Pesti Srácok

Schanda: Újabb pályázati lehetőség az OkosÓvoda programban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 31.
A minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében idézte Schanda Tamást, aki azt mondta, a digitális gyermekvédelmet is szolgálja az OkosÓvoda program. A Digitális Jólét Program már eddig is több, mint száz intézménynek segített saját honlapjuk kialakításában. 2020-ban további száz óvoda kaphat egységes szolgáltatásként „kész arculati elemeket tartalmazó modulokat”, hogy így igényeinek megfelelően alakíthassa ki webes felületét – tette hozzá az államtitkár.

Szijjártó: az emberélet megmentése nem egészségügyi kapacitás kérdése Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 31.
Magyarországon nem fordulhat elő, hogy egy emberélet megmentése egészségügyi kapacitás kérdése legyen - írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalán. Szijjártó Péter bejegyzésében hangsúlyozta, Magyarországon időben megkezdték az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök beszerzését, így nem fordulhat elő, hogy akár egyetlen beteg ellátása is akadályba ütközzön a koronavírus-járvány bármely szakaszában.

Esélye sem volt a túlélésre a bajai balesetben meghalt fiatal párnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 31.
A helyszínen meghalt az a két fiatal, akit baleset ért szombat reggel Baja térségében, az 5501-es úton. Egy szemtanú szerint harmonikaként tört össze az autójuk, miután szemből belecsúszott egy honvédségi kamionba. Az látszik, hogy kisodródtak a kanyarban. A baleset körülményeit viszont csak most vizsgálják. A fiatalok egyik ismerőse beszélt róluk a Borsnak. Azt mondta, nem érti, hogy mi történhetett, mivel a 20 éves férfi sosem vezetett felelőtlenül.

Varga: a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget 2021-ben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 31.
A kormány átcsoportosította az erőforrásokat, a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget 2021-ben - jelentette ki a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetésről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Varga Mihály szerint a magyar gazdaság helyzeti előnye, hogy a kormány és az államháztartás szándékait már jó előre fel lehet térképezni. Már évek óta tavasszal tervezik, és a parlament elé tárják a következő évi költségvetés számait, és ez olyan tervezhetőséget és kiszámíthatóságot jelent a piac szereplői, a háztartások, valamint a családok számára, amit a járvány okozta helyzetben sem érdemes feladni - foglalta össze.

Két beteg halt meg és 3.876-ra emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 31.
Meghalt két idős, krónikus beteg, és 9-cel, 3.876-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 526-ra emelkedett, 2.147-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1.203-ra csökkent. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, az elhunytak 59 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. Közölték, 419 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 25-en vannak lélegeztetőgépen.

„Hittel kell vinni a zászlót, nem szabad a földön hagyni” - Wittner Mária az elmúlt ezredév magyar hőseiről (PS-VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 május 31.
2001 óta minden év májusának utolsó vasárnapján emlékezünk meg az elmúlt ezredév magyar hőseire. Ez a nap azoké a hősöké, akik életüket adták a hazáért. Az ünnepen azokra a névtelen hősökre emlékezünk, akik Szent István király óta életüket áldozták a hazáért. Idén „a haza ifjú hősei” címmel készített középiskolai vándorkiállítást a Magyar Patrióták Közössége, amelyben tíz, harmincöt évnél fiatalabb huszadik századi magyar harcos életútját mutatják be az ifjú korosztálynak. A kiállítást a Hősök Emlékünnepéhez kapcsolódóan május 30-án mutatták be a kecskeméti Piarista Rendházban Wittner Mária 1956-os szabadságharcossal, akinek életútja szintén szerepel a bemutatott hősök panteonjában. A kiállítás ősszel, a koronavírus járvány elmúlásával indul útjára. A Magyar Patrióták Közösségének célja, hogy minél több középiskolába eljuttassák a hősi életutakat bemutató tablókat tömörítő kiállítást. A videót László Petra készítette.

Vízbe ugrással zsarolják a hatóságokat a La Manche csatornán átkelő illegális bevándorlók

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 31.
Az illegális bevándorlók mindent megtesznek, hogy a hatóságok ne állítsák meg őket a La Manche csatornán való átkelésük során. A legutóbbi eseteknél például azzal fenyegetőztek, amikor a hatóságok megközelítették őket, hogy saját magukat, de akár a kisgyerekeket is bedobják a vízbe megfulladni, ha nem engedik őket tovább az őrök – írja cikkében a V4NA Hírügynökség.

Meghaladta a hatmilliót a fertőzöttek száma a világban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 31.
A világban 6.060.207-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 369.156, a gyógyultaké pedig 2.456.790-re emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 5.927.255, a halálos áldozatoké 364.933, a gyógyultaké pedig 2.493.792 volt. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztelés, és a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen.

Maszk nélkül tüntikéztek a bevándorlókért Franciaországban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 31.
Ezrek tüntettek engedély nélkül Franciaországban szombaton, holott a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása végett legfeljebb tízfős csoportok lehetnek együtt - adták hírül a hatóságok. A demonstrálók nem a ragály miatti korlátozások ellen tiltakoztak, hanem az illegális bevándorlók jogaiért vonultak az utcára Párizsban. A rendőrség kénytelen volt könnygázt használni a tömeg feloszlatásához; 92 demonstrálót őrizetbe vettek.

Trump: nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 31.
"Nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben" - jelentette ki az amerikai elnök a floridai Kennedy Űrközpontban tartott beszédében szombaton, miután sikeresen felbocsátották a SpaceX űrrakétáját, fedélzetén két amerikai asztronautával. Donald Trump hangsúlyozta, hogy a modern világot azok az emberek építették fel, akik mertek kockázatot vállalni. Közéjük sorolta Elon Muskot, a SpaceX magánvállalat alapítóját és vezetőjét is, majd leszögezte, hogy a kreatív magánszektorral történő együttműködés lesz az amerikai űrkutatás és űrhajózás jövője.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.