Újabb brüsszeli kettős mérce: megint Soros emberei támadták Magyarországot
Magyarországon - Szlovákiával és Máltával szemben - nem gyilkolnak meg újságírókat, mégis az utóbbi két állam esetében nem beszélnek a sajtószabadság veszélyeztetéséről – minderről Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszélt az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának szerdai ülésén, ahol a magyar médiahelyzet volt terítéken. A bizottsági tárgyaláson többen rámutattak arra, hogy Magyarországon sokkal kedvezőbb a média helyzete, mint sok más uniós országban. Az utóbbiakat mégsem támadják, aminek az egyik oka, hogy Magyarországon keresztény-konzervatív kormány van hatalmon. Az EU-s pénzek rejtélyes útjának felkutatása közben futott bele a rasszizmus vádjába a 444.hu
Úgy kerülgetik az EU-pénzt, mint felbérelt cigány a marmonkannát címmel jelent meg szerdán Szily László cikke a 444.hu nevű hírportálon, majd a rasszistának minősített főcímet egy, a Facebookon terjedő tiltakozáshullám miatt estére megváltoztatták. A cigány jogvédők vezetője, Horváth Aladár szerint ez rasszizmus, ami a romákat genetikalilag (sic!) kódoltnak mutatja be a lopásra, majd később azt írta: Ez van! Stílusérzék baloldalon! Azt egyelőre nem tudni, hogy Horváth olvasta-e az általa kifogásolt cikket, mert az a valóban félremagyarázható címén kívül egyáltalán nem arról szól, hogy a romák lopnak, hanem arról, hogy egy titokzatos alapítvány épp a romák nehéz helyzetét kihasználva csapolja meg vélhetőleg az uniós forrásokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az érintett alapítvány szigorú ellenőrzésére tett ígéretet. Elkezdődhet a Frontex megerősítése
Közös álláspontot fogadott el a tagországok kormányait tömörítő tanács szerdán az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) megerősítéséről, ami ugyanakkor az eredetileg tervezettnél lényegesen lassabban valósulna meg. A tagállamok uniós képviselői közötti egyezség alapján megkezdődhetnek az intézményközi tárgyalások az EU másik társjogalkotó szervével, az Európai Parlamenttel.
Jogerősen is elítélték a másfél éves kislányukat halálra éheztető gyöngyösi szülőket
Jogerősen tizennyolc és tizenöt év fegyházra ítélték a 2016 májusában éhenhalt másfél éves gyöngyösi kislány szüleit, miután a Debreceni Ítélőtábla szerdán helybenhagyta az első fokon eljáró Egri Törvényszék ítéletét. A bíróság J. Médea elsőrendű vádlottat és K. Gusztáv másodrendű vádlottat különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölésben találta bűnösnek. Putyin: Oroszország az Egyesült Államokat is célba fogja venni
Amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai szárazföldi telepítése esetén Oroszország nemcsak az ezeket az eszközöket befogadó országokat, hanem az Egyesült Államokat is célba fogja venni – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a törvényhozás két háza előtt szerdán Moszkvában elmondott évértékelő beszédében. Mit gondol Fülig Jimmy a klímaváltozásról? - Májusban ismét jön a Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál
Május 24. és 26. között immáron ötödik alkalommal rendezik meg Gödöllőn a Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált Áder János köztársasági elnök védnökségével. A hagyományos nemzetközi természetfilm-mustra mellett a rendezvényen ezúttal is helyet kap a Trash Art szemétszobor-kiállítás, megtekintetőek lesznek Máté Bence természetfotós képei, lesz Öveges professzor makettverseny és kiállítás, PET-autók versenye, PET-hajó építés, és megtudhatjuk azt is, mi Fülig Jimmy, Piszkos Fred és barátaik véleménye a klímaváltozásról. Reiner Péter: "Szomorú, hogy a pártok és a zsidóság egyes képviselői visszaélnek az antiszemita váddal"
Zsidó gyökereit vállaló és magyarságára büszke emberként szomorúan szemléli, ahogy az ellenzéki pártok és maga a zsidóság is visszaél napjainkban a zsidóság kérdésével a politikai küzdelemben - mondta a Paláver keddi adásában Reiner Péter. A publicista hozzátette: hazája, múltja, jelene és jövője iránt elkötelezett emberként kijelenheti, hogy ez a nemzet jövőre ítéltetett, de egységessé kell válnia, azonban a kommunista idők bűneivel való szembenézés hiányában ez nem valósulhat meg. Ide tartozó, kibeszéletlen problémának nevezte, hogy a második világháború borzalmait követően egyes zsidó emberek - bosszút állva a kollektív sérelmek miatt - "a kommunista pestist a magyarságra szabadították".
MTVA-székház ostroma – Pótmagánváddal folytatja a show-t az ellenzéki Szabó család
Pótmagánvádat nyújtanak be az ellenzéki országgyűlési képviselők, miután a Legfőbb Ügyészség elutasította panaszaikat az MTVA-székháznál tavaly decemberben történtek ügyében. Szél Bernadett a Facebookon szerdán közzétett bejegyzésében azt írta, tudják, hogy az ügyészség úgy hozott politikailag motivált döntést, hogy nem végezte el a dolgát, érdemi nyomozás nem volt - vagyis újra megtudhattuk: Magyarországon az a politikai indíttatású eljárás, amelyet Szél Bernadett annak tart. Deutsch szerint Juncker kudarcot vallott, Junckerék szerint Juncker valódi szándékairól beszélni hazugság
Deutsch Tamás szerint Jean-Claude Juncker tevékenysége az Európai Bizottság élén kudarc, mivel semmit nem tett a migráció ellen, miközben csak nézte, hogy a britek távoznak a közösségből, és makacsul ragaszkodik a hibáihoz. Junckerék szerint szerint becsapja a magyar embereket a kormány új tájékoztató kampánya, amely amúgy tárgyilagosan mutatja be, hogy miért is küzd Juncker: a kötelező betelepítési kvótáért, a tagállamok határvédelmi jogainak gyengítéséért és a migránsvízumokért. Másodszorra sem sikerült helyesen leírnia Karácsony Gergelynek a "dolgozószobájából" szót
Az már bebizonyosodott, hogy a szocialisták gondban vannak az alapvető, elemi iskolában oktatott magyar nyelvtannal, de nem tudtuk, hogy ilyen súlyos a gond. Egy, a portálunkhoz került kép szerint ugyanis Karácsony Gergelyen ezúttal a "dolgozószobájából" szó fogott ki, ami elsőre neki "dolgozóbobályából", majd "dolgozószobáljából" volt. Szerencsére harmadik alkalommal már valószínűleg megsúgták neki, hogyan kell helyesen leírni az említett szót. Miniszterelnökség: Folytatódik a brüsszeli bevándorláspárti erők nyomásgyakorlása
Az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának keddi ülése azt jelzi, hogy folytatódik a brüsszeli bevándorláspárti erők nyomásgyakorlása Magyarországra - mondta Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Elfogadták a főváros idei költségvetését - Az ellenzék szerint Budapest apokaliptikus állapotban van (PS-videó!)
Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2019-es összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A diktatúra pillanatnyi figyelmetlenségének következtében a permanensen üldözött ellenzék is kifejthette a véleményét a büdzséről; a leginkább lesújtó véleményeket azok a politikusok fejtették ki Budapest apokaliptikus közállapotairól és hasonlították a Demszky-éra sötétségéhez a jelenlegieket, akik a sötét Demszky-korszakban tevőlegesen vettek részt a főváros teljes lezüllesztésében. Figyelemre méltó, hogy az ifjabb generációból a főpolgármesterség felé vágtató Karácsony Gergely szerdán megháromszorozta a Budapest ügyeiben kifejtett tavalyi gondolatainak hosszúságát, amelyekre 2018-ban tizennyolc másodpercet szánt összesen. Tarlós Istvánnak csalódást okoztak az ellenzéki fejtegetések; mint mondta, ésszerűbb és ötletesebb hozzászólásokra számított. A főpolgármester szerint az idei működési egyensúly nehézségekbe ütközhet, de új bevételek is jelentkeznek, emellett ugyancsak új lehetőségeket jelent a tavaly létrehozott Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa is. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen igyekezett megtudni az ellenzék legfőbb reményétől, Karácsony Gergelytől, hogy miért látja olyan borúsan a főváros helyzetét, és ő mit tenne Budapestért, de Zugló polgármestere – nem először – elmenekült munkatársaink kérdései elől. Jakab Péter szerint a cigányok lopnak, a szoba közepére piszkítanak és nem akarnak dolgozni (Videóval!)
Jakab Péter szerint a cigányok jelentős része gyümölcsöt lop, a szoba közepére piszkít és nem akar dolgozni. A Jobbik miskolci elnöke egy néhány évvel ezelőtti felvételen a cigányok értelmi képességein is gúnyolódott - adta hírül a Hír TV. A párt országgyűlési képviselőjéről nemrég olyan felvételek is előkerültek, amelyeken antiszemita kijelentéseket tesz és a homoszexuálisokat sértegeti. Elutasították az ellenzéki képviselők panaszait: nem történt hivatalos személy elleni erőszak az MTVA-nál
A Legfőbb Ügyészség a hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen tett feljelentések elutasítása miatt az országgyűlési képviselők jogi képviselői által bejelentett panaszokat – mivel azok alaptalanok – elutasította. Megszólalt a Nissan sofőrje, akit Sz. Károly szökése után ejtett túszul
Fordulat következett be a Fővárosi Törvényszékről pénteken megszökött rab ügyében, ugyanis a Ripost elérte annak az ezüstszínű, Nissan X-Trail típusú autónak a vezetőjét, akit Sz. Károly a megszökése után túszul ejtett. Most a Ripostnak exkluzív interjút adott a férfi arról, hogy mi is történt az üldözés során az autóban. Nézőpont: a magyarok szerint a Jobbik a leginkább rasszista és antiszemita párt
A magyarok 43 százaléka szerint a Jobbik a leginkább rasszista, 33 százaléka szerint a leginkább antiszemita és 28 százaléka szerint a legradikálisabb párt Magyarországon - közölte közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet szerdán az MTI-vel. Kövér: Az nem demokrata, aki fizikai erőszakkal akadályozza az Országgyűlés működését
Az ATV.hu interjújában Kövér László hatalmas szamárságnak nevezte az újabb ellenzéki akciót, amikor is felszólalásra jelentkeztek a képviselők, majd utána frakcióként távoztak az ülésről. A házelnök azt is kifejtette, hogy a törvényhozás akadályozása nem csupán a parlamentarizmus szabályainak mond ellent, de nehezen nevezheti magát demokratának az, aki egyébként az Országgyűlés normális működését fizikai erőszakkal akadályozza. Juncker: A Fidesz hagyja el az Európai Néppártot!
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is élesen bírálta Orbán Viktor kormányát a héten induló új EU- és bevándorlás-ellenes kampány miatt. Az isiászáról elhíresült politikus – aki Soros György mellett a főszereplője a plakátoknak – a Reutersnek egy stuttgarti találkozón azt mondta: Orbán Viktor pártja, a Fidesz nem való a jobbközép politikai alakulatok társaságába, és el kell hagynia az Európai Néppártot.