Versenyfutás az idővel a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek mentése
Versenyt futnak az idővel a thaiföldi barlangban rekedt ifjúsági focicsapat tagjainak kimentésén dolgozó szakemberek a helyi hatóságok szombati tájékoztatás szerint. Hozzátették, hogy az elkövetkező 3-4 napban nyílhatnak a legjobb lehetőségek a felszínre hozatalukra, mielőtt újabb heves esőzések sújtják a területet.Nőnek öltözött férfiak tüntettek a Magyar Idők szerkesztősége előtt
Nőnek öltözött férfiak demonstráltak a Magyar Időknek helyet adó épület főbejárata előtt. A tütübe öltözött tüntetők a Hattyúk tava című balettből adtak elő rövid részletet, ezzel tiltakozván a lapban megjelent, szerintük “kirekesztő” tartalmú publicisztika ellen. A hangosítást a Kétfarkú Kutya Párt biztosította.Európai felmérésekben is jól teljesít a magyar felsőoktatás
Az Európai Unió (EU) által végzett nemzetközi hallgatói felmérés alapján a magyar hallgatók az európai átlagnál elégedettebbek a felsőoktatás színvonalával és szervezettségével. A diákok több, mint kétharmada jónak tartja a hazai intézmények infrastrukturális körülményeit is - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.A szocialisták listavezetője lenne az EP-választáson az MSZP felszámolását sürgető Szanyi Tibor
Noha nemrég még az MSZP felszámolását sürgette, majd mégis sikeresen indult a párt alelnöki tisztéért, Szanyi Tibor most bejelentette azt is: szívesen vállalná, hogy a szocialisták listavezetője legyen a jövő évi EP-választáson. A politikus az ATV-ben hangoztatta, ezen a megmérettetésen egyszerűek a szabályok, nincs visszalépés más javára, nincs trükközés, minden elért 5 százalék egy mandátumot jelent a párt számára.Csak a kormánypártok indítanak saját jelöltet a vasárnapi időközi választásokon
Csak a kormánypártok indítanak saját jelöltet a vasárnapi időközi választásokon az V. és VIII. kerületekben - írja a Magyar Idők. A józsefvárosi polgármester-választáson Sára Botond jelenlegi alpolgármester, az V. kerületi önkormányzati képviselő-választáson Balla Valéria alpolgármester száll ringbe a Fidesz–KDNP színeiben. Az ellenzéki pártok nem indítanak saját jelöltet.Felborul a fővárosi közlekedés a Pride miatt ma délután
Változik a kisföldalatti, a 2-es metró, az M3-as metrópótló, valamint több villamos, busz és troli közlekedése ma délután, mert 14 órától tartják a Budapest Pride rendezvényt.Az ENSZ szerint hagyni kellene, hogy a civil mentőhajók végezzék a dolgukat
Hullámsírban végezte nagyjából minden hatodik migráns, akit embercsempészek hajózásra alkalmatlan csónakokba ültettek júniusban Líbia partjain - közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik szóvivője. Carlotta Sami, az UNHCR dél-európai szóvivője szerint még úgy is "drámai és kirívó" a halálozási arány, hogy az embercsempészek a nyári melegebb időjárásra tekintettel gyakran több csónakot indítanak migránsokkal Európa irányába.Hiába hivatalos a látogatás, Trumpot nem engedik be Londonba
Hivatalos látogatásra érkezik Nagy-Britanniába a jövő héten Donald Trump. A Downing Street által pénteken közzétett programból kitűnik, hogy az amerikai elnök összes hivatalos programja Londonon kívüli, vidéki helyszíneken lesz. Az amerikai elnök ceremoniális nagy-britanniai állami látogatása ellen indított petíciót csaknem 1,9 millióan írták alá Angliában, többek közt annak köszönhetően, hogy az amerikai elnök a szigetországban romboló radikális iszlámról írt egy közösségi oldalon.Németh Zsolt: Az oktatási törvény jelzés a demokrácia minőségéről Ukrajnában
Az ukrán oktatási törvény nemcsak az oktatásról szól, hanem egy folyamatról, amely az ukrán demokrácia minőségét határozza meg – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke pénteken, Kárpátalján. Hozzátette, a kérdés nemcsak Ukrajnát érinti, a Kárpát-medence magyar közösségeit is, hiszen az országaik, amelyekben élnek, figyelik az oktatásüggyel kapcsolatos ukrajnai történéseket.Újabb 90 millió euróval támogatja az EU a migráció "humánus és fenntartható" kezelését
További több, mint 90 millió euró támogatást hagyott jóvá pénteken az Európai Bizottság (EB) az észak-afrikai migrációs helyzet kezelésére. A brüsszeli testület tájékoztatása szerint újabb 90,5 millió eurót utalnak át az Európai Unió afrikai pénzalapjába, amelyet elsősorban a határvédelem erősítésére, illetve a migránsok életkörülményeinek javítására fognak fordítani.Az új spanyol szoci kormány szétveri a hagyományos családmodellt
Újból hozzáférhető lesz az állami finanszírozású mesterséges megtermékenyítési program az egyedülálló nők, illetve leszbikus nők számára is 2019 első negyedévétől Spanyolországban - jelentette be Isabel Celaá kormányszóvivő pénteken Madridban. A kormány úgy határozott, június 28-át hivatalosan az LMBTI-büszkeség napjának nyilvánítja Spanyolországban.A strandokon árusító migránsokat sem tűri Salvini
"Biztonságos tengerpart" névvel rendelt el hatósági fellépést Matteo Salvini olasz belügyminiszter pénteken az olaszországi tengerparti strandokon a legkülönbözőbb használati cikkeket és szolgáltatásokat áruló migránsokkal szemben.Az eljárás megszüntetését és Vizoviczki felmentését kérte a diszkópápa védője
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését indítványozta elsődlegesen a Vizoviczki László és társai ellen költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult per másodfokú tárgyalásán Vizoviczki László védője pénteken a Fővárosi Ítélőtáblán. A vádlott ügyvédje az elsőfokú bíróság által hozott "hibás" döntések sorozatát tárta a tábla elé, mindezekre tekintettel pedig védence felmentését is indítványozta.Novák Katalin: Európa számára is az egyetlen kiút a családok támogatása
Európa számára a családok támogatása az egyetlen kiút a jelenlegi helyzetből; belső erőforrásokra kell támaszkodni, nem gazdasági bevándorlókra - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Lorenzo Fontana olasz családügyi miniszterrel folytatott pénteki római megbeszéléséről beszámolva telefonon. Hangsúlyozta, ez közös véleményként fogalmazódott meg.Baktériumveszély – Alaposan hőkezelni kell a gyorsfagyasztott bolti zöldséget
A magyarországi kereskedelembe is kerülhetett a Greenyard vállalat bajai üzemében előállított, lisztéria baktériummal szennyezett gyorsfagyasztott zöldségekből és zöldségkeverékből, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy a termékeket alaposan főzzék át felhasználás előtt.Ujhelyit kampányüzemmódba kapcsolták: Orbán nem akar eurót, kifarolna az Unióból
Ujhelyi István, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az euró bevezetése stabilitást, biztonságot, kiszámíthatóságot jelenthetne a magyar társadalomnak és gazdaságnak. Hozzátette, Magyarország felkészült a csatlakozásra, pusztán politikai akarat kérdése, hogy az ország kéri-e felvételét.Elbúcsúztatták Lovas Istvánt (videó és képgaléria)
Nagy tömeg részvételével búcsúztatták el Lovas Istvánt, majd a búcsúztató és az egykori munkatársak beszédei után szűk családi körben helyezték végső nyugalomra az újságíró hamvait. A temetésen sajtóklubos kollégái, Bencsik András és Bayer Zsolt, valamint egykori Szabad Európa rádiós munkatársa, Rajki László mondtak beszédet.Ajánljuk még

























