszédében elmondta, hogy az egyetlen sztyeppei nép vagyunk, amely meg tudott maradni és ma is önálló állama van. Kijelentette továbbá, hogy a negyedik trianoni nemzedékként nekünk lehetőségünk van felépíteni azt az országot, amelyről őseink csupán álmodhattak.Jogász: Felháborító, hogy a szállodahajó üzemeltetője nem adott kártérítést
Borbély Zoltán közlekedési szakjogász felháborítónak és kegyeletsértőnek tartja, hogy a Hableány sétahajót felborító Viking Sigyn szállodahajó üzemeltetője senkinek semmilyen kártérítést nem folyósított egy év alatt.A G20 több, mint 21 milliárd dollárt ígért a koronavírus-járvány elleni küzdelemre
Több, mint 21 milliárd dollárt (6 ezer milliárd forint) ígért a világ legfejlettebb országait összefogó G20-as országcsoport a koronavírus-járvány elleni küzdelemre.Jobban spórolnak a magyarok a járványhelyzetben
A járványhelyzet miatt megfontoltabban költenek a magyarok és harmaduk hajlandó nagyobb befektetését is elhalasztani, a hiteleit ugyanakkor a többség tovább fizeti – derül ki a Cofidis legfrissebb, májusban készült reprezentatív kutatásából.A WHO szájmaszkviselést javasol, ahol nehézségekbe ütközik a távolságtartási szabályok betartása
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken módosította a szájmaszkviselésre vonatkozó ajánlását azzal, hogy a védőeszközök használatát különösen olyan helyeken javasolja, ahol magas a koronavírus-fertőzöttek száma, illetve nehézségekbe ütközik a távolságtartási szabályok betartása.Világszerte négyszázezer közelében a halálozások száma
Világszerte 6 734 591 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 394 887, a gyógyultaké pedig 2 746 332 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 6 639 228 volt, a halálos áldozatoké pedig 391 261. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen.Amerikai különmegbízott: Nyitva áll a lehetőség Irán előtt, hogy tárgyaljon a nukleáris programjáról
Nyitva áll a lehetőség Irán előtt, hogy tárgyaljon a nukleáris programjáról az Egyesült Államokkal – jelentette ki Brian Hook, az amerikai külügyminisztérium iráni különmegbízottja Washingtonban akkreditált külföldi újságíróknak tartott sajtóértekezletén, pénteken.Washington korlátozott számban, de engedélyezi kínai utasszállítók berepülését az országba
Washington korlátozott számban, de engedélyezi kínai utasszállítók berepülését az országba – jelentette be az amerikai közlekedési minisztérium pénteken, miután Kína közölte, hogy lehetővé teszi néhány amerikai légitársaságnak a kínai menetrendje részleges visszaállítását.A buffalói rendőrség különleges egységének minden munkatársa lemondott
A buffalói rendőrség különleges egységének minden munkatársa lemondott, hogy kifejezze szolidaritását és támogatását két, felfüggesztett rendőrkollégája mellett, akik a George Floyd halála nyomán kialakult tüntetésekben földre löktek egy idős férfit.Egy évvel meghosszabbították a líbiai fegyverembargót
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) pénteken egy évvel meghosszabbította a líbiai fegyverembargót. A Németország által benyújtott határozattervezetet egyöntetűen támogatta a testület öt állandó és tíz nem állandó tagja.Joe Biden megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges számú delegátust
Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke a keddi előválasztásokon megszerezte a szükséges számú voksot, és ezzel a szükséges számú delegátust ahhoz, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson. Ezt maga a politikus jelentette be péntek éjjel kiadott közleményében.Az önvezető autózáshoz kapcsolódó fejlesztést végez a Bosch és a budapesti műszaki egyetem
Az önvezető autózáshoz kapcsolódó közös kutatás-fejlesztést valósít meg a Robert Bosch Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) támogatott projekt összköltsége több, mint 1,66 milliárd forint, a támogatás meghaladja a 993 millió forintot.Amerikai kormányforrás: Trump utasítást adott a németországi amerikai katonák létszámának csökkentésére
Donald Trump amerikai elnök utasítást adott védelmi minisztériumának (a Pentagonnak) a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére – jelentette exkluzív információként a The Wall Street Journal című amerikai lap péntek délután, az internetes oldalán, amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva.Bakondi: Az illegális migráció megállítható
A járvány idején kiderült, hogy ha van politikai akarat az egyes nemzetállamokban a határok lezárására, akkor az illegális, tömeges migráció megállítható – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek este.A francia belügyminiszter feljelentést tett egy rasszista és homofób rendőri Facebook-csoport miatt
Feljelentést tett a párizsi ügyészségen Christophe Castaner francia belügyminiszter egy zárt Facebook-csoportban rendőrök által írt több száz rasszista, homofób és szexista üzenet miatt – adta hírül pénteken a StreetPress francia hírportál.Ajánljuk még

























