Magyarországról irányította szervezetét a svájci drogbáró (VIDEÓ)
A széleskörű nemzetközi összefogásnak köszönhetően Svájcban és Magyarországon fogták el egy svájci kábítószer-kereskedő hálózat tagjait – írja a police.hu. A svájci nyomozás adatai szerint az életvitelszerűen Magyarországon lakó svájci-francia kettős állampolgár legalább két bűntársával együttműködve, futárokkal nagy mennyiségű – alkalmanként több kilogrammnyi – kokaint csempészett Svájcba, majd terítette az árut.Ezerháromszáz vasúti kocsit rendelt Egyiptom Magyarországtól
Az egyiptomi állami vasutak Magyarországról akarnak beszerezni 1300 vasúti kocsit, a tárgyalások még zajlanak, de vélhetően egy-két hónapon belül sikerül aláírni a megállapodást, amelynek értelmében a szerelvényeket egy magyar és egy orosz cég gyártja majd le konzorciumi formában, a finanszírozásról pedig az Eximbank gondoskodik - mondta a magyar-egyiptomi gazdasági vegyes bizottság csütörtöki üléséről a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára telefonon Kairóból.Világbajnokok gyűrűjében hajt történelmi sikerre Belgium – Ferenczi Attila a Polbeat Extrában (ÉLŐ 19:40-től!)
Három világbajnok van versenyben a felső ágon, de közülük csak egy kerülhet be a döntőbe, tehát kiélezett csatákra, de amellett óvatoskodásra van kilátás a mai két negyeddöntőben. Az egyetlen kakukktojás a belga csapat, amely még sosem szerepelt vébédöntőben, de most elég erősnek tűnnek hozzá, hogy sikerülhessen nekik. Ehhez azonban egy nagy - ha nem a legnagyobb - akadályt, Brazíliát kell leküzdeniük a ma esti negyeddöntőben.Francia balos sajtó: Merkel már 2015 óta Orbán célpontja
A francia balközép Le Monde napilap szerint a magyar miniszterelnök Helmut Kohl halálának egyéves évfordulóján elmondott beszéde arra utalt, hogy kész ellenállni a szélsőjobboldali pártok szövetségi szándékának, s abban a hitben, hogy megnyerte a csatát az illiberális demokráciáról és a bevándorlásról, az európai jobboldal alapjainak megváltozatását tűzte ki célul, és 2015 óta legfőbb célpontjának Angela Merkel német kancellárt tekinti.ÁSZ: A Jobbik harmadik nekifutásra végre elfogadható intézkedési tervet adott le
Elfogadta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbik többször kiegészített intézkedési tervét, ezért okafogyottá vált a párt költségvetési támogatásának felfüggesztésére irányuló intézkedés előkészítése. Ez ugyanakkor nincs összefüggésben a tiltott párttámogatás következményeként, a Magyar Államkincstár által tett intézkedésekkel - közölte az ÁSZ pénteken.Most már Európa külső határainak védelméről beszél Juncker
Az Európai Bizottság szeptemberben bemutatja a külső határellenőrzés fokozását célzó, mások mellett Ausztria javaslata alapján készült tervezetét - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Bécsben, Sebastian Kurz osztrák kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.Ferenc pápa ismét kiállt a migránsok mellett
A migráció mai kihívására az egyetlen értelmes válasz a szolidaritás és az irgalmasság - modta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában a migránsokért bemutatott misén pénteken, lampedusai látogatásának ötödik évfordulóján.Elnyomják a románokat Székelyföldön?
Catalin Ivan román szociáldemokrata európai parlamenti képviselő Sepsiszentgyörgyön fog képviselői irodát nyitni, hogy feltérképezze a székelyföldi románokat ért hátrányos megkülönböztetési eseteket. Romániában fordított eseteket jegyeztek fel eddig, a magyarság folyamatos harcban áll kisebbségi jogai érvényesítéséért, azonban Catalin Ivan fordítva látja a helyzetet.Az illegálisan érkező migránsokat segítők nem lesznek büntethetőek Franciaországban?
A francia alkotmánytanács szerint a "testvériség elve" alapján nem büntethető a migránsok segítése. A francia alkotmánytanács pénteken megállapította, hogy a testvériség alkotmányos elvét alapul véve az illegális bevándorlók érdek nélküli segítése nem vonhat maga után eljárást.Három ukrán katona halt meg egy hadgyakorlaton
Három katona meghalt, kilenc megsebesült egy aknavető-robbanásban pénteken a nyugat-ukrajnai Rivne térségében tartott hadgyakorlaton - közölte az ukrán hadsereg.A határon túli magyarok sorsa kiemelten fontos a kormány számára
A magyar kormány kiemelten foglalkozik a határon túli nemzettársakkal, elkötelezett irányukban - mondta Szilágyi Péter nemzetpolitikai helyettes államtitkár pénteken a Parlamentben, ahol a 25. Magyarságismereti Mozgótábor résztvevőit köszöntötte.Nem szűnnek a zavargások Nantes-ban
Harmadik éjjele tartanak a zavargások péntekre virradó éjjel a nyugat-franciaországi Nantes elővárosi negyedeiben, ahol 48 órával korábban egy rendőr halálosan megsebesített egy igazoltatásnak ellenálló, körözött férfit.Utolsó útjára indul Lovas István - Élőben közvetítjük kollégánk búcsúztatását
Lovas István hamvasztás utáni búcsúztatására a mai napon, pénteken, délután fél háromkor kerül sor a Farkasréti temetőben. A család arra kéri az emlékezőket, hogy egy szál virággal róják le kegyeletüket az elhunyt előtt. A Magyar Idők publicistája, az Echo TV Sajtóklub című műsorának állandó tagja június 11-én hunyt el tragikus hirtelenséggel. A búcsúztatásról élőben jelentkezik a PS és a Demokrata közös stábja.Egyre erősebbek a visegrádi négyek Európában
Egyre erősebb szerepet töltenek be Európában a visegrádi országok, a szövetség gazdaságilag és kulturálisan is a motorja tud lenni a kontinensnek - mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.Vitray Tamás a franciákra tenne: „Az uruguayiak hol kínlódtak, hol szerencséjük volt”
Pénteken megkezdődnek a negyeddöntők. A két pénteki meccset látva érdemes Uruguay és Belgium győzelmére tenni, hiszen mindkettő jól fizet. A Szerencsejáték Zrt. megkérdezett több ismert embert, Vitray Tamás egyértelműen francia és brazil továbbjutást vár.Cavani játékáért imádkozik Uruguay – négytől a tévé előtt a helyünk!
Csúcs ez a világbajnokság, és ez most, pénteken is bebizonyosodhat: megkezdődnek a negyeddöntők. Mind az Uruguay–Franciaország, mind a Brazília–Belgium meccseken garantált lesz a csúcsfutball. Valószínűleg a látvány is.Folytatódik a török puccsisták utáni hajsza
Újabb 346 jelenlegi vagy volt katona, köztük egy nyugállományú dandártábornok és 120 volt kadét ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016 júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu állami hírügynökség.Ajánljuk még

























