Csupán egy kerületben több hibás szavazatot találtak, mint ami a jelöltek közötti különbség volt – Így áll jelenleg a főpolgármester-választás újraszámlálása
Továbbra sem lezárt kérdés a főpolgármester-választás eredménye: az Alkotmánybíróság és a Kúria döntése után július 9-től újraszámolják a leadott valamennyi érvényes szavazatot. A számlálás csütörtökön véget ér, de az eredményhirdetésre péntekig kell várni, az adatok pedig megjósolhatatlanok, hiszen pusztán a mai számlálás során akart olyan kerület, ahol önmagában több volt a hibásan elkönyvelt voks, mint a két jelölt közötti különbség. Meghalt Donáth László
Életének életének 69. évében váratlanul elhunyt Donáth László, volt országgyűlési képviselő, Donáth Anna momentumos politikus édesapja. Fordult a kocka: most már az oroszokat is szívesen látnák az ukránok a következő békekonferencián
Mindenki meglepetésére Zelenszkij bejelentette, hogy még idén új békekonferenciára lenne szükség, amin már Oroszország is részt vehetne. Ennyit arról, hogy Orbán Viktor békemissziója sikertelen volna, amint látható egy hétvége alatt közelebb hozta a békét, mint a világ vezetői két éve alatt.
Videón, ahogy lángra kapott a roueni székesegyház tornya
A közösségi médiában kerültek elő képek arról, hogy nemrég kigyulladt egy híres francia katedrális, a roueni székesegyház tornya. Emlékezetes, hogy öt éve a párizsi Notre-Dame jutott hasonló sorsra. Szexuális kényszerítés miatt jelentették fel Magyar Pétert
Szexuális kényszerítés gyanújával indulhat nyomozás Magyar Péter legújabb botránya miatt. Az ismert feljelentő, Tényi István ugyanis a hatósághoz fordult azután, hogy egy nő egy interjúban lényegében azt állította: az ellenzéki politikus megpróbálta szexre kényszeríteni. Orbán Viktor: a NATO-nak nem a körülötte zajló háborúkat, hanem a békét kell megnyernie!
Washingtonból üzent közösségi oldalán Orbán Viktor. A magyar kormányfő leszögezte bejegyzésében, hogy az Észak-Atlanti Szövetség feladata nem a háborúk megnyerése, hanem a béke megteremtése. Nem Magyar madarak, hanem Madyar madarai – Kárpátaljai kötődésü egység semmisült meg a fronton
Megjelent a sajtóban egy hír, mi szerint magyarokból felállított felderítő egységet semmisítettek meg az oroszok. A jelentés azért téves, mert az ukrán hadseregben nincs kizárólag magyarokból álló egység, a csapatnak azonban sajnos valóban van kárpátaljai kötődése.
Világháborús gránátot találtak az Igazságügyi Palotában
Egy második világháborús aknavető gránátot találtak építési munkák során a budapesti Kossuth Lajos téren lévő Igazságügyi Palota tetőszerkezetében – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje csütörtökön. Szijjártó Péter a CNN-nek: Abba kell hagyni a vérontást! (Videóval!)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter interjút adott a CNN-nek washingtoni látogatása alkalmából, amiben elmondta, hogy a háború szomszédságában élünk és érezzünk is annak a hatását. Leszögezte továbbá, hogy abba kell hagyni a vérontást! Mégsem akar kancellár lenni a németek külügyminisztere
Annalena Baerbock német külügyminiszter, a Zöldek politikusa nem akar a jövő évi választáson kancellárjelöltjént indulni, mert már más a világ, mint amilyen az előző német választások alkalmával volt, inkább saját munkájára koncentrálna. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait
A NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait - jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után Washingtonban. Dobrev szerint Orbán Viktor világkörüli útja hazaárulás
Orbán világkörüli útja a magyar nemzeti érdekek elleni legsúlyosabb árulás -írja közösségi oldalán Dobrev Klára. A DK-s politikus nyilvánvalóan tudja, hogy mi a hazaárulás, hisz nagy gyakorlattal rendelkezik ezen a területen és az is a kommunista tempó része, hogy meg kell vádolni az ellenfelet azzal, amit te csinálsz. Dobrev végre valamiben jó. Az orosz légierő NATO-gépet fogott
Elfogott egy P-8A Poseidon típusú felderítő repülőgépet az orosz légierő a Barents-tengeren – számolt be róla több orosz forrás alapján a Portfolio. Ha már nem tudja elvenni a magyar soros elnökséget Brüsszelben tőlünk, valami más aljassággal próbálkoznak
Egy újabb terv szívárgott ki Brüsszelben arról, hogy hogyan tennének keresztbe Magyarországnak. Eszerint elindítanák a hetes cikkely szerinti eljárást és a miniszteri találkozót pedig bojkottálnák. Kína figyelmeztette a NATO-t, hogy maradjon távol az ázsiai csendes-óceáni térségtől, és ne provokáljon konfliktust
Oroszország és Irán után a nemzetközi rend legfontosabb kihívójaként jelöli meg Kínát a 32 NATO-tagország által aláírt dokumentum: Kína nukleáris fegyverkezése miatt, és azért, mert nélkülözhetetlen támogatást nyújt Oroszország Ukrajna elleni agressziójához - írja az Euronews. Kína válaszként közölte: a katonai szövetség maradjon távolt az ázsiai csendes-óceáni térségtől és ne provokálják őket. Orbán Viktor Donald Trumppal találkozik Floridában
Sajtóinformációk szerint Orbán Viktor és Donald Trump Floridában találkoznak majd. Felröppentek olyan hírek is, hogy az időzítés sem véletlen, hiszen éppen egy hete tett látogatást a magyar kormányfő Vlagyimir Putyinnál. A MÚOSZ kiakadt: szerintük a magyar kormány háborút indított a független sajtó ellen
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerdai állásfoglalásában közölte: miközben a magyar kormány az orosz–ukrán háború lezárásáért békemissziót indított, aközben a magyar független sajtó ellen háborút kezdett. Mivel szerintük az, hogy tilos háborús propagandát terjeszteni, a független sajtó elleni lépést jelenti. A szakértő szerint nagy informális súlya lesz a Patrióták Európáért frakciónak, de megpróbálják kiszorítani
A három mainstream frakciónak megvan az abszolút többsége az Európai Parlamentben, de az új képviselőcsoport is hallatni tudja a hangját – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kalas Vivien. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének főreferense beszélt Orbán Viktor békemissziójáról és a francia választások következményeiről is.