Lefejezték a szülés közben ábrázolt Szűz Mária-szobrot, a rendőrség keresi az elkövetőt
Nagy vita robbant ki nemrégiben arról, hogy készült egy Szűz Mária-szobor, amely az anyát éppen szülés közben ábrázolja. A művész Esther Strauss korábban azt mondta, azért akarta életadás közben megörökíteni a szentet, mert még soha nem ábrázolták így, pedig valószínűleg róla készült a világon a legtöbb műalkotás - írja a Magyar Nemzet. Rétvári Bence: magyar rendőrök is segítik a horvát rendőrök munkáját a nyáron
Magyar rendőri kontingens utazott Horvátországba annak érdekében, hogy a magyar turisták által leglátogatottabb helyszíneken is vigyázzanak a magyar emberek biztonságára - tájékoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t kedden. Az EU további 1,2 milliárd eurós beruházási csomagot jelentett be a nyugat-balkáni országok számára
Az Európai Bizottság újabb 1,2 milliárd eurónyi beruházást mozgósít a nyugat-balkáni országok számára, az uniós forrás a vízellátás és szennyvízkezelés, a vasúti közlekedés, az innováció fejlesztését, valamint a régió kis- és középvállalkozásainak zöldítését célozza.
Orosz érdekeket szolgáló puccs készült Ukrajnában, katonai személyzetet is felbéreltek a hatalomátvételhez
Az ukrán titkosszolgálat beszámolója szerint június 30-án puccsot terveztek az ország politikai és katonai vezetése ellen, az elkövetést megkísérlőket viszont még időben elfogták - írja az Index. Orbán Viktor: Itt az ideje, hogy félretegyük az ideológiai vitákat és beindítsuk Európa motorját
Az Európai Unió versenyképességének helyreállításáról írt cikket Orbán Viktor miniszterelnök a Financial Timesban. Olasz politikus: az első alapkő Orbán Viktorék európai formációja
A Patrióták Európáért képviselik a legérdekesebb alternatívát Európában - hangoztatta Marco Zanni, a Liga olasz párt politikusa, az Identitás és Demokrácia (ID) európai parlamenti frakcióvezetője a Corriere della Sera című napilapnak adott interjúban kedden. Géntechnológiával módosított kukorica élelmiszerként való felhasználását engedélyezi az EU
Az Európai Bizottság két, géntechnológiával módosított kukoricafajta élelmiszerként és takarmányként való felhasználását engedélyezte - közölte kedden a brüsszeli testület.
32,5 milliós büntetést kapott Magyar Labdarúgó-szövetség az UEFA-tól
Az idei nyári Európa-bajnokságon képviselt nemzeti labdarúgó-szövetségeket a szervező UEFA több mint 1,2 millió eurós bírsággal sújtotta a torna csoportkörében - számolt be az Athletic. Az MLSZ-t közel 83 ezer eurós, vagyis 32,5 millió forintos pénzbüntetésben részesítette a szövetség a szurkolók viselkedése miatt. Így méltatta Menczer Tamás Orbán Viktor kijevi tárgyalását
"Orbán Viktor egy nap alatt többet tett a békéért, mint Ursula von der Leyen, Manfred Weber és a többiek két év alatt" - írja közösségi oldalán Menczer Tamás. A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy a kormány és a kormánypártok a béke pártján állnak. Hankó Balázs: a fiatalok sikere a nemzet sikere
A fiatalok sikere a nemzet sikere - jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter a Debreceni Egyetem egészségtudományi karának diplomaosztó ünnepségén kedden. A békéről tárgyalt Kijevben Orbán Viktor - határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Zelenszkijtől a magyar kormányfő (Videó)
A soros uniós elnökség tisztségét betöltő Magyarország kormányfője Kijevbe látogatott, hogy Volodimir Zelenszkij orosz elnökkel folytasson tárgyalásokat Több forrásból is azt lehetett olvasni, hogy ma Kijevbe látogat a magyar kormányfő, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akivel a béke megteremtéséről tárgyal. Az egyeztetések után Orbán Viktor elmondta, hogy határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte az ukrán elnöktől. Beismerő vallomást tett az a férfi, aki Molotov-koktélt hajított Izrael hágai nagykövetségére
A holland bíróságon beismerő vallomást tett az a 25 éves, szíriai származású amszterdami férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy március 21-én egy benzinnel töltött égő palackot dobott Izrael hágai nagykövetségére. Beiktatták Hollandia új jobboldali kormányát
Bár a 2010-es években botrányokba keveredő Geert Wilders nem lesz tagja a végrehajtó szervnek, a Szabadságpártot továbbra is ő irányítja a parlamentből - írja az Index. Matteo Salvini: "dolgozunk a patrióták európai csoportján"
Dolgozunk a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor javaslatán egy európai patrióta pártcsoport létrehozása érdekében - válaszolta Matteo Salvini újságírók kérdésére kedden. Marine Le Pen adminisztratív államcsínnyel vádolta meg Macront
Adminisztratív államcsínnyel vádolta meg Emmanuel Macron francia államfőt Marine Le Pen, az előrehozott nemzetgyűlési választások vasárnapi második fordulóját követően kormányzásra készülő Nemzeti Tömörülés (RN) vezéralakja, miután az elnök a választásokat megelőző napokban kinevezéseket írt alá. "A lényeg a részletekben rejlik" - így leplezte le Kubatov Gábor a Fradi új szerelésének titkait
Mint ismert, a következő szezontól a Ferencvárosi Torna Club csapatai és sportolói az olasz sportszergyártó cég, a Macron ruházatát viselik majd. A rekordbajnok új mezei teljesen egyediek lesznek a Ferencváros történelme, hagyományai és szimbólumai által inspirált grafikai elemeknek köszönhetően. Pressman örül, hogy Orbán Viktor Kijevbe utazott
„Üdvözöljük, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Kijevbe utazott, hogy felvegye a kapcsolatot Ukrajna vezetésével. Előrelépés.” – írta David Pressman a nagykövetség Facebook-oldalán. Bejegyzésében arról azonban nem szólt, hogy a magyar miniszterelnök az uniós soros elnökeként a béke megteremtését tűzte ki prioritásként. Marad a szigorú biztonsági készültség Szerbiában, újabb fegyverest fogtak el Belgrádban
Néhány napig még vörös szinten tartják a biztonsági készültséget Szerbiában - közölte Milos Vucevic miniszterelnök kedden a belgrádi Blic televízióban arra utalva, hogy a biztonsági készültséget megemelték, miután szombaton egy iszlám hitre áttért szerb férfi számszeríjjal sebesített meg egy, a belgrádi izraeli nagykövetséget őrző szerb csendőrt, aki önvédelemből lelőtte.