Továbbra is marad a sok eső
Több megyében továbbra is zivatarokra, felhőszakadásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mint veszélyjelzésükben többek között írták, csütörtökön napközben előreláthatólag délutánig, estig több megyében alakulhat ki viharos szél és kisebb méretű jég.Küldöttséget küld Dél-Korea a budapesti hajószerencsétlenség miatt
A külügyminiszterrel az élén, kormányszintű operatív csoport megalakítását rendelte el csütörtökön a dél-koreai elnök az ország turistáit ért magyarországi vízi balesettel kapcsolatban.Összeütközött két hajó a Parlamentnél, heten meghaltak, több embert még keresnek
Eddig hét halálos áldozata van annak a dunai hajóbalesetnek, amelynek következtében felborult a Hableány nevű hajó Budapesten, a Parlamentnél - jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen. Egyes sajtóhírek szerint a jármű egy másik hajóval ütközött, majd elsodródott, a mentés területe ezért a Rákóczi hídig húzódik; az Index ugyanakkor azt írta, hogy a Hableány elsüllyedt, és a meder fenekén van. Az M1 csatornán elhangzó belügyminisztériumi tájékoztatás szerint 18 ember hollétéről tudnak a rendőrök és a mentősök, közülük 14-en egészségesen, épségben vannak, egy embert sikerült a parton újraéleszteni. Sok ember hollétéről senki nem tud semmit, őket nagy erőkkel keresik. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a hajón 33 dél-koreai turista és kétfős személyzet utazott. A mentést nehezítik a rossz látási viszonyok és a megáradt folyó erős sodrása. Pintér Sándor belügyminiszter is a helyszínre sietett.Ittasan gázolhatták el a rendőrt a 67-es úton
A Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása, segítségnyújtás elmulasztása, járművezetés ittas állapotban, valamint járművezetés tiltott átengedése vétségének gyanúja miatt indított eljárást két személy ellen, akik a súlyos sérüléseket szenvedő rendőrt elgázolhatták a 67-es úton.EP-választás – Gyurcsány szerint elért eredménye váltópárttá teszi a DK-t
Nem érez elégtételt az MSZP-vel szemben, mert nem érdekli volt pártja – állította Gyurcsány Ferenc a 24.hu-nak adott interjújában, amelynek kérdései között főképp azok szerepeltek, hogy a vasárnapi EP-választáson meglepően jól szereplő DK útja merre visz tovább. A volt miniszterelnök azt mondta, nem akarja felrúgni a Budapesten az önkormányzati választásokra gründolt megállapodásokat; továbbra is Karácsony Gergelyt látja Tarlós István megfelelő súlyú és komolyságú kihívójának. A DK elnöke még nem tudta megmondani, hogy pártja négy EP-képviselője melyik frakcióba ül majd be, de a gondolati összefüggéseket keresve felfedezhető, hogy az Európai Parlamentben is Orbán Viktor ellenében akar politizálni.Neverending story – Ismét elítélték a tescós rablókat
Tényleges életfogytiglant, illetve nyolc és húsz év közötti fegyházbüntetéseket szabott ki a budaörsi Tescónál, illetve másutt elkövetett fegyveres rablások miatt megvádolt öt ember ügyében a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. A nyolcadszor – első fokon hetedszer – újrakezdett büntetőper végére a vádpontok közül kikerült a legsúlyosabb bűncselekmény, egy kalocsai házaspár meggyilkolása, mivel a nyomozóhatóságok olyan mulasztásokat követtek el a vizsgálat idején, hogy a bizonyítékokat ki kellett zárni az eljárásban; ennek a vége az lett, hogy a kettős gyilkosság ügyében a bíróság valamennyi vádlottat bizonyítottság hiányában mentette fel.Megbénította Budapest és környéke közlekedését az özönvíz
Főként fakidőlések és a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat a szerdai vihar idején - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-vel. Dóka Imre elmondta: a szerdai vihar többnyire a fővárosban és Pest megyében, valamint kisebb mértékben Bács-Kiskun és Csongrád megyében okozott gondot.Meztelenül őrjöngött egy drogos dél-afrikai a Kálvin téren
A budapesti rendőrök előállították azt a dél-afrikai férfit, aki kedden kiugrott egy szálloda ablakból, majd mezítelenre vetkőzve sétált Budapest IX. kerületében. A bejelentés után a járőrök a huszonkét éves dél-afrikai állampolgárral szemben a Kálvin téren intézkedtek. A járőrök a zavartan viselkedő férfihez mentőt hívtak, és mivel felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, intézkedtek a mintavételre. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást.Magánnyomozóknak adhatott ki információkat egy NAV-os pénzügyőr
Magánnyomozók szereztek olyan adatokat egy pénzügyőr őrnagy segítségével, amelyekhez törvényesen nem juthattak hozzá. A Fővárosi Nyomozó ügyészség kilenc embert gyanúsít, hármuk letartóztatását indítványozták - közölte a Fővárosi Főügyészség.Cseh Katka, a Momentum EP-képviselője: a terhesség valójában egy probléma, amelyre a megoldás az abortusz
Cseh Katka, a Momentum frissen megválasztott EP-képviselője 2015-ben beszélgetett a ballib tüntetések állandó résztvevőjével, Papp Réka Kingával a Klubrádióban. A két fiatal nő az abortuszról társalgott az egyik műsorban, amelyben ízelítőt adtak a haladó gondolatokból, amikor megállapították, hogy a terhesség valójában egy probléma, amelynek megoldása a műtéti vetélés, az pedig olyan, mint egy botmixer. Figyelemre méltó, hogy a Momentum amazonja szülész-nőgyógyászként jutott erre a következtetésre.A szociáldemokraták jelöltje, Marcel Ciolacu lett a román képviselőház új elnöke
A bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjét, Marcel Ciolacu eddigi háznagyot választotta elnökévé szerdán a kétkamarás román parlament képviselőháza. A tisztség azt követően üresedett meg, hogy a legfelsőbb bíróság hétfőn korrupcióért letöltendő szabadságvesztésre ítélte és választójogától is megfosztotta Liviu Dragnea PSD-elnököt.Úzvölgyi katonatemető – Bíróságon támadja meg a román prefektus a sírkert lezárását
Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa törvénytelennek találja a csíkszentmártoni önkormányzatnak az úzvölgyi katonatemető lezárására vonatkozó határozatát, és megtámadja a közigazgatási bíróságon, Andrei az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozott erről szerdán. Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az első világháborús osztrák-magyar sírkertben, ahol ötven betonkeresztet és egy emlékművet állított fel.Megszűnik a Red Bull Air Race
Az idei lesz a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság utolsó szezonja; július közepén Zamárdiban rendezik a sorozat történetének utolsó előtti versenyét. A Red Bull szerdán a honlapján jelentette be, hogy jövőre nem folytatja a műrepülős vb-t, melynek a 2003-as megalapítása óta több, mint 90 versenye volt.Ferenc pápa óriás székelykapun át érkezik, és arany rózsát hoz Csíksomlyóra
Ferenc pápa óriási székelykapun át érkezik a szombaton tartandó miséjére a csíksomlyói hegynyeregbe, és a szűzanya iránti tisztelet kifejezéséül arany rózsát hoz a csíksomlyói kegyhelynek - közölték a szervezők. A pápa első székelyföldi látogatását óriási várakozás előzi meg. A mise helyszínén a végéhez közelednek az előkészületek: jelenleg a szektorok kialakítása, a hangosítás és a kivetítők felszerelése zajlik a hegynyeregben.Náci polóban kívánt áldott karácsonyt tavaly Sneider Tamás
Az Adolf Hitler-féle Harmadik Birodalom iránt nosztalgiával viseltetőket megcélzó Thor Steinar márkájú pólóban karácsonyozott a Jobbik elnöke tavaly szenteste; ez látható a politikus közösségi oldalára feltöltött ünnepi videóban – írta meg az Origo. A pártelnök egész pontosan a Thor Steinar Gungnir típusú felsőjét húzta magára, amit jelenleg 49 euróért (mintegy 16 ezer forint) kínálnak a náci szimpatizánsoknak. A karlendítős esküvő után itt van Sneider következő náci botránya!Megalázó alkut kényszerítene a többiekre a csepeli MSZP
A polgármester-jelölti helyet, a 12 képviselői körzetből hatot, és a polgármester-jelöltön kívül még legalább egy biztos befutó listás helyet vár el magának a csepeli MSZP az önkormányzati választásokon. A polgármester-jelöltön túl a másik biztos befutó a listán Szenteczky János, a párt valós vezetője lenne. Ő egyéni jelöltként el sem indul, tehát csak kolonc a többi párt nyakán – értesült a Csepel.info.Menczer Tamás: Remélhetőleg az új ukrán elnökkel sikerül rendezni a magyar közösséget érintő vitás kérdéseket
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára reményét fejezte ki, hogy a nemrégiben megválasztott új ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel sikerül rendezni a kárpátaljai magyar közösség életét negatívan befolyásoló törvények kapcsán kialakult helyzetet.Ajánljuk még

























