Összeolvadt két jegybanki alapítvány
Összeolvadt a Magyar Nemzeti Bank által alapított alapítványok közül a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA), feladataikat az újonnan létrejött Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADSA) fogja ellátni – közölték az alapítványok az MTI-vel szombaton. A közlemény szerint az új alapítvány ötvözi a korábbi két alapítvány céljait és teljes vagyonát.A Jobbik és a pénz – Egy se veled, se nélküled kapcsolat
Továbbra sem tudni, hol az a pénz, amelyet a Jobbik az Állami Számvevőszék bírságára gyűjtött szimpatizánsaitól, csakhogy – mint ahogy az nemrég kiderült – végül a kampányra költötték. Ráadásul a több, mint 100 millió forintos összegnek a hivatalos kampánybeszámolójukban sincs nyoma. Közben eddig már 10 ember követelte vissza a pénzét. A Jobbik országgyűlési képviselője válaszok helyett kisétált a sajtótájékoztatóról – közölte az M1 Híradója.Női kézilabda junior-vb: Döntőbe jutott a magyar válogatott
A magyar válogatott bejutott a Debrecenben zajló női junior kézilabda-világbajnokság szombati döntőjébe, miután a péntek esti elődöntőben 30-25-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát. A szombati ellenfél az a Norvégia lesz, amelynek csapatát a csoportkör utolsó fordulójában 35-27-re legyőztük.Gyors családegyesítést kér Mexikó Washingtontól
Az amerikai határon elszakított bevándorlócsaládok gyors egyesítését kérte pénteken Enrique Peña Nieto mexikói államfő a nap folyamán Mexikóvárosba látogató, Mike Pompeo külügyminiszter vezette amerikai küldöttségtől - közölte a mexikói elnöki hivatal.Százhúsz áldozatot követelt az ISIS öngyilkos terroristájának robbantása
Legalább 128 ember meghalt pénteken a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartománybeli, Kvetta városához közeli Másztungban, miután egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy választási kampánygyűlésen - közölte pénteken a tartományi belügyminiszter. A tartomány egészségügyi tisztségviselőinek közlése szerint a sebesültek száma is meghaladta a 120-at.Orosz hírszerzők ellen emeltek vádat az amerikai elnökválasztással összefüggésben
Az orosz katonai hírszerzés (GRU) 12 tisztje ellen emelt vádat egy amerikai vádesküdtszék a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt beavatkozásuk miatt. A vádirat szerint betörtek a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) és Hillary Clinton demokrata elnökjelölt számítógépes rendszereibe, hogy a választási folyamatba történő "beavatkozási szándékkal" információkat lopjanak, majd azokat más platformokon keresztül nyilvánosságra hozzák.Salvini: "Olaszország már teljesített, megértettétek?"
Miután Olaszország megszigorította a tengeri mentés feltételeit, az embercsempészek ismét egyenesen oda irányítják a hajókat: mintegy 450 migránssal lépett olasz felségvizekre pénteken egy hajó. Matteo Salvini belügyminiszter bejelentette, ez a hajó nem fog kikötni az ország partjainál. Közösségi oldalán úgy fogalmazott: "Máltának, az embercsempészeknek, az Olaszországban és a világban jóakaratot hirdetőknek tudniuk kell, hogy ez a hajó egyetlenegy olasz kikötőbe sem érkezhet meg. Olaszország már teljesített, megértettétek?"Két és fél milliárd forint - Magánszemély a NAV legnagyobb adósa
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 73 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a második negyedévben, a lista élén június végén egy sümegi magánszemély, Temesvári Zoltán állt 2,519 milliárd forint tartozással, amiből 831 millió forint adóhiány, 1,688 milliárd forint pedig bírság volt.Szijjártó: Magyarország kitart álláspontja mellett, a bevándorlás nem alapvető emberi jog
Az al-Kaida terroristáját, Oszama bin Laden egykori testőrét védelmezi a német állam
Kitoloncolták Németországból Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet néhai vezetője egyik egykori testőrét – írta pénteken a Bild. A számos terrortámadással összefüggésbe hozott Sami A.-t azonban várhatóan vissza kell szállítani Németországba, mert az illetékes helyi bíróság aggódik, hogy hazájában, Tunéziában valami baja eshet.Szijjártó: eszement elképzelés az ENSZ migrációs csomagja, ki kéne lépni a folyamatból
Mivel az ENSZ globális migrációs csomagja kötelező lesz a tagállamokra, Magyarországnak ki kell lépnie az elfogadás folyamatából, világossá téve, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a tervezet egyetlen intézkedését, iránymutatását sem – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken New Yorkban.Lázár szerint nem építés, hanem rombolás zajlik Hódmezővásárhelyen
Rendszeresen felvetődik, hogy nem volna-e célszerű időközi választást tartani Vásárhelyen, mivel a polgármester és a képviselőtestület láthatóan nem tud együttműködni – jelentette ki Lázár János országgyűlési képviselő a Rádió 7 pénteki, Napraforgó című műsorában.Előzetesben az inárcsi családsegítő gyilkosa
Elrendelte az inárcsi hivatali dolgozót leszúró férfi letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pénteken – közölte a Budapest Környéki Törvényszék. A terheltet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítja. A férfi beismerte tettét.Fiktív telefonszámlákkal trükköznek a kiberbűnözők
Hamis számlabekérő leveleket küldenek ismeretlenek a Telenor Magyarország nevében; a cég ügyfelei védelme érdekében kitiltotta hálózatáról a csalók által használt weboldalcímet – közölte a szolgáltató az MTI-vel pénteken. A PestiSrácok.hu munkatársainak tapasztalatai szerint az elkövetők nemcsak a Telenor, hanem újabban a Telekom ügyfeleit is célba vették, és emailben küldenek rossz magyarsággal, néha alig érthetően megfogalmazott követeléseket fiktív tartozásokról, a befizetéshez pedig számlaszámokat is megadnak.Csak egy órát tervezett a barlangban tölteni a thai focicsapat
Csak egy órát tervezett a barlangban tölteni a fociedző és 12 tagú, tizenévesekből álló csapata a Tham Luang-barlangban, mielőtt a nagy esőtől hirtelen megemelkedő vízszint több, mint két hétre foglyul ejtette őket - mesélte az egyik kisfiú édesapja.Őrizetbe vettek egy francia rendőrt, mert megütött egy őrizetest (VIDEÓ)
Őrizetbe vettek és felfüggesztettek egy francia rendőrt, akiről felvétel készült, amikor megütött egy őrizetest egy párizsi bíróságon - közölte a belügyminisztérium és az ügyészség. A hivatalos tájékoztatás szerint az őrizetes nem migráns, ahogy az internetes oldalon olvasható, hanem egy lopási ügyben sürgősségi eljárással bíróság elé került férfi.Esélylatolgatás indul: ön szerint ki nyeri a futball VB-t?
A végéhez közeledik minden idők egyik legizgalmasabb labdarúgó-világbajnoksága. Szombaton kiderül, hogy a belga válogatott vagy az angol csapat győzedelmeskedik, és viszi haza a bronzérmet, vasárnap este pedig végre eldől, melyik csapat emelheti magasba a vb-trófeát.Ajánljuk még

























