Csaknem százezer kitoloncolás hiúsult meg Németországban 2015 óta
Csaknem százezer ember kitoloncolása hiúsult meg Németországban 2015 óta csütörtökön ismertetett kormányzati adatok szerint. 2015 óta majdnem minden második tervezett kitoloncolást nem tudták végrehajtani a német hatóságok. Schiffer András a Polbeatben: Nem értek egyet azzal, hogy Magyarországon diktatúra lenne (videó)
Schiffer András ügyvéd, az LMP egykori alapító-társelnöke és képviselője szerint sokan csalódtak a Fideszben, de nem ért egyet azokkal, akik szerint Magyarország diktatúra lenne. A legutóbbi Polbeatben Stefka István és Huth Gergely kérdéseire arról is beszélt, hogy összességében hasznos a magyar közélet szempontjából a Jobbik szakítása a rasszista múlttal, de egyelőre sem a Jobbikról, sem az LMP-ről nem látja világosan, hogy hova tart és mit gondol a világról. Száz hektáron ég a nádas Farmos közelében
Mintegy száz hektáron ég a nádas, az aljnövényzet és a gaz a Pest megyei Farmos közelében, a tűz három tanyát is veszélyeztet - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője csütörtök délután. Csámpai Attila elmondta: a tűz gyorsan terjed az erős szél és a szárazság miatt.
Aláírásgyűjtésbe kezd a Magosz és a NAK az uniós források megőrzéséért
Aláírásgyűjtésbe kezd a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azért, hogy az uniós agrárforrásokból ne lehessen átcsoportosítani a migráció kezelésére. Jakab István, a Magosz elnöke úgy nyilatkozott: a forráselvonás veszélyeztetné a gazdák versenyképességét, a szektorban dolgozók megélhetését. Fidesz: A párt kifizetőhelyévé tenné a DK a XV. kerületet
Lamperth Mónika a problémák megoldása helyett bújtatott szerződésekkel és felesleges állásokkal a Demokratikus Koalíció kifizetőhelyévé tenné a XV. kerületet – kommentálta Pintér Gábor, a Fidesz helyi frakcióvezetője a hírt, miszerint még a baloldali képviselők is leszavazták a kerület 2019-es költségvetését. ÁSZ: Újra kaphat állami támogatást a Momentum
Visszavonta a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék – írták csütörtöki közleményükben. Mint hozzátették, a Párbeszéd Magyarországért Párt esetében ugyanakkor az együttműködés hiánya miatt továbbra is érvényben van az intézkedés. Az ÁSZ kiemelte: a Momentum a kampánypénzek ellenőrzése során feltárt alapvető szabálytalanságok jövőbeli elkerülése érdekében igazolta a gazdálkodás alapvető kereteinek kialakítását, így „a párt megteremtette a lehetőséget a költségvetési támogatás felfüggesztésére vonatkozó vagyonmegóvási intézkedés visszavonására”. Tisztázták a nemi erőszakkal vádolt válogatott vízilabdásokat
Tisztázták a válogatott vízilabdásokat, nem történt bűncselekmény – írja a Magyar Nemzet. Emlékezetes, korábban egy kislány vádolta meg Petőváry Zsoltot és Kósz Zoltánt azzal, hogy szexuális viszonyt folytattak vele. A két sportoló elképesztő és nemtelen lejáratásnak nevezte a vádakat.
Gyöngyösi Márton ordas zsidózásáról került elő egy újabb videó
Egészen elképesztő beszédet tartott fél évvel a zsidólistázós parlamenti felszólalását követően Gyöngyösi Márton, a Jobbik jelenlegi elnökhelyettese-frakcióvezetője, aki tizenkét hosszú percig csak a zsidó emberekkel, Izraellel és a hazai zsidósággal foglalkozott. Az Origo által megtalált felvételen az hallható, amint a jobbikos politikus arról beszélt pártja 2013-as, Nemzeti Majális elnevezésű rendezvényén, hogy hadat kellene üzenni Izraelnek, az összes izraeli polgár nemzetbiztonsági kockázatot jelent, valamint a hazai zsidóság a cionizmus oldalára állt. A Jobbik szerint az EP-választás tétje, hogy Orbán kivezeti-e Magyarországot az EU-ból
A Jobbik szerint az Európai Parlamenti választások tétje az, hogy "megengedjük-e Orbán Viktornak, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból". A korábban rendszeresen oroszbarátsága miatt magyarázkodni kényszerülő párt csütörtöki közleményében már éppen a Fideszt vádolja azzal, hogy a magyar kormány "az oroszok helytartójává vált". Sajtóklub 2.0: Az ellenzék nem tud elszakadni a "merjünk kicsik lenni" mentalitástól
Orbán Viktor beszéde a bátorságról szólt, ugyanis nagyon komoly célokat fogalmazott meg - jelentette ki Falusi Vajk az Echo TV Sajtóklub 2.0 című műsorában. A 888.hu publicistája emlékeztetett: a balos közgazdászok mindig arról beszélnek, hogy mennyire fenntarthatatlan a gazdasági növekedés; ehhez képest a miniszterelnök megemelte a tétet, és azt mondta, hogy képesek vagyunk utolérni Ausztriát. Hiába tagadják, igenis léteznek Soros György migránsoknak készített bankkártyái
Hiába tagadják, létezik, és az európai polgárok adójából tartják fenn azt a segélyprogramot, amelynek keretében névtelen bankkártyákat osztanak ki az ENSZ égisze alatt Soros György támogatását is élvező civil szervezetek munkatársai az Európába érkező migránsoknak – írja a Magyar Nemzet. A CDU kiáll Szijjártó Péter mellett
A német vezető kormánypárt stuttgarti vezetői fogadják pénteken Szijjártó Péter külügyminisztert – írja az Origo. A lap szerint a kereszténydemokrata politikusok nem a magyar kormányt támadják, hanem Baden-Württemberg szélsőségesen bevándorláspárti tartományi miniszterelnökét, Winfried Kretschmannt nevezik bolondnak, amiért nem tárgyal Szijjártóval. Elfogták az egyik Kertész utcai verekedőt (FRISSÍTVE!)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Kertész utcai verekedés kapcsán, garázdaság vétségének gyanúja miatt keresi a rendőrség a 34 éves Horváth Mihály Alfonzt és a 32 éves Szitai Tamás Krisztiánt. Az Index.hu információi szerint egyiküket időközben elfogta a rendőrség. Mint ismeretes, múlt hét csütörtökön a két férfi egy VII. kerületi szórakozóhely környékén több embert bántalmazhatott. Noha a hírről elsőként beszámoló Index pár napja "terrorizmusról", illetve "leszakadt arcú emberről" is írt, a rendőrség a PestiSrácok.hu-val azt közölte, négy könnyebb sérültről tudnak, így egyelőre nem igazolt a portál horrorsztorija. Hisztériázik az Európai Bizottság a magyar kormány plakátkampánya miatt
Az Európai Bizottság válaszol a magyar kormány által Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel! címmel indított kampányra, ugyanis egyetért azzal, hogy a polgároknak valóban joguk van tudni, hogy mit tesz az Európai Unió - közölte Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője csütörtökön. Orbán-Kelemen találkozó: Erős kárpát-medencei magyar képviseletet az Európai Parlamentben!
Gratulált a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétvégi kongresszusához és a szervezet elnökévé történt újraválasztásához Kelemen Hunornak Orbán Viktor miniszterelnök kettejük csütörtöki megbeszélésén Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Szabadfogás: Még az ellenzéki politológus szerint is borzasztó Márki-Zay jelleme
A Gyurcsány-család és a DK a magyar baloldalon hatalomátvételre készül – véli Kereki Gergő, a Mandiner főszerkesztő-helyettese, aki első alkalommal ült be a veterán szellemi pankrátorok közé. A Szabadfogásban főleg Dobrev Klára volt a téma, de szóba került Hadházy és Márki-Zay jelleme, valamint Szarvas Szilveszter köröztetése is. A Szabadfogásban Huth Gergely vendégei Nagy József, Nagy Attila Tibor, Kukorelly Endre, Kálomista Gábor, Jeszenszky Zsolt és Kereki Gergő voltak. Szijjártó: Európa akkor lesz erős, ha a családok Európája lesz
Európa akkor lesz erős, ha a családok Európája lesz, mert ha a migránsok Európája valósul meg, akkor gyenge lesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A Századvég Alapítvány által Európa jövője: család vagy migráció címmel szervezett konferencián a miniszter közölte, az EU előtt álló kihívásokból viták fakadnak, és ezek a viták az európai parlamenti választásban csúcsosodnak majd ki, amelynek a tétje, hogy erős vagy gyenge lesz Európa. Elhasalt az Amnesty International kezdeményezése, nem alkotmányellenes a Stop Soros
Nem alaptörvény-ellenes a büntető törvénykönyvnek (Btk.) a jogellenes bevándorlás elősegítését büntető új tényállása (Stop Soros), de csak az Alkotmánybíróság (Ab) által meghatározott alkotmányos követelmények betartásával alkalmazható - mondta ki az Ab csütörtökön közzétett határozatában.